Színház

Forte Társulat: Pillangó

  • Sisso
  • 2014. február 28.

Színház

Egyszerű emberek története egyszerű nyelven, termelőszövetkezeti tömegtornával, kaszaakrobatikával és fülledt népzenével. Szemnek, fülnek balzsamos ragacs, igazi formabontó, de leginkább szakmapukkasztó előadás megint.

Nyilván már ennyiből is kiderül a fizikai színház ismerőinek, hogy Horváth Csaba újabb rendezéséről és koreográfiájáról van szó. A szövegkönyv nem az eredeti, idilli "szegényszerelemről" szóló Móricz-regény, hanem egy decens átirat: Gyökössy Zsoltnak az ötvenes években, néhány előadás után betiltott színdarabja. Ezt a veszprémi színház igazgatója választotta, mivel, úgymond, a vidéki közönségnek könnyebben emészthető.

Horváth Csaba munkáiról megoszlanak a szakmai vélemények, mármint hogy a tánc, a mozgás illusztrálja vagy pedig helyettesíti a történetet. Ha már, akkor inkább együtt él a történettel, miközben persze nehezen fogadtatja el magát, hiszen a színház és a testnevelés házassága még mindig rettenetesen formabontónak számít nálunk. Jó volt nézni, hogy a Horváth edzéseihez szokott színészek mellett a helyi társulat színészeinek nem okozott különösebb nehézséget, hogy felvegyék a ritmust, és örömüket lelték a kemény előadásban, amely a paraszti élet súlyos lelki és fizikai megpróbáltatásait úgy érzékeltette, hogy nem igazán felszabadító a boldog vég sem.

Kádas József első főszerepe már nagyon benne volt a levegőben, Dresch Mihály, Lukács Miklós és Balogh Kálmán zenéje most is jó választás. Már csak az hiányzik, hogy valami egészen világraszólóan botrányos hungarikumakciót láthassunk.

Vörösmarty Színház, Székesfehérvár, január 14.

Figyelmébe ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.

Vörös posztó

Ismertem valakit, aki egy stroke-ból kigyógyulva különös mellékhatással élt tovább: azt mondta, amit gondolt. Jót, rosszat, mindenkinek bele a szemébe, rosszindulat, számítás és óvatoskodás nélkül. Nehéz volt vele találkozni, mindig ott volt a veszély, hogy mint egy kegyetlen tükörben, hirtelen meglátjuk valódi önmagunkat. De jó is volt vele találkozni, mert ha megdicsért valakit, az illető biztos lehetett benne, hogy úgy is gondolja.

Szeplőtelen fogantatás mai köntösben

Bullshit munkahelyen vesztegelsz, ahol ráadásul csip-csup kiszolgáló feladatokkal is téged ugráltatnak, csak azért, mert nő vagy? Kézenfekvő menekülési útvonalnak tűnik, hogy elmész „babázni”. Persze ha nincs férjed vagy barátod, a dolog kicsit bonyolultabb – de korántsem lehetetlen.

Realista karikatúrák

Tizenkilenc kortárs szerző írta meg, mit jelentett az elmúlt egy-két évtizedben Magyarországon felnőni. Változatos a névsor: van pályakezdő és többkötetes író, eddig elsősorban költőként vagy gyerek- és ifjúsági könyvek szerzőjeként ismert alkotó is.