Különösen az évtizedek által megerősített érzelmi kapcsolatok művelnek csodát: az életüket egymás mellett leélő házastársak szeretete, vagy az az egyre csak gyarapodó vonzalom, mellyel a nézők kötődnek egy-egy, a szívüknek kedves s a szemük előtt megöregedett színészhez, színésznőhöz. Éppenséggel ez a két tartós ragaszkodás működteti Ernest Thompson bombabiztos sikerű 1978-as bulvárdarabját is: ezúttal Vári Évával és Benedek Miklóssal a színpadon, s mivelünk a nézőtéren.
A korosodó színészbáj és a nézői szeretet közös jutalomjátékát talán el se lehetne rontani, ámbár Gálffi László rendezésének azért akadt egy-két erős próbálkozása. Legfőként a jeleneteket föl- és levezető romantikus zongoramuzsika aláfestő alkalmazása bizonyult ilyen akciónak, amely ráhangolás helyett inkább elidegenítő hatást váltott ki – nyilvánvalóan akaratlanul, sőt az eredeti szándékkal ellentétesen. Az idős házaspár egy hosszú nyarát áttekintő darab a zongorakísérettől meg az egyelőre még tempótlan érzelmes szakaszoktól olykor bizony meg-megbillen, s hatni sokkal inkább ott tud, ahol a humor is játékba jöhet. „Hagyjuk a melodrámát!” – mondja egy ponton a memóriazavarokkal és szívproblémákkal párhuzamosan küzdő egykori irodalomprofesszor, s valóban: ahol nem kell melodrámázni, ott már elsőre is kellemesen pörög a darab.
Benedek Miklós egészen pazar, amikor csak fanyar, sprőd és kekk lehet. Elnehezült fizikuma meg változatlanul friss és támadó erejű gúnya egyszerre kelt imponáló és megindító hatást. Mert ha fanyar alaphangról indulhat, úgy még a szívhangok is jól szólnak nála, s ilyenkor jelenléte mintaszerűen fölébreszti a nézőben a fiatal meg az érett Benedekhez fűződő megannyi emléket. Vári Évának kisebb e hátországa, hiszen őt egyrészt jóval később ismerte meg a pesti és Pest környéki közönség, másrészt ő ma is ugyanaz a női és színésznői jelenség, mint akár két évtizede. A gondoskodó feleség untermanszerepét határozottan kevesebb tündérbájjal adja, mint bő 25 éve Tolnay Klári (Mensáros László oldalán), azonban karcos-stramm hétköznapisága ugyancsak hódító erény. Benedek melletti fizikai eltörpülése és derűs-nyugodt agilitása egy ismerősen létező feleségtípus életteli és személyes változata. Benedek és Vári kettőse még bizonnyal csiszolódni fog az elkövetkező előadások során, ám már a bemutatón kikövetelte magának a közszeretetet.
A sudár termetével Benedek és Vári fölé magasodó Bertalan Ágnesről nehezünkre esett elhinni, hogy a házaspár leánygyermeke lenne, s még ennél is nehezebb volt elhinnünk, hogy kapott érdemi rendezői segítséget hálátlan szerepéhez. Benedekkel való riposztjelenetében meglepően ügyes volt a vőjelöltet játszó Vasvári Csaba, igaz, e ponton Zöldi Gergely fordítása is érezhetően jól szolgálta a fordulatszám emelkedését. A kamasz Szekeres Máté a reménybeli pótunoka szerepét és a kellékeket-díszletelemeket is zokszó nélkül, tehetséggel hordta el.
Szentendrei Teátrum, július 24.
