Összegyűlt a pénz Tompos Kátya külföldi gyógykezelésére

  • narancs.hu
  • 2024. május 30.

Színház

A Szegedi Nemzeti Színházban rendezett jótékonysági gálán.

Közel 700 ember vett részt május 25-én a „Szeretünk Kátya” címmel meghirdetett jótékonysági gálán a Szegedi Nemzeti Színházban, akiknek hála össze is gyűlt a szükséges összeg Tompos Kátya külföldi gyógykezelésének finanszírozásához – írja a Story beszámolója alapján a 24.hu.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, május elején a Fábián Juli Emlékalapítvány Facebook-oldalán hozták nyilvánosságra, hogy Tompos Kátya rákkal küzd. Mint kiderült, a színésznő a betegség egy olyan ritka válfajában szenved, amelyhez a legmegfelelőbb kezelés Magyarországon nem elérhető, a külföldi gyógykezelés szükséges fázisai pedig az állam által nem finanszírozottak.

A színésznő gyógykezelésére ezért gyűjtést szerveztek. Ennek volt része a hétvégi esemény is, amelyen mások mellett Máthé Beáta, Falusi Mariann, Für Anikó, Udvaros Dorottya, valamint Peller Anna és Dolhai Attila is felléptek. Hrutka Róbert, aki nemcsak az est egyik fellépője volt, de az egész esemény zenei rendezője és szervezője is, a lapnak nyilatkozva arról beszélt:

„Nemcsak erre a gyógykezelésre gyűlt össze, hanem lehet, hogy még egy olyan drágább kezelésre is, amiről nem is álmodtunk.”

A zenész elmondta, hogy márciusban értesült Tompos Kátya betegségéről, ami a születésnapja előtt hirtelen rosszabbra fordult. „Barátokkal igyekeztünk támogatni, de sajnos az a pénz kevés volt, és végül kicsit már erőszakosan, de sikerült célt érnünk, hogy engedje, hogy az emberek segítsenek” – mesélte Hrutka Róbert, aki azt is elárulta, hogy a színésznő jelenleg immunterápiát kap, ami nagyon megviseli a szervezetét, így hosszú folyamat lesz, míg állapota javulni kezd.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.