„Csak reménykedni tudok” – interjú László Zsolt színésszel

  • Szentgyörgyi Rita
  • 2014. május 6.

Színház

A Mesterkurzus szorongásos, érzelmileg túlfűtött Sosztakovicsaként mutatkozott be Székesfehérváron, és a fekete mágusok szellemi fölényét mutatja meg a Mester és Margarita Wolandjában. Jelenleg a Platonovot próbálja a Radnótiban.

magyarnarancs.hu: Milyen érzés volt visszatérni pályakezdésed színhelyére?

László Zsolt: Furcsa, érdekes kis időutazás, néhány napig szoknom kellett, hogy újból itt vagyok. Húsz éve nem dolgoztam a Radnótiban. Márton Andrissal, Bálint Andrással sem voltam azóta egy színpadon.

magyarnarancs.hu: Az Alföldi-féle Platonovban mire tevődik a hangsúly? Platonovra, aki tönkreteszi a körülötte lévők életét, vagy inkább a nemzedéki konfliktusokra?

LZS: Három generáció történetére, a huszonévesekre, a középnemzedékre, az öregekre, akiknek a vélt bűneit nem csak Platonov hordozza, hanem az összes fiatal is. Platonov pszichopatikus személyiség, érzékeny, önmarcangoló ember. A maga karcos személyiségén keresztül fel-fellobban egy-egy helyzetben, de ő is röghöz kötött állapotban van.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

magyarnarancs.hu: Foglalkoztat az ősi kérdés, hogy ha nem számolunk le a régi bűneinkkel, azok apáról fiúra szállva ismétlődnek?

LZS: A saját életemet nézve egyidős vagyok a rendszerváltó generációval, a mai felső vezetéssel, bár aktívan soha nem politizáltam, és nem is fogok. Valós konfliktus ebben a társadalomban, hogy mit csinált az én generációm az elmúlt húsz évben.

magyarnarancs.hu: Benned is okoz ez konfliktust?

LZS: Az elmúlt választásokat nézve csak azért szégyenkezem, hogy a gyerekeim ebben az országban születtek. Nonszensz, hogy egy ország, illetve az emberek ennyire bénák meg buták legyenek.

magyarnarancs.hu: Stohllal együtt „alteregója” vagy Alföldinek. Mi az a közös szál, alkímia, ami ennyire jól működik közöttetek?

LZS: Nyilván működik egyfajta kémia is, ami megkerülhetetlen ebben a szakmában. Három év különbséggel jártunk a főiskolára. Én vagyok a legidősebb, alattam járt Stohl, alatta pedig Robi. Buci már a főiskolán nagyon jó barátom lett, Robival nem volt különösebb viszonyunk. Az ő szemén, érzékenységén múlott, hogy kiválasztott minket, amikor rendezni kezdett. A Budapesti Kamarában volt öt erős évünk, szerencsés csillagzat alatt született előadások. Aztán a Nemzetiben keveredtünk újra össze; a Tartuffe-öt rendezte vendégként. És amikor megkapta a Nemzetit, végérvényesen összeforrt a kapcsolatunk.

magyarnarancs.hu: Mi volt számodra a legfájóbb a nemzetis korszakotok megszűnésében?

LZS: Kevésszer adatik meg az ember életében, hogy olyan erős közegben dolgozhasson, amilyen társulattá összeálltunk az utolsó két évben. Annak a szétrobbantása volt fájdalmas. Érthetetlen, hogy a kultúrpolitika nem értékként fogta fel, hogy folyamatosan telt házak előtt játszottunk nagyon széles repertoárt. A színházat ért kritikák a hatalom részéről mind igaztalanok voltak, nemtudásból fakadtak. A politikusok ugyanis nem járnak színházba, tisztelet a kivételnek.

magyarnarancs.hu: A szakmai érdekképviseletek súlytalanságán is múlik, hogy a politika dönt színházak sorsa felett.

