Elhunyt Tompos Kátya

  • narancs.hu
  • 2024. május 31.

Színház

A Jászai Mari-díjas színművész, énekes tragikusan fiatalon, 41 évesen távozott.

Hosszan tartó betegség után ma hajnalban meghalt Tompos Kátya színésznő, aki a daganatos betegségek egy ritka válfajában szenvedett. Az elmúlt napokban gyűjtést is szerveztek egy külföldi gyógykezelés finanszírozására.

„Nagyon sokat jelentett számára, hogy betegsége hírére az ország egy emberként mozdult meg és fejezte ki támogatását valamilyen formában, ez a szeretet erőt adott neki és reménnyel töltötte ki utolsó heteit” – áll az oldalán megjelent közleményben, amely arra is kitér, hogy az összegyűlt összeg sorsáról később döntenek.

Tompos Kátya Budapesten született 1983-ban orosz édesanyától és magyar édesapától. A Színház- és Filmművészeti Egyetem musical szakán végzett 2005-ben, majd a József Attila Színházhoz került, később a Bárkában játszott, 2008-tól tíz éven át pedig a Nemzeti Színház tagja volt.

 
Fotó: MTI Fotó: Mónus Márton
 

 

2013-ban jelent meg Keresztül Európán címmel első szólólemeze Hrutka Róberttel. Filmjei között szerepel a Valami Amerika 2 (2008), a Poligamy (2009), a Köntörfalak (2010), a Nőm, nejem, csajom (2012), a Coming out (2013), a Valami Amerika 3 (2018) és a Most van most (2019).

Tompos Kátya munkásságát 2005-ben Máthé Erzsi-díjjal ismerték el. 2007-ben a Bárka Színházban a legjobb színésznő közönségdíját nyerte el. 2009-ben Gundel Művészeti Díjjal, 2010-ben Junior Prima Díjjal tüntették ki. 2014-ben Jászai Mari-díjat kapott. 2019-ben átvehette a Vidor fesztivál legjobb női szereplőjének díját a Varsói melódia címszerepéért.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Stockholm-szindrómában szenved a magyar társadalom?

  • narancs.hu

A polarizáció, az egymással való beszédképtelenség, kommunikációképtelenség a legsúlyosabb problémája a magyar társadalomnak - vallja Szabó Andrea szociológus és Rainer M. János történész is. A tavaly novemberi beszélgetésben elhangzott tapasztalatokat csak meg- és felerősítette a mostani kampány...

Brutális teljesítmény: gaming PC-k, amiktől leesik az állad

  • Támogatott tartalom

Egy gaming pc nem pusztán szimpla számítógép, hanem látványos erődemonstráció is. A modern gamer konfigurációk egyszerre szólnak nyers teljesítményről, vizuális élményről és technológiai precizitásról. A kérdés nem az, hogy mire képesek, hanem az, hogy mennyire tudják kiszolgálni azt az intenzív élményt, amit a mai játékok megkövetelnek.

„A Fidesz elveszített négyezer szavazatot a választókerületben” - helyszíni riport az Esztergom központú körzetből

Egy ciklus kivételével a rendszerváltás óta a Fidesz irányítja az egykori királyi várost, ezalatt megszűnt a mozi, a könyvtár, iskolát is zártak be, utak pedig nem épültek. A választókörzet megosztott, nagy küzdelem várható a Fidesz és a Tisza között. Elmentünk Esztergomba, hogy közügyekről faggassuk a helyieket, és megnéztük azt a községet is, ahol lefejezték volna Magyar Pétert.

Kilátástalanul

A tömött tokiói metróknál és a csúcsforgalomnál egy rémisztőbb van: mikor magunk maradunk egy aluljáróban. Bármelyik pislogó lámpa mögötti kanyarban ott lapulhat egy rém – vagy jegyellenőr! –, a hidegen ásító csempék pedig egyetlen pillanat alatt fullasztó börtönné változhatnak.

A csavar

Gösta Engzell a II. világháború éveiben (is) hivatalnok volt a svéd külügyminisztérium jogi osztályán, ha hinni lehet a filmnek, az alagsorban, közvetlenül a kétes állapotú szennyvízcsatornák szomszédságában, egy emiatt jogosan panaszkodó, kis létszámú stáb főnökeként.