Színház

Szép Ernőről írni hálás dolog, elég egy-két szépernős poén, egy rögtön az írás elejére, egy meg a végére, és máris jól jön ki belőle az ember.

Erre az előadásra hogyan válogatta a szereplőket? Mit kellett a táncosoknak "tudniuk"? - hangzik el a Jérôme Bel koreográfusnak feltett kérdés az előadás után. Ó, hát ő képtelen válogatni, nem volt casting. Neki mindenki remeknek tűnik első látásra. Szóval meghirdette, és jöttek. Egyébként ezt a koreográfiát önök is meg tudják csinálni.

A tánc és az emberi szellem kapcsolatának összetettségét kutató New York-i Doug Varone and Dancers 1986-ban alakult. Alkotói tizenegyszer kapták meg a New York Dance and Performance díjat, de nem csak az amerikai táncszínpadokon arattak sikereket, világszerte ismertek az előadásaik. Három etűdből álló estjük április 27-28-án lesz látható a Müpában, a Budapesti Táncfesztivál keretében. Ebből az alkalomból beszélgettünk az alapító koreográfussal, koreografált már filmet (Az utolsó piszkos táncot Patrick Swayze-nek), operát (Metropolitan, Boston Lyric Opera) koncertet és divatbemutatót is.

Sosem volt Magyarországon rendszeres nemzetközi színházi fesztivál, de akadt néhány év, amikor a kérdés, hogy kell-e ilyen, sokat volt terítéken. Rendeztek is erről széles körű vitát 2005-ben, sokan megszólaltak, akik a "nemzetköziségben" érintettek voltak, épp csak a döntéshozók, egy lehetséges fesztivál állami alapítói nem. Pedig mindenki tudta, milyen jelentős lehet a hatása egy ilyen rendezvénynek.

Az azonos című regényből készült darab hőse egy Asperger-szindrómával élő kamasz, aki egy vasvillával ledöfve találja a szomszéd kutyát, és nyomozni kezd a gyilkos után. Christopher kiváló absztrakt logikával rendelkezik, a hétköznapi problémamegoldás és kommunikáció terén azonban elveszett.

A jelen fontosságáról, a zabolázatlanságáról és a tündöklő középszerről beszélt, mi Kaposvárról, Spinoza-beli koncertjéről kérdeztük és Pintér Béláról.

„Mi nem hátranézünk, hanem tükörbe” – így kezdődött a maratoni felolvasóest, amelyet tegnap tartottak a Centrál Színházban, megemlékezvén a 70 éve történt magyar holokausztról.

Rosszul kezdődik. A véleményalkotásra, sőt színpadra lépésre ösztökélt közönség motiválatlan és ötlettelen, egyrészt mert általában már csak ilyen, másrészt mert még nem látott semmit, ami megmozgatta volna. Ez a felvezetés már csak azért is fölösleges, mert maga az előadás néhány jelenet után és az erőltetett bevonási kísérlet nélkül is torkon ragad, és el sem ereszt a végéig.

A Független Színház Szent tehenek című akciószínházi előadásában és kirekesztési útmutatójában jelenetek: Csuszláger Jancsikának a párttitkár szerint el kell vinnie a balhét mindjárt az elején, a Fővám téren.

Tizenöt akrobata és előadóművész, magas fordulatszámú pörgés, multimédiás kiegészítők, rock és elektronikus kísérőzene: erre számíthatunk a kanadai újcirkusz képviselőitől a hamarosan Budapestre érkező, iD című produkcióban. Az 1993-ban alapított Cirque Éloize rendezőjével beszélgettünk telefonon.

A választások előtti hétre időzítették A Párt című darabot, van várakozás tehát (és küzdelem bejutni a Trafóba, mindössze háromszor játsszák). A darab elején megalakul az A Párt nevű zenekar: a közvetlen, lágy, fiatal francia színésznő, Juliette Navis jelenti be mindezt. Majd megkéri a nézőket, hogy tegyenek egy igaz állítást Magyarországról. A magyar néző nemigen szereti az efféle megszólítást, ritkán tud neki jól megfelelni - reputációnk: zárkózottak, komolyak vagyunk, kevéssé spontának és felszabadultak.

A Mesterkurzus szorongásos, érzelmileg túlfűtött Sosztakovicsaként mutatkozott be Székesfehérváron, és a fekete mágusok szellemi fölényét mutatja meg a Mester és Margarita Wolandjában. Jelenleg a Platonovot próbálja a Radnótiban.

A kamaszoknak láthatatlan a fasizmus, a tízévesek tudata pedig két világ közt vergődik. Többek között ez is kiderült a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ konferenciáján.

Sokféle politikai színházat látni ma - az alul lévők történeteit, a hatalom birtokosainak ádáz munkálkodását, látni tragédiát, komédiát, pásztorjátékot, komikus pásztorjátékot, hogy Poloniust idézzük a Hamletből. De most már látni azt is, mi jön utána: amikor a pusztításból hátramaradt hullahegyeket valakik majd szemügyre veszik. Amikor mindennek vége, és itt az új erő, az új hatalom. Mert a Hamlet a pusztítás maga és az utána következő dráma egyszerre. Hogy kicsoda Fortinbras, és hogyan ábrázolják az utolsó jelenetben, ugyanúgy politikai kérdés, mint hogy mi történt előtte abban az öt felvonásban.