A remek díszlet – Menczel Róbert munkája – abszolút valószerű, nagyszabású és ismerősen hat. A darab első fele két pár története körül forog; egyikőjük egy siket lány, aki színészetet tanul, a két férfi pedig arról győzködi, hogy fölösleges vagy egyenesen reménytelen, amit csinál. A Mázló Tímea által alakított figura az előadás fénypontja: valóságosságában, a színésznő beszédproblémájával, de egész színésszé válásának valódi kérdéseivel – hiszen ő maga is siket – izgalmas mind a problémafelvetés, mind a színházi megjelenítés. Talán az előadás folyamán az ő alakja és ügye az egyetlen valóságos és bonyolult kérdés, ami a nézőben tovább munkálhat. Tényleg: lehet-e színész valaki, aki siket?
A Ionesco Rinocéroszok című darabjából ihletődött, improvizáción alapuló előadás egy olyan világot próbál teremteni, amelyben valami apokaliptikus megy végbe, a szereplők szélsőséges élethelyzetbe kerülnek: bezárulnak a boltba, majd a terjedő „vírus” – ami inkább egy elembertelenedési folyamat – hatására felfalják egymást. A vámpírrá válást tömegfilmes képekből rakja össze az előadás; van, amikor viccesek, de talán inkább félelmetessé kéne válniuk.
A színészek láthatóan sokat és gyakran fölöslegesen „beszélgetnek”, ritkán humorosak és nem elég erős kézzel vezetettek. Az apokalipszis lovasai gyorsan begaloppoznak, számos valós utalást, idézetet ismerünk fel, még miniszterelnökünk hangja is megszólal, mondván: „Itt ma minden megtörténhet.” Ám az előadás rendkívül példázatossá, színházilag egyszerűvé válik, a súlyos mondanivalót mintha piros ceruzával és sokszor húznák alá nekünk: ez itt a vég, állatok lettünk, azaz hát egymás farkasai. Menedék is csak azok számára van, akik nem vesznek tudomásul semmit ebből a világból – azaz süketek.
Proton Színház, Trafó, szeptember 11.
