Sikeres szombathelyi évek után veti most bele magát a fővárosi színházi életbe. A kaposvári színészképzés körüli botrányokról, a színfalak mögötti mesékről és a rémálmairól is beszélgettünk.
Négy éve lett a Katona József Színház állandó tagja, 2013-ban elnyerte a legígéretesebb pályakezdőnek járó díjat, Az Olaszliszkaiban nyújtott teljesítményéért pedig az idei POSZT zsűrije mellett a Színikritikusok Céhe is őt ítélte a legjobb férfi mellékszereplőnek. Most megy a tévébe.
A világ legmenőbb képzőművészeivel együtt kapta meg a Lennon–Ono-békedíjat, amit Yoko Ono adott át nemrég Reykjavíkban. Szerepel a New York-i MoMA gyűjteményében, de itthon mindkét oldalról gyanakodva nézik. Az izlandi égboltról, a QR-kódok költészetéről és a legnagyobb performer kifürkészhetetlen akaratáról beszélgettünk vele.
„Ők gyűlölnek. Tálcán kínáljuk a humánus társadalmi rendet, azok pedig hihetetlen alattomosan, misztikus hittel és fanatizmussal orvul támadnak, ölnek!”, állítja az Újszínház színpadán egy NATO-tiszt, akiről kiderül, hogy „civil jelmezbe bújtatott terroristák” likvidálása a feladata. A férfi egy közelebbről meg nem nevezett, „más vallású” ország NATO-bázisáról érkezik haza meglepetésszerűen, „európai” – közelebbről szintén meg nem nevezett – otthonába.
A felszín ártalmatlannak tűnő, nagy képi erőket mozgató, kissé értelmezhetetlen mese. A mélystruktúrában viszont komoly ideológiai tartalmak rejtőznek, kibeszéletlen, zavaros, eurofób gondolatok. Mindez Dosztojevszkij köntöséből bújik elő.