Színház

Minden muszlim tudatában

Gyökössy Zsolt: A második teríték

  • Tompa Andrea
  • 2016.11.27 13:10

Színház

„Ők gyűlölnek. Tálcán kínáljuk a humánus társadalmi rendet, azok pedig hihetetlen alattomosan, misztikus hittel és fanatizmussal orvul támadnak, ölnek!”, állítja az Újszínház színpadán egy NATO-tiszt, akiről kiderül, hogy „civil jelmezbe bújtatott terroristák” likvidálása a feladata. A férfi egy közelebbről meg nem nevezett, „más vallású” ország NATO-bázisáról érkezik haza meglepe­tés­szerűen, „európai” – közelebbről szintén meg nem nevezett – otthonába.

Mindössze két órára, a 25. házassági évfordulójára. Erről a két óráról szól ez a felettébb különös, kétszereplős előadás. Felettébb, mert még a szünetben sem tudható, hogy melyik eszme fog győzedelmeskedni: a feleség toleráns, lágy humanizmusa, a nyitott Európa vagy a férj harcos álláspontja.

A férjet Robert Adamnak hívják. Valahol Nyugat-Európában vagyunk, valamilyen globalizált világban, ahogy folyton mondják, bármit is jelentsen ez; sok itt a köd, a NATO-bázistól kezdve az ott folyó műveletekig minden homályos. Ez a „távoli”-nak, tehát idegennek mondott helyzet viszont éppenséggel közeli: azt jelzi, hogy mindaz, amiről ez a darab szól, immár itt van a szomszédban, az ajtón kopogtat. A színpadi világ az „ők” és a „mi” szembenállására épít.

Hamar kiderül, hogy „ezekkel” nem lehet befogadó módon bánni. Még a legártatlanabb itt tanuló muszlim orvostanhallgató lány is visszajöhet majd egyszer egy terrorista csoportban mint keleti
Jeanne d’Arc.

A darab rengeteg nézői félelmet mozgósít, az iszlámot megbélyegzi, veszélyesnek nevezi, homogén, differenciálatlan, veszélyes csoportként kezeli képviselőit, akik ellen harcolni kell. A ma Magyarországon legaktuálisabb fóbiát tematizálja és egyben tovább erősíti: hisz a harc, mondja a férj, „benne van minden muszlim tudatában!”. A színház bármire lehet alkalmas eszköz – most épp gyűlöletkeltésre.

A drámának szomorú vége van, az emberiesség, tolerancia, a „mindent megengedő Európa” csődjében kulminál, tehát egy nagy ideológiai összeomlás tanúi vagyunk. A történet azzal érne véget, hogy az asszony, a „soft power” rábeszéli férjét, hogy mondjon le gyilkos munkájáról, de az utolsó csavar azt tartogatja: késő, a béke már nem lehetséges.

A drámát két feszültségforrás viszi előre: a férj féltékenysége és a házastársak közti alapvető értékkülönbségek, azaz egy ideológiai vita. A felület ártalmatlan házasságdráma, a mélység azonban veszélyes gondolatok gyűjteménye.

De a lélektani szituáció alapvetően hamis, a szerző az ideológiai vitát házasságdrámának álcázza, sőt: egy jó, szerelmes pár kapcsolatának. A hirtelen betoppanó (fél éve nem látták egymást) férjet a feleség „minden este ugyanúgy várja”, mint most: gyertyafényes vacsora, töltött kacsa a sütőben. Minden este egy sült kacsa? A férj viszont rettentő féltékenykedésével mérgezi a kurta találkozást. Vajon, ha egy feleség a 25. évfordulón ilyen gyanakvásnak van kitéve, ennyire nincs a két ember közt bizalom, akkor az mitől is nevezhető jó házasságnak? De ha a szerző a feszült katonaférj paranoid állapotáról akart volna írni, az másik darab lenne. A drámaíró/rendező nem találja, mivel tegye drámaivá a színpadi helyzetet (magyarán: miről is szóljon a darab), és a gyanúsítgatást választja; mindez színházi pótcselekvés. A feleség megadóan tűri. Egyáltalán: a feleség birkatürelmű. Mellesleg neki neve csak a 2. felvonásban lesz, foglalkozása végig nincs, csak meg nem nevezett szakmája.

Lenyűgöző, ahogy a férj árnyékaként viselkedő feleség ura mellé térdelve, máskor a földön ülve, a Nagy Fehér Férfit szolgálva mondogatja humanista eszméjét, a „civil” szempontot. Vicces, mikor a férjnek arra a kérdésére, hogy a NATO-bírálatát honnan szedi, azt feleli, hogy a plázákban meg a fodrásznál hallotta. Ezek a nők nyilván nem olvasnak, nem tájékozódnak, max. plázába járnak.

Másik kérdés: lehet-e jó egy házasság akkor, ha ekkora értékkülönbségek vannak huszonöt éve? Ha a katona férj cselekedetei és az asszonyi elvek ennyire nem egyeztethetők? Aligha van még tartalék ebben a kapcsolatban – pedig míg szünetre megyünk, egy kis házastársi légyott is lesz.

Az előadás hagyományosan papírszagú szalonbeszélgetés, olykor belengi a pátosz („szívem buta katonája”, mondja a feleség a férjnek). A két színész, Kökényessy Ági és Kaszás Géza nagyon szűk sávban mozoghatnak, hisz nincs valódi eljátszható lélektan valós szituációkkal; tisztességesen teszik, amit itt lehet.

Gyökössy Zsolt írója és rendezője az estnek; írói munkássága kevéssé létező, mindössze két másik eredeti darabját ismeri a színházi adatbank; rendezőként 1952 óta van pályán, legalább száz darabot vitt színre. Műve hamis szituációkra, párbeszédekre, nem létező kapcsolati működésre épül. A darabot telefonok, becsöngető emberek bonyolítják, meg a pár egyetlen fiának története, aki orvosként majd ugyanabba a muszlim országba megy segítőnek. De az is kiderül: a szerelem nem tudja áthidalni a kulturális, vallási különbségeket. Nem dráma van, hanem ideológia.

Újszínház, Bubik István Stúdiószínpad, október 12.

Neked ajánljuk