Kukorelly Endre: Tibi

  • 1999. szeptember 2.

Publicisztika

Kedves Narancs, ez nem olvasói levél. Hanem egy kis szöveg, Bojtár Endre főszerkesztő úr fölkérésére. Néha rám szól, hogy írjak a lapba, ez nagyon kedves tőle, ha összefutunk, már mondja is, megvan a téma.

Nem olvasói levél, az kevéssé menne, néhány éve már nemcsak nem írom, nem is mindig olvasom a lapot. Most persze túlzok, ahogy szoktam, és ahogy fogok is, mindenesetre a hőskorhoz képest, amikor szinte mindent elolvastam, mostanság szinte semmit. Nem is tudom, miért. Vagyis persze tudom, csak nem mondom meg. Amit mondok róla, az nem az (egész), csupán némi anti-túlzás, innenzés. Mégiscsak 1990 és 1994 között a Narancsnál dolgoztam, muszáj innen lennem.

Nyilván tehát akkor van valami bajom a lappal, nem?, és azért nem írok bele. Nyilván, de ez nem ilyen egyszerű, és így nem elég pontos. Azt hiszem, a Naranccsal is csupán annyi - most amilyen gyorsan csak lehet, kijelenteném, hogy nem sok, sőt normálisan kicsi, noha komoly - a bajom, ami az egésszel: ez az általános magyar lent. Hogy lent vagyunk. A pitiben. Apró, nyüzsge, ügyes, olcsó, nem igaz és sok. Hamutartószagú. Mellékes. Fapad. Nincs nyitva az ablak. Még majd igyekszem kitalálni egy-két ilyent. Sokaság. Ragad. Ez a, Mészáros Sándor szavával, enbé kettő, keleti csoport. Különben egy Magány nevű helyen tartózkodom, Stuttgart mellett, amolyan alkotóházféle kastély, és erről jutott eszembe, hogy akkor gyerünk. Persze sokadalomban is akadnak igazán nagy dolgok, ám ezek nem állhatnak külön, nem látszanak, összekeverednek mindenfélével, és aztán ahelyett, hogy széjjelválasztanánk, nem választjuk széjjel. És az a baj, hogy így telik el a kurva élet, méghozzá irtózatosan telik, és tisztára olyan az érzület, mintha valamiként szükségszerű volna ilyen kis-piszkosak között telnie. Nem tudom jól elmondani.

Úgyse tudom elmondani, mindenki egészítgesse ki, ha van kedve, vagy csináljon, amit akar, kicsit talán marhára unok is ilyesmikről beszélni, nem szólva arról, hogy bármiféle prófétai hevület mennyire távol áll tőlem. Na jó, erről a vonalról most leevickélek, mert tulajdonképp csupán azt szerettem volna elrebegni, hogy nekem a Narancs-idea valami igazi alternatívát jelent. Kemény, mégis naiv. Ironikus, azonban elsőként magára vonatkoztatja. Durva, de ártatlan. Politikus, viszont ő szabja meg, mi a polisz ügye. És nem a politikus-lobbi, mert az ne szabjon meg az égvilágon semmit, hanem inkább intézze az ügyeket. Nehogy már a farok csóváljon, nehogy már a személyzet ki az úr a konyhában purparléjához igazítsam az életem. Szerintem aki ír, legjobb, ha erős öniróniával, legszigorúbb saját porta előtt való söpréssel, egyébként soha meg nem oldhatóan bonyolult ügyekre vonatkozó kérdések föltevésével és a kultúra jelenségeiről való beszélgetéssel tölti az idejét. Meg a komputert. Aztán majd ehhez igazodjanak ők, akik az ügymenetet intézik, ha pedig nem igazodnak, és nem intézik, oda kell csördíteni nekik.

Tudom, hogy ez nem pont így megy, csak égi mása: és ilyen teremtmény nincs. Pénz sincs, csak a minden heti megjelenés-lejsztung van. Satöbbi. Azt meg, hogy hol a határ (például a nyegleségnek, hogy az milyen minősítés, mi minek számít, és voltaképp kicsodát minősít, ha minősítget), nem én fogom megmondani másoknak. Senki nem dönt helyetted. Hogy akkor meg mi a csuda határoz meg mégis? Hát, csak a szív, és semmi több.

Azt többnyire jól tudod magadtól.

