12 millió forintot ad az Átriumnak a II. kerület

  • narancs.hu
  • 2022. július 7.

Színház

A fővárosi és a kerületi támogatás mellett gyűlnek a magánadományok is.

12 millió forinttal támogatja az Átrium Színházat a II. kerületközölte Őrsi Gergely polgármester a Facebook oldalán.

A II. kerület 2020 óta ítél oda előadó- művészeti tevékenységet végző szervezeteknek támogatásokat.  Az Átrium mellett a pályázaton kapott támogatást az Erdődy Kamarazenekar Alapítvány, a FÜGE Egyesület, a Jurányi Ház, a Sivasakti Kalánanda Táncszínház és a Soharóza Közhasznú Egyesület is.

"A II. kerület önkormányzatának elsődleges feladata, hogy biztosítsa a saját tulajdonában lévő kulturális intézmények működését – az Átrium nem tartozik ezek közé – a szerk. –, ugyanakkor hiszem, hogy a sokszínűség és a sokszínű kultúra olyan érték, amelyért mindannyiunknak tenni kell" – írta Őrsi. "Az elszürkült Margit körútra az első színt éppen az Átrium hozta, amikor egy évtizede újra élet költözött a bezárt mozi helyére. Azóta rajtunk, budaiakon kívül szerte a városból, sőt az országból hétről-hétre ezrek töltötték meg az Átrium nézőterét."

Mint ismert, június végén jelentette be az Átrium, hogy két héten belül kénytelenek bezárni, mert nem kapták meg a várt állami támogatást. Azóta azonban a nézők komoly összegű adományt adtak össze, míg a főváros egy olyan pénzügyi mentőövprogramot dolgoz ki, amivel az Átrium mellett többek között a Centrál Színházat és Pintér Béla Társulatát is segítené.

(Facebook/Őrsi Gergely)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.