rés a présen: Miért aktuális ma a Lear király?
Bagó Bertalan: Olyan kérdéseket feszeget, hogy nem csak ma, de mindig aktuális. Adott egy erős birodalom, amelyet a vezetője szét akar osztani; ennek a következményeit látjuk a történetben. És azt, hogy mivel jár, ha az ember annyira öntelt, hogy azt hiszi, tovább tud élni, mint a saját kora. Ez bármikor és bármilyen világban aktuális.
rap: Aktuálisabb ma, mint tíz, húsz vagy harminc éve?
BB: Bevallom őszintén, ezzel nem nagyon foglalkozom. Nem azért választok ki egy darabot, mert annyira aktuális, hanem mert megvan hozzá egy szereplő vagy a szereplőgárda. Ha Cserhalmi György és Gáspár Sándor nem lenne a színházunkban, és nem lenne ilyen a társulatunk, akkor nem vettem volna elő a Lear királyt. Ez volt a legfontosabb, de természetszerű, hogy az, ahogyan élek, amiben élünk, az benne van az előadásban, hiszen ez úgy hat rám, mint a hajszálgyökerek, amik egy fát táplálnak. Egy előadásnak mindenképpen érzékenynek kell lennie a korára, de nem azért vettem elő a Leart, hogy valamilyen kritikát fogalmazzak meg a környezetemről. De az ettől még úgyis benne van.
rap: Lear királyhoz egy Cserhalmi kell?
BB: Igen, és egy olyan erős társulat, mint a székesfehérvári. Egy olyan műnek, mint a Lear király, gyakorlatilag minden egyes szerepe rendkívül fontos; egy Lear királyba két Lear kell, hiszen Gloster is ugyanakkora formátum. Ehhez kellett, hogy legyen egy Gáspár Sándorunk is. Mindkettejüket ugyanaz a feszültség hajtja: Learnek három lánya van, kettő elárulja, egy nem, Glosternek pedig két fia van, az egyik rossz, a másik nem. A fiatalokat játszó színészeknek is rendkívül nagy teherbírásúnak kell lenniük - csak így lehet kiosztani egy Leart.
rap: Shakespeare-rel mindenki találkozott már. De mennyire ismerik a nézők valójában a darabjait?
BB: Mindenki hallott már a III. Richárdról: abban van az a púpos figura. A Rómeó és Júlia az a szerelmi történet, a Lear királyban pedig van az az öreg bácsi a lányaival, aki megőrül. Szóval azt hiszem, elég felületesen ismerjük - de legalább ismerjük. Ha a világ bármelyik pontján azt mondom egy átlagembernek, hogy Shakespeare, tudni fogja, kiről beszélek, még ha csak annyit is tud a Hamletről, hogy abban hurcolja az a bolond csávó a koponyát. Shakespeare olyan mélyen benne van a tudatalattinkban, hogy talán vannak, akik már nem is őt ismerik, hanem azt, ami miatta, az ő hatásából íródott.
rap: Évad elején teljesen megújult a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulata és vezetősége is. Milyen most ott dolgozni, ki hogyan fogadta a váltást?
BB: A múltról nem nagyon tudok mit mondani: amikor mi odakerültünk, ez a társulat akkor alakult, akkor indult el az új időszámítás. Szikora János az igazgató, én vagyok a művészeti vezető, Hargitai Iván a prózai tagozat, Horváth Csaba pedig a tánctagozat vezetője. Együtt hoztuk össze a társulatot. Nem rúgtunk ki senkit, de a fehérvári társulat gyakorlatilag nem is létezett, inkább ad hoc jelleggel, produkciókra összehozott társaság volt. Most végre nem átjáróház a színház, hanem állandó társulata van, a színészek közalkalmazottak. Nagy a boldogság: egy műhelyt akartunk létrehozni, és ebben abszolút partnerek a színészek, a szerződtetési tárgyalások során mindenki azt mondta, örül, hogy itt van. Mindenki érzi, hogy ez egy fontos hely.
rap: Hogyan fogadják a nézők az olyan, súlyosabb tragédiákat, mint a Lear király?
BB: Nem lehet rá jegyet kapni. Voltak ismerőseim, akiknek két hónapot kellett várakozniuk, hogy be tudjam vinni őket, mert nem volt egyetlen hely sem. A fehérvári közönség nagyon befogadó, és ez nagy öröm számunkra. De jönnek Pestről is, van rá lehetőség: indítunk buszokat, hogy a pesti nézők is láthassák a színházat. Fél óra alatt ide lehet érni.
