Baleset a Nemzetiben: februárban nem térnek vissza a színészek

  • narancs.hu
  • 2024. január 6.

Színház

A felépülésük hosszabb ideig tart, mint ahogyan azt korábban várták. 

Vidnyánszky Attila igazgató decemberben a Magyar Nemzetnek azt mondta, január végéig kell megoldaniuk Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesetet szenvedett színészek helyettesítését, viszont a Blikk szerint több időről lehet szó.

Vidnyánszky azt mondta, hogy „a balesetet szenvedő két színészünk, Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó alapemberei a színháznak és nagyon várjuk őket vissza. Örülünk, amikor a felépülésükről hallunk. A színház repertoárjának majd felében érintettek. Ahhoz, hogy létezzünk, beugrópróbákat kell csinálni: nagyrészt erről szólnak a hétköznapjaink.” 

A héten a színház közzétette a februári műsort, amelyben bár több olyan darab is szerepel, amelyeknek fontos szereplője Szász és Horváth, a színlap szerint még nem térnek vissza a teátrumba, továbbra is a kollégáik helyettesítik őket. A Blikk szerint a feltételezések igazak voltak, vagyis a két művész felépülése hónapokat vesz igénybe.

Értesüléseik szerint Horváth Lajos Ottónak a keze, míg Szász Júliának a lába és a mellkasa sérült meg. Jelenleg mindketten az otthonukban lábadoznak, ám mihamarabb szeretnének visszatérni a hivatásukhoz.

A balesettel kapcsolatos híreinket ide kattintva olvashatják el. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.