Tánc

Fogd meg a táncost!

Hodworks: Szólók

  • Artner Szilvia
  • 2017. április 9.

Színház

Érzékenységüket perverzitásnak, üdítően friss szemléletüket pimasz provokációnak, az improvizációikból kimentett, különleges nyelvezetüket kódolhatatlan káosznak is magyarázták már. Ismerős tendenciák, hiszen minden kornak és műfajnak megvan a maga radikálisan újat akaró csapata. A punk nem halott, viszont nem is akar tetszeni, a legkevésbé pedig tetszelegni. Megkérdőjelezni akar dolgokat, kiengedni a szellemet a palackból, megmutatni azt, aminek mások szerint nem volna ildomos látszania.

Hód Adrienn tíz éve alapított társulata, a Hodworks mindössze néhány független alkotóból áll, de mára megváltoztatta a színpadi szabályokat. Például azzal, hogy sorban megszegték, majd azonnal újra is konstruálták azokat. Jó pár radikális, de kellemes humorú előadásukat élvezhette a nemzetközi táncélet az utóbbi években, és elismertségüket az itthoni díjak mellett az is jelzi, hogy a rangos Aerowaves fesztivál egymás után három előadásukat választotta be az évad 20 legjobbja közé. És most született egy összefoglaló jellegű, illetve érzésem szerint korszakzáró mű, amely történetesen szólókból áll. Marcio Canabarro, Cuhorka Emese és Molnár Csaba táncolják és játs­szák a 18 szólót, amely előadónak és közönségnek egyaránt kemény feladat. Hód és előadói jól összeszokott csapat, és „falkában” is tudnak az egyéni akciókra koncentrálni, úgyhogy biztonsággal végigvisznek egy tőlük szokatlanul hosszú, kétórás előadást, váltott szólókból. Azonban bőven okoznak meglepetéseket is.

Nincs klasszikus nézőtér, a nézők körbeülik az előadókat. Viszonyba kerül a két oldal, a nézők kénytelenek reagálni a történésekre, és közben elhitetik, hogy alakulhat másképp is az előadás. A próbatermi improvizációk során szigorúan rögzült a mozgás menete, nagyon pontosak a keretek, mégis úgy érezzük, hogy semmi nincs kőbe vésve. Igen, ebben is tulajdonképpen gátlástalanok.

Az előadók négyfelől lépnek be a térbe. Molnár Csaba először feszülős matyó topban, alsógatyában, lakkcipőben (a mobil jelmezeket Németh Anikó divattervező állította össze). Megrázó intró a görcs és a vágy szembenállásáról. Aztán Cuhorka Emese jön overallban, jegyzetfüzetet csapkodva. Nagyon szeretné megosztani velünk a szöveget, és ezt jambikusan slammelve teszi, mert a furcsa, töredezett beszéd új művésze is ő. Ismét Molnár, álomkék aerobikdresszben balettot mímel mint a kortárs tánc Latabárja, röhögés. Cuhorka beront hóhéroutfitben, túlvilági hanggal kísért, latinos topogással gyilkolja az időt. Két dühöngő között végre egy csendes őrült, Marcio Canabarro érkezik és vele a poézis, meg a kortárs táncos simogató. Elképesztően viselkedik a közönség, mintha egy szentet látna a színpadon, fogdossa a táncost, amint odahajol, és nem akarja ereszteni. És így tovább.

Körülbelül félidőben váltás. Molnár jelenete csak szélről, majdnem mozdulatlanul. Mintha távozóban volna a próbateremből a téli utcára, menetfelszerelésben, miközben az előadás értelméről beszél, gyagya kritikusként elemez. Aztán nincs vége, pedig innentől azt hisszük még több jeleneten keresztül. Cuhorka ismét hasít, a gyűlölet punk papnőjéből meztelen Évává válik, és az édenből való kiűzetés közben csíphetjük el. A Hodworks repülő cirkusza. Molnár mint az Úr oldalról kiabál: hogy ehettétek meg anyáddal az almát… Ez már szinte duó. Riadt technocsecsemő, skizofrén parókanő, óriás, emlékező papírszörny sorjázik előttünk, majd táncdalfesztivál fantasyjelmezekben, beéneklés egymás jeleneteibe, végül csak a nyugalom és a szépség. Olyan giccs, hogy már szinte kozmológia. Kemény, a hétköznapi tájékozódási pontjainkat is megváltoztató két óra volt. Tudnék belőle húzni, de a lényeg, hogy a Szólók végtelensége már a saját időmben lüktet tovább.

MU Színház, február 16.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.