A kendó - jelentése a kard útja - olyan harcművészet, amikor jóravaló emberek páncélba bújnak, sisakot húznak a fejükre, és bambuszkarddal a kezükben egymásnak esnek. Az európai kultúrkörben nevelkedetteknek valóban megmagyarázhatatlan, hogy mi öröm lehet abban, hogy férfiak, nők, gyerekek egy tornateremben hetente több alkalommal összegyűlnek, és hatalmas üvöltések közepette rohangálnak föl és alá. Aki teljesen kívülállóként először lát kendóedzést, többnyire ehhez hasonlókat gondol. Azonban a zajos felszín alatt csöndes és mély filozófia lapul.
Bárány Tibor, a Budapest Főnix Kendo és Iaido Klub vezetője, valamint a magyar kendóválogatott csapatkapitánya szerint a kendó nemcsak egy eredménycentrikus sport, hanem - mint minden harcművészet - életforma. "Abban különbözik a hagyományos vívástól, hogy igazából nem is a versenyzésen van a hangsúly. A verseny a kendózó életében egy szakasz, és az egészét tekintve a kisebbik a szakasz. Ugyanis a versenyzői kor elmúltával a kendó ugyanúgy gyakorolható, sőt, bizonyos értelemben a fejlődésnek egy másfajta formája válik hangsúlyossá."
Dubi Sándor már az előző Eb-n is a legjobb nyolc között volt, és a magyar csapat szövetségi kapitánya, Abe Tetsushi japán mester az idén dobogóra várta. Az ifjú tehetség kezdetben nagyon távol állt az elmélyült szemlélettől. Kisgyerekként a foci helyett édesapja barátjára, J. Varga Attilára hallgatva valamiért a kendót választotta. A győrzámolyi klub annyira friss és harmatos volt, hogy még shinaiuk - bambuszkardjuk - sem volt, seprűnyéllel a kezükben tanulták az első vágásokat.
"Az 1990-es évek elején - meséli Dubi Sándor - ha azt mondtam, kendózom, értetlenül kérdeztek vissza. Gyerekként bennem is dolgozott, hogy Sanyikából egyszer majd nagy harcos lesz, de viszonylag hamar kiderült, hogy ez nem erről szól, hanem a kitartásról, a hosszú évek munkájáról. Az elején, az alapmozdulatok begyakorlásakor nagyon monotonnak tűnik az egész, de aztán, ha az ember megkapja a páncélt, és valóban vívni kezd, kialakul az igazán szoros kötődés. A víváskor ugyanis - telik meg élettel Dubi hangja - nincs két egyforma menet, még akkor sem, ha mindig ugyanazzal is vívsz, és érzésed szerint jól ismered."
Sándor egyébként civilben CAD-tervező az egyik mobilgyártó cégnél. Arra a kérdésre, hogy megváltozik-e a kendó gyakorlásától a mindennapok világa, tiszta választ ad: "A változás akkor történik - mondja -, amikor a dojóban (az "útkeresés helye", tágabb értelemben az a hely, ahol a tréningek zajlanak - a szerk.) vagyok, meghajolok és meditálok, majd gyakorolni kezdek. Szintén másképp lesz minden, ha vívni készülök, és belépek a pályára."
Persze közhely, hogy lelki teher nehezedik az emberre, ha dobogós eséllyel érkezik egy világversenyre, de Dubi szerint az a legfontosabb, hogy saját maga irányítsa az akaratát. "Ezt a tudatot csak teljesen különleges állapotban lehet elérni, megszűnnek az érzelmek, az érzések, nincs izgalom, nincs külvilág, csak a célod és az akaratod. A döntőben sincs érzés. Az első érzés az egész Eb-sorozat alatt akkor volt, amikor megvágtam a győztes ippont. Abban a pillanatban éreztem, hogy leszakad a vállamról teher, és amikor levettem a sisakot, elsírtam magam."
Európai párhuzamként a bajnok szerint is a vívást lehet említeni, de a kendó szerinte fizikailag megterhelőbb. "Van testi kontaktus, meg lehet lökni a másikat, ki lehet vágni a kardot a kezéből, hátrafelé is lehet támadni. Számít a hangerő, és az, hogy az energia akkor robbanjon, amikor kell." A misztikusnak tűnő kijelentést, amit Yoda mester is mondhatott volna, Dubi így magyarázza. "A kendóban az energiát a kiai fejezi ki, ami magyarul kiáltást, az energia koncentrálását jelenti. Úgy kell elképzelni, hogy a hasunkban van egy kis edény - hara a neve -, és odagyűjtjük az energiát. Az energiát olyan állapotban kell ott tartani, mint a megfeszített íjat, robbanásra készen, és mihelyt támad az ember, elengedi az energiát, ahogy a nyílvessző is elrepül, majd célba talál."
Ezt a technikát tankönyvekből nyilván nem lehet elsajátítatni. A tanulásban nagyon sokat segített - magyarázza -, hogy a JOCV japán önkéntes szolgálat kétévente küldött mestereket Magyarországra. A szövetségi kapitány is japán, bár Dubi Sándor szerint Abe mester már egy kicsit magyar is. Az ő segítsége azért nagyon értékes, mert a magyar kendósokat egészen fiatal koruk óta ismeri, és fejlődésüket teljes egészében látja át.
Mielőtt teljes kábulatba esnénk, tudnunk kell, hogy a kendó Eb-siker nem jelent azonnali belépőt a világ elitjébe. Japánban, ahol az iskolai oktatás része a kendó, és úgy 3 millióan űzik ilyen-olyan szinten, nehéz versenybe szállni, de az amerikaiak sem éppen a futottak még kategóriát képviselik. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért szeretne Dubi Sándor a világbajnokságra készülve az első nyolc közé bejutni, álma pedig az, hogy az első négybe kerüljön. Hogy ebből mi valósul meg, a jövő kérdése, ám az bizonyos, hogy Európa-bajnoki címvédésére 2010-ben hazai közönség előtt, Magyarországon lesz lehetősége.
