Újabb magyar érem a paralimpián

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. augusztus 28.

Sport

Osváth Richárd ezüstérmes a tőrözőknél, Hajmási Éva negyedik. 

Osváth Richárd  ezüstérmet nyert a tőrözők A kategóriájában, Hajmási Éva ugyanebben a besorolásban negyedik lett szombaton a tokiói paralimpián.

A Londonban harmadik, Rióban második, 2017-ben világbajnok Osváth – akinek merev a jobb térde – három győzelemmel és egy vereséggel zárta a csoportkört, majd a negyeddöntőben 15-14-re verte Emanuele Lambertinit úgy, hogy az olasz már 10-4-re is vezetett ellene.

Az elődöntőben az orosz Nyikita Nagajevvel könnyedén bánt el, majd a döntőben a kínai Szun Kanggal vívott, akit öt éve az elődöntőben legyőzött. Ezúttal nem találta rajta a fogást, nem jöttek be az akciói, a gyors és pontos kínai magabiztos győzelmet aratott.

A Törekvés SE 36 éves vívója a magyar küldöttség negyedik érmét szerezte.

Közel állt az éremhez Hajmási Éva is, aki ugyancsak három sikerrel és egy vesztett asszóval fejezte be a csoportszakaszt, de neki már a nyolcaddöntőben vívnia kellett a direktkieséses táblán. Ott a hongkongi Justine Charissa Ng ellen taktikusan küzdve harcolta ki a továbbjutást, majd csapattársával, az egyik csoportmérkőzésén ujjsérülést szenvedő Krajnyák Zsuzsannával került szembe, akit magabiztosan győzött le.

Az elődöntőben az ukrán Natalija Morkviccsal vívott, és három tussal kikapott egy olyan mérkőzésen, melyen mindkét oldalon sok volt a figyelmeztetés és a büntetőpont.

A bronzéremért Zsung Csinggel került szembe, akit csütörtökön a párbajtőr döntőben Veres Amarilla legyőzött. Ezúttal is sok volt a figyelmeztetés korai indulás miatt, de a hajrához úgy érkeztek a felek, hogy a magyar vívó 14-12-re vezet. A kínai azonban összeszedte magát, gyorsan összehozott három tust, amivel Hajmási számára elúszott az érem.

A Törekvés 34 éves, tőrben Európa-bajnok, kétszeres vb-második vívója szerdán kardban is negyedik lett.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.