Az Európa-bajnokságra kiváló felvezetés a két májusi kupadöntő. Az idén látszólag nem volt nagy különbség a kettő között. Manchesterben az oroszok, Oroszországban a Manchester próbált a csúcsra jutni. A két kupa értéke s ennek megfelelően a nemzetközi sajtó érdeklődése persze nem azonos. Mi immár másodszor az UEFA-kupa-döntőt választottuk. Az UEFA sajtóosztályának nem várt együttműködését látva úgy érezzük, hogy kifejezetten számítanak a Narancsra. Nem akarunk csalódást okozni, úgyhogy irány Manchester.
*
Londonból vonattal utazunk, ami kiváló, s mint később kiderül, az utolsó lehetőség a Zenit kemény magjánakmegismerésére. Nagyon fiatalok, sok töményet isznak, de nem vodkát, hanem whiskyt. (Talán az ellenfél szokásait térképezik fel.) A kétórás utat nótázással ütik agyon, és bár a szovjet időkből merítenek, mégsem a mozgalmi jelleg, inkább a bús, szomorkás dalolgatás a jellemző. A Katyusa a legpörgősebb dal, nekünk meg időutazás vissza az általános iskolába. A csapat himnusza is népszerű, ami nem egy vidám sláger, inkább a Zúg a Volgára hasonlít. El sem tudjuk képzelni, hogy a csapatot ez avinnyogás hogyan tudja lelkesíteni, de ez a kisebbik baj. Sokkal nagyobb, hogy az út vége felé - szintén a régi építőtáboros hangulatot felidézve - egy táskarádió kerül elő,cérnavékony hangúpopénekes orosz nyelvű és - sajnos - nagyon modern slágereivel együtt.
Fellélegzünk, amikor megérkezünk Manchesterbe, de ugyanazzal a lendülettel eláll a lélegzetünk. A közép-angliai várost gyakorlatilag megszállták a skótok. Aglasgow-i szurkolók jelmondata - We follow Rangers everywhere, everywhere - alapján kijelenthetjük: Anglia nemcsak része a mindenhovának, de ezen belül sincs is messze, ezért hát közel kétszázezer skót festi kékre a várost.
Persze csak 15 ezer skótnak van jegye a meccsre, a többiek a belvárosban keresnek jó pozíciót a meccs kivetítős megtekintésére. Elképesztő és leírhatatlan ez az invázió, de csak elsőre lenyűgöző, később szép lassan nyomasztóvá válik, hiszen nem tesz jót, ha az érdeklődő egy négyzetméteres körzetében állandóan egy rakás részeg dülöngél. Becslésünk szerint egy karton sör/baráti társaság a minimális átlag.
Az oroszokhoz hasonlóan mi is a stadionba menekülünk, s kezdésig latolgatjuk az esélyeket. A Zenit sikere a valószínűbb, hiszen látványos játékkal - a Bayern Münchent és a Leverkusent kifejezetten lemosva - jutottak a döntőbe, a Rangers viszont antifutballal, a védekezésre összpontosítva. Az egyik angol elemzőt például csak két dolog lepné meg a meccsen. Az egyik, ha a Glasgow gólt szerez, a másik meg, ha a szentpéterváriak között feltűnne egy fekete bőrű játékos. Azutóbbira tényleg nincs esély, a Zenit ugyanis deklarálta: soha nem igazolnak fekete játékosokat, mert "szurkolóik nem fogadnák el őket". A skótok elvei közt nem szerepel a "gólnélküliség", viszont ők meg vallási alaponigazolnak - katolikust még pályamunkásnak sem szívesen vesznek fel. A meccsen persze kiderül, hogy járhatnak középpályásaik a legjobb templomba, ma
inkább egy kis kreativitásra lenne szükség
A Szentpétervár, bár a gólokat viszonylag későn rúgja, végig uralja a meccset, s magabiztosan nyer. A skótoknál csak a drukkerek nyújtanak emberfelettit, de őket nem engedik a pályára. Platini előttünk adja át az érmeket, ha ügyesebbek vagyunk, talán nekünk is jutna egy.Az elnökugyanis gyakorlatilag anélkül, hogy felnézne, kiszórja őket, úgy tűnik, nagyon siet valahova.
A legvégén megpróbálunk néhány játékost is szóra bírni, inkább a skótokat, mert őket legalább értjük. Érthető, hogy nem igazán beszédesek, de David Weir azért megosztja csalódottságát, úgy érzi, nagy esélytszalasztottak el. Nem tudunk vitatkozni vele. Bezzeg az oroszok! Az eltiltott Pogrebnyakra bízzák a kupa buszhoz cipelését, valamit tegyen ő is hozzá a fináléhoz. A Pogreb ("pince") becenévre hallgató középpályás mindenkinek megmutatja a kupát - melyen a magyar zászlót is felfedezzük -, és attól is nagyon boldog, hogy olyan szavakat tudunk oroszul, mint például a dosztoprimecsatyelnoszty. Ám ezzel nekünk kérdésünk, az orosz játékosoknak meg válasza nincs, ezért úgy döntünk, inkább a városban ellenőrizzük a szurkolói reakciókat. Ettől azonban hamar elállunk, a Rangers-szurkolók döntőre készített egyenpólója ugyanis hiába hirdette, hogy nyernek vagy meghalnak, kiderül, hogy a vereség után is van élet.
Erről a legtöbbet a manchesteri rendőrök tudnának mesélni, akik többfrontos harcot vívtak a vesztes drukkerekkel, bár a legnagyobb verekedés még a meccs előtt robbant ki, amikor az egyik óriáskivetítő kipurcant. Az igazsághoz tartozik, hogy csak a kisebbség vált agresszívvá a vesztes meccs után, hiszen a szállodába menet már csak a békésen dülöngélő 190 000 skóttal futunk össze. Manchester meg takaríthat másnap, igaz, van miből. Óvatos becslések szerint is legalább 25 millió fontos nyereséget hozott a döntő a városnak.
A Bajnokok Ligájára történő áthangolódást megkönnyíti, hogy hazafelé Londonban egy boltban összefutunk Ballackkal. Michael nem barátkozó típus, pechjére mi igen, így még szolid kommunikációra is futja: miután sok sikert kívánunk neki Moszkvában meg az Európa-bajnokságra is, jelzi, hogy ő most még csak a BL-re koncentrál. Azt nem mondanánk, hogy minden idegszálával, egyelőre fontosabb, hogy divatos legyen a trikója. Azt pedig, hogy jó ómen egy döntő előtt A&F termékeket venni, a jelen sorok írója még nem, de olvasója már tudja.
