Óriási Erika írógép, Bambi-plakát, Hapci hajó, Marx Tőkéje, valamint táncdalfesztiváli dalok tömege kelleti magát a közönség előtt, összességében enyhén túlötletelt, de igen jópofa előadást felmutatva. A dalok és az extra adagban kimért koreográfia (Szabó Anikó és Turi Lajos munkája) teherbíró képessége ugyan el van mérve némiképp, hiszen például a kétpercnyi szavatosságú Barnabőrű hableányt okvetlenül túlzás majd' tízperces számmá nyújtani. Ám a kényszer empátiára késztet, elvégre itt kétrészes musical comedynek kell eladni azt a soványka Gyárfás Miklós-sztorit, amely annak idején a szűk másfél órát is alig tudta kitölteni. S a sok tánc még mindig jobb, mint az időhúzás minősített esetének beillő kamujáték (álnéző színpadra citálása és hosszas énekeltetése), vagy épp a hatvanas évek helyett a kilencvenes éveket megidéző Magyar György videós szereplése. Azért a második részre belassuló előadás még így is vígan működik, s ez, akárcsak 67-ben, most is jórészt egy-egy színészi figurának köszönhető. Szulák Andrea például nemcsak leénekel, de olykor le is játszik néhány kollégát a színpadról, hála fegyelmező komikahangjának. A nappal könyvelő, éjjel gitáros bájgúnár - egykor Latinovits által teljesített - szerepében most Simon Kornél érvényesíti jó kiállását, önironikus humorát és a fizikai komédia iránti felszabadult hajlandóságát. Szerednyei Béla keze alatt hitelesen forog a hajókormány, Polyák Lilla színpadi és vokális fegyelme pedig most is imponáló. S úgy lehet, a narrátori szerepben felléptetett Magyar Attilának éppen ez a stand upot mímelő, nyíltszíni privatizálás áll a legjobban, habár ez inkább csak részben tekinthető dicséretnek.
Madách Színház, április 19.
