Színház

Ha nem hallod, nem fáj

Utolsó

  • - ta -
  • 2014. október 25.

Színház

Rába Roland rendezése lassan, szinte ráérősen kezdődik egy „nagyboltban”, valami akcióktól és utolsó leárazásoktól hemzsegő, mindent áruló bevásárlóközpontban.

A remek díszlet – Menczel Róbert munkája – abszolút valószerű, nagyszabású és ismerősen hat. A darab első fele két pár története körül forog; egyikőjük egy siket lány, aki színészetet tanul, a két férfi pedig arról győzködi, hogy fölösleges vagy egyenesen reménytelen, amit csinál. A Mázló Tímea által alakított figura az előadás fénypontja: valóságosságában, a színésznő beszédproblémájával, de egész színésszé válásának valódi kérdéseivel – hiszen ő maga is siket – izgalmas mind a problémafelvetés, mind a színházi megjelenítés. Talán az előadás folyamán az ő alakja és ügye az egyetlen valóságos és bonyolult kérdés, ami a nézőben tovább munkálhat. Tényleg: lehet-e színész valaki, aki siket?

A Ionesco Rinocéroszok című darabjából ihletődött, improvizáción alapuló előadás egy olyan világot próbál teremteni, amelyben valami apokaliptikus megy végbe, a szereplők szélsőséges élethelyzetbe kerülnek: bezárulnak a boltba, majd a terjedő „vírus” – ami inkább egy elembertelenedési folyamat – hatására felfalják egymást. A vámpírrá válást tömegfilmes képekből rakja össze az előadás; van, amikor viccesek, de talán inkább félelmetessé kéne válniuk.

A színészek láthatóan sokat és gyakran fölöslegesen „beszélgetnek”, ritkán humorosak és nem elég erős kézzel vezetettek. Az apokalipszis lovasai gyorsan begaloppoznak, számos valós utalást, idézetet ismerünk fel, még miniszterelnökünk hangja is megszólal, mondván: „Itt ma minden megtörténhet.” Ám az előadás rendkívül példázatossá, színházilag egyszerűvé válik, a súlyos mondanivalót mintha piros ceruzával és sokszor húznák alá nekünk: ez itt a vég, ­állatok lettünk, azaz hát egymás farkasai. Me­nedék is csak azok számára van, akik nem vesznek tudomásul semmit ebből a világból – azaz süketek.

Proton Színház, Trafó, szeptember 11.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.