Ezerszer hallottam már, hogy a Narancs stílusa annak az irodalmi beszédmódnak az át(újság)írása, amelyet a nyolcvanas évek irodalma kezdett volna el. Lehet. Az ember néha nyegléskedik. Ez is kontextusfüggő. Nyegléskedjen is. Máskor meg ne, mert ha akkor is, az tipikusan az Albert lő, mellé helyzet. Szerintem a Narancs is mindig így csinálta, és úgy hiszem, többször jól, mint rosszul. A hőskorban sem az összes akcióból lett gól. A hőskorban azonban nem volt, hogy mást ne említsek, fizetés. Kétezret kaptunk, ha jól emlékszem, Novák Zsófi vagy Marton Távolodó biztos pontosabban tudja. Minden rovatot megbeszéltünk. Ezt mindig komoly túlzásnak éreztem, ám volt benne valami szép. Létezett kultúr- (meg még "sport-") rovat is, igaz, hogy egotrip nem, és pont azért kezdett már akkor is lassacskán irtó gyorsan elmenni a kedvem, mert szinte sosem a kultúra felől beszéltünk a napi politikáról, hanem pont fordítva. Épp, mint más lapok. De ha szokásos is rovatokat fabrikálni: kultúra nincs külön. Mondjuk a belpolitikától.

Vagy sport.

Vagy életmód. Így külön élne? Nem épp ez a széttrancsírozás vezet oda, hogy amit kultúrának tart a mindennapi diskurzus, lassacskán a létezés egy hanyagolható ornamensének tűnik csupán? A kemény-fontos dolgok mellett (meg)tűrhető díszítmény. "A giccs hazugsága és gonoszsága az élet minden területén jelenvaló, ezt Hermann Broch írja (fordította Győrffy Miklós), a szociális konvenciókban éppúgy, mint a foglalkozási struktúrákban, az igazság-szolgáltatásban éppúgy, mint az úgynevezett politikai meggyőződésekben - a giccs mindent megfertőző frazeológia-ragály, fészke pedig a napisajtó, mert tükrözi mindezt a nem-életet és egyúttal újra meg újra frázisokkal látja el." Szerintem nem az öreg beszél ki belőlem (noha!), amikor azt látom, hogy a dolog inkább ebbe az irányba ment tovább, mint nem. A Narancs egy lap. Mint a többi. És, vegyük ezt, de csak alig vegyük, Lovas kolléga följelentgeti ezt a lapot.

Lófasz.

Persze irigykedik a csávó, és veszi a bátorságot, mert azt azért látja, és ebben igaza van, hogy itt is ugyanaz a játék megy. Jobban, okosabb-, élesebb-, viccesebben persze, még szép. Mégsem alternatíva. Igazodik. Pedig úgy kellene játszani, vagy nem?, hogy igazodjanak ők. 1 szóval hazai pályán. Ez (kedvenc idézetem Farkas Zsolttól) 2 szó volt. Valami igazi figyelem, és nem a kinevezett ügyekre, hanem arra, hogy hát akkor tényleg hogy is megy az élet. Pontosan, szépen, ahogy a csillag, úgy körülbelül. Szellemi, lelki. Szívi. A saját kis szíved. Egyedül. Foglalkozz vele. "Tibi aras, tibi occas, tibi seris, tibi item metis", ahogy Plautusnál áll: Magadnak szántasz, magadnak boronálsz, magadnak vetsz, magadnak is aratsz.

Legyél hozzá kicsit egészen egyedül.

Itt, ahol most vagyok, különben jó minden, egész délelőtt zuhogott a hó, most köd van, aztán majd kisüt. Közben megettem egy kemény, banánízű krémmel töltött étcsokoládét, Tibi nevűt, az utolsó hazai darab, bár, most látom csak, ezt is megvette a Stollwerck, még tiszta szerencsi. Étkezési savat is tartalmaz. Emulgálószert. Tartósítószer, természetazonos aromák. "Amikor idősebb lettem, ez pedig Kierkegaard szövege (fordította Dani Tivadar), és a valóságot kezdtem szemlélni, nevetni kezdtem, és ettől kezdve soha nem hagytam abba a nevetést." Több idézet már nem lesz. Olyan kis betűkkel van írva a Tibire, kivéve azt, hogy Stollwerck, hogy muszáj föltennem az apám szemüvegét. Erre például klasszikus Narancs-időkben nemigen volt szükség.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.