Színház

Van másik! - kiáltja Szikszai Rémusz az ismert cirkuszi attrakcióval, és újabb hangszert vesz elő, amin elfújja ugyanazt az elnyomás természetéről, kicsit más hangszínben. És ahogy a cirkuszban, itt se örülünk kevésbé a dobnak attól, hogy korábban már láttuk a teljes hangszerarzenált.

Hű, de megváltozott ez a mese... - szól a jól ismert vicc poénja Piroska és a farkas új típusú találkozásáról útban a nagymama felé, s egész estés változatban első pillantásra ugyanezt a felismerést kínálja számunkra Stephen Sondheim életművének egyik fődarabja, az 1987-es Into the Woods.

Belezsúfolta az elmúlt évek politikai botrányait a komoly érdeklődés mellett futó A revizorba, néhányan be is rágtak rá. A Vígben látható előadás apropóján beszélgettünk a Szputnyik vezetőjével külföldről, Vidnyánszkyról és a mackónadrágos színházról.

Nagy színészekkel megpakolt, kedves-hamis kis semmiség - ez volt Keleti Márton 1967-es filmvígjátéka, amelyből most Szente Vajk rendezett kétrészes retróparádét a Madách színpadára.

József Attila Altatóját így még biztosan nem hallottam: nem valami lágy ringató, hanem anyai könyörgés, hogy a kis Balázs aludjon már végre el, mert lám, anyuka is belealszik a rimánkodásba.

A hupák ütős hangszer (a név a Szakértők zenekar leleménye), hivatalosan: PVC drum, aki hallja, ráismer Kovács Márton zenéiből. A "hungarikum hangáradat", ahogy Mohácsi János nevezte ezeket a dallamokat, képes rá, hogy zsigeri alapját képezze azoknak az előadásoknak, amelyekben Kovács Márton és szakértői játszanak "Istentől elrugaszkodott hangszereikkel".

Az első elmélet arról, hogy a nagy drámaíró drámáit valaki más írta, a 19. század közepén bukkant fel - azóta se szeri, se száma az igazi Shakespeare-eknek. A téboly nem csillapodik, és már az egyetemi világot is bekerítette. Szórakoztató mikrofilológia!

Petőfi jutalomjátéka, egy "szerecseny zsidó" és tricentenáriumi "némaképlet" a legelső Nemzeti színpadán... Epizódok a 19. századi magyar Shakespeare-játszás történetéből.

Az Örkény Színház Hamletjével, több hazai és külföldi Shakespeare-előadás rendezőjével és szereplőjével politikai agitációról, feleségverésről, az Európai Unió magyar takarítóiról és stadionépítésről is beszélgettünk.

Ahogy telnek az évek, egyre többet nevet a közönség a Shakespeare-előadások alatt. Hol hahotázva, hol kuncogva, hol magukban mosolyogva, de telepöttyintgetik az előadást a nevetésükkel. És nemcsak a vígjátékokon nevetnek, sőt: az a legérdekesebb, hogy a komoly darabokon, a történelmi drámákon és tragédiákon is fel-feltör a derültség. És nem is a "frontális" komédiázásra gondolok, mint a Hamletben, amikor Rosencrantzot, a spiclit furulyázásra kényszeríti a herceg - ez sima vígjátéki betét, lehet röhögni a színész ügyetlenkedésén, rémült arcán, felfújt pofazacskóin, ezen négyszáz éve egyfolytában nevet a közönség.

A február óta tartó kultúrpolitikai vitasorozat a Katona József Színházban tegnap este a legizgalmasabb epizódjához érkezett el. Veiszer Alinda, az est házigazdája egy asztalhoz ültette Vidnyánszky Attilát, Ascher Tamást, Schilling Árpádot és Oberfrank Pált. Az eredmény hangosra sikeredett.

Szavazott ma? Most újra megteheti! Tájolja be, hol nyisson új, végre rendes magyar+keresztény+heteroszexuális színművészeti egyetemet Kerényi Imre!

Szikszai Rémusz választásai sosem evidensek, hiszen elfelejtett darabokat talál; és mindig evidensek, hiszen fel nem merül, minek kellett őket elővenni. "Mi közöm?" - teszi fel szépernősen ezt a mai kérdést a luftballonárus a Májusban, mert semmi köze ezekhez a lufikhoz, amiket nap mint nap árul, de máshoz még kevesebb köze van.