"Meg fogjuk hirdetni az Átrium tizedik évadát"

  • narancs.hu
  • 2022. július 8.

Színház

Eddig több mint 40 millió forintot adományoztak a nézők, és ebben még nincs benne az Egy kávé az Átriumért akcióból származó pénz. Hamarosan lehet majd jegyet venni az őszi előadásokra.

"Noha jelenleg nincs meg rá a biztos fedezet, bízva az elért eredményben, a ti támogatásotokban és ennek erejében, meg fogjuk hirdetni az Átrium tizedik évadát" – ezt írta csütörtök éjjel a színház, mely az állami támogatás hiánya miatt a bezárás szélére került. 

"Nem gondoltuk, hogy az Átrium kényszerű bezárásának lehetősége pár nap alatt több ezer embert és sok millió forintot mozgat meg a tikkasztó nyár, az uborkaszezon kellős közepén. Nem gondoltuk, hogy a világ minden szegletéből kapunk üzenetet és pénzt a folytatásra. Itt jellemzően sok-sok ember mikroadományáról van szó, nem százezres tételekről, bár van olyan is. De ugyanolyan hálásak vagyunk a vidéki kisnyugdíjasnak, a kisvárosi cipőbolti eladónak, a kőbányai felszolgálónak, a buda óvónőnek, akik a napról napra kevesebbet érő fizetésükből utalnak el párezer forintot, csak hogy mi legyünk. Úgy érezzük, hogy szimbolikus dologgá vált az Átrium."

Arról számoltak be, hogy csütörtök estig több mint 40 millió forint adományt kaptak a nézőktől, és ebben még nincs benne az Egy kávé az Átriumért elnevezésű csütörtöki akció. 40 kávézó csatlakozott a kezdeményezéshez, mely során felajánlották a tegnap elkészített kávékból származó bevételét a színháznak. Hogy e kezdeményezésből mekkora összeg jut az Átriumnak, az pénteken derül ki. De a főszervező Jedermann beszámolója szerint csak ők 229 700 forintnyi kávébevételt és 177 535 forint adományt gyűjtöttek, azaz 407 235 forintot utalnak majd az Átriumnak.

„Ti kifejeztétek azt az igényeteket, hogy erre a színházra szükségetek van. Fontos tudnotok, hogy a színház működtetéséhez évente több száz millió forintra van szükség, de ezt elsősorban nem tőletek várjuk, hanem azoktól, akik a kultúrára szánt közpénzek felett döntenek. Erőt és reményt a folytatáshoz viszont mindenek előtt a ti támogatásotok ad, hogy küzdjünk a színház fennmaradásáért” – írta az Átrium. Hozzátették, hamarosan elindítják a augusztus-szeptember-októberi előadásokra a jegyvásárlást.

(Facebook/Átrium)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Ping és Pong

A pingpong egy végtelenül kedves játék – legalábbis a filmeken. Ezt játszotta Forrest Gump, ezzel viccelődött a Szerva itt, pofon ott, vagy épp Michael Tully 2014-es felnövéstörténete, a Ping Pong Summer is, de képes volt még a két Koreát is egyesíteni a Ko-ri-a (As One) című 2012-es sportfilmben.

Leszármazottak

A mester legutóbb éppen tíz éve készített értékelhető játékfilmet (Paterson), a 2019-es A holtak nem halnak meg című bűnrossz zombikomédiára pedig boruljon a feledés jótékony homálya.

Kukac a pürében

Száznál is több verset tartalmazó új kötetében a szerző nem arról számol be, hogy mi történt vele a hosszú csend alatt, a szövegek ezúttal inkább azt mutatják meg, hogy az elmúlt tizenöt év alatt az élet dolgai akár új minőséget is kaphattak.

Magyar pikareszk

Az ’56-os forradalom rövidre szabott történetének ikonikus figurájáról ez idáig még nem jelent meg átfogó, alapos, friss kutatásokon alapuló történeti biográfia.

„Borzasztó állapot”

Schaár pályája még a művész életutakhoz képest is szabálytalanabbul alakult: egészen fiatalon felfigyeltek rá – csodagyereknek tartották –, de aztán több megtorpanás után túl a hatvanadik életévén, az avantgárd jegyé­ben fogalmazódott újra a művészete, hogy végül a térinstallációival átlépjen a szobrászat hatá­rain. A művész halálának ötvenedik évfordulóján nyílt emlékkiállítás külön érdekessége, hogy a kiállítótértől néhány száz méterre állt egykor Schaár Erzsébet szülőháza, később Vilt Tiborral közös otthona és műterme.

Nem a nyúl viszi

Funtek Frigyes valóságos filmsorozatot rendezett már Zalaegerszegen: az Augusztus Oklahomában volt a kezdet, azóta színpadra állította A király beszédét és az Életrevalókat, most pedig a Hétköznapi mennyország című Kay Pollack-film színpadi változata került sorra.

Disznóláb

Magyarország külügyminisztere, Szijjártó Péter múlt pénteken a hivatalában fogadta Bondár Anna teniszezőt, aki azért érdemelte ki e megtiszteltetést, mert előtte kedden a kolozsvári Transylvania Open teniszversenyen nem fogott vele kezet legyőzője, az ukrán Olekszandra Olijnikova.

A Balkán Ukrajnája

Miközben Ukrajna EU-csatlakozásáról ádáz viták dúlnak, Brüsszelben eldöntött tényként kezelik Montenegró 2028-as, de legkésőbb 2029-es csatlakozását. Az ország kicsi, és csak 620 ezren lakják, emiatt különösebben nem zavar senkit, és a felvételükkel üzenni is lehet a Balkán többi részére: nektek is sikerülhet, ha tesztek érte. De miért kell, hogy Montenegró mielőbb az EU tagja legyen, és mi köze van ehhez Szerbiának?

„Orbán kora akkor is velünk lesz”

Dolgozott Csurka Istvánnal, és ott volt a Fidesz kampányaiban is. A jobboldali közeg ismerőjeként állítja: látszik ugyan az erózió a kormánypárt környékén, de még egy választási vereség sem biztos, hogy véget vet Orbán állammodelljének.

Néma helyett bűnös

Csaló váltja az eddigi semmittevő szószólót – háborog a hazai román nemzetiség egy része. A költségvetési csalás miatt jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt Tát Margit méhkeréki fideszes polgármester lehet az áprilisi nemzetiségi voksolás után a magyarországi románok parlamenti szószólója.