LZS: Úgy gondolom, ez nem csak ránk jellemző, hanem országspecifikus. A tanárok helyzete még aggasztóbb. A most felnövekvő nemzedékből lesznek az ország dolgozó, alkotó, vezető emberei. Megengedhetetlen, hogy a diákéveik ideges, túlhajszolt pedagógusok légkörében teljenek.

magyarnarancs.hu: Látsz emögött valamiféle rendező elvet a hatalom részéről?

LZS: Kapkodást és erőfitogtatást látok, semmifajta tudatosságot. Ahogy széket kap valaki a feneke alá, két pillanat alatt elveszíti az identitását, a gyökereit, a realitásérzékét. Helyette az önzés és a megfellebbezhetetlen mondatok jönnek. A hatalom arroganciája. Engem színészként a folyamatos kétkedés mozgat.

magyarnarancs.hu: Kétkedés kontra megfellebbezhetetlenség jellemzi a Mester és Margarita Mesterét és Wolandját. Mindkét szerepet ismered. Mennyire komplementer személyiségek?

LZS: Amikor a Mestert játszottam Szász Jánosnál, ő nem szándékozta a két alakot komplex emberképpé gyűrni. Hargitai Iván rendezése egy viszonyt próbált kidomborítani a Mester és Woland között. Az ember cselekvő és passzív, öngyötrő énje találkozik a két figurában. Hízelgő, hogy a székesfehérvári előadás nézőit mennyire érdekli Woland. A balhés emberek, a rosszfiúk mindig sokkal érdekesebbek. És ez Platonovra is igaz.

magyarnarancs.hu: Sűrűn megtalálnak a sötét, ördögi szerepek.

LZS: Robi volt az első, aki megkínált rossz csávókkal, és ezért nagyon hálás vagyok neki. Addig kizárólag úgynevezett hőstípusokat játszottam, amit már-már skatulyaként éltem meg.

magyarnarancs.hu: Ez a bemutatkozó évadod Székesfehérváron, ahová több nagyágyú érkezett a Nemzetiből és az Új Színházból.

LZS: Az első év általában az összecsiszolódás időszaka, de mi már társulatként működünk. Mindenkinek az egymás iránti érdeklődés az alapvető kiindulás. Ahogy néztem a Lear királyt vagy a Pillangót, nagyon megható volt látni, ahogy a kollégák dolgoznak. Hálás vagyok Szikoráéknak, amiért úgy alakították ki a próbamenetet, hogy mindenre jut kellő idő. Hét-nyolc hét alatt hozunk össze egy előadást, van lehetőség a próbafolyamat alatt több utat, gondolkodást, témát bejárni egy darabról.

magyarnarancs.hu: Feltételezem, élénk közönségreakciókat váltott ki a Mesterkurzus, amiben Sztálin alattvalói hűségre akarja kényszeríteni Sosztakovicsot és Prokofjevet.

LZS: Kaptunk olyan nézői kritikákat, hogy mi az aktualitása a sztálini kor idecitálásának. Aztán kaptam egy MMS-t, amiben az alábbi feliratot fotózták le alig egy hónapja: „Miniszterelnökség, az egységes komolyzenei koncepció kialakításáért és végrehajtásának koordinálásáért felelős kormánybiztos”.

magyarnarancs.hu: Valós veszélynek tartod, hogy eljön az idő, amikor megmondják fentről, milyen zenére táncoljatok?

LZS: Az igazgatóimon látom, hogy van bennük némi félelem, mit reagál az adott hatalom, ha egyáltalán reagál. Az elég katasztrofális, amikor a szakmaiság háttérbe szorul, legyen szó cipészekről, pékekről, pedagógusokról, orvosokról, és a párthűség minden másnál előbbre való. Én hiszek a saját szakmámban, illetve abban, hogy ha elmegyek egy boltba bort vásárolni, nem az érdekel, milyen oldali a borász, aki készítette. Az lenne jó, ha ez így maradna. Ebben csak reménykedni tudok.

Neked ajánljuk