A színpad közepén piciny, felénk kinyitott kocka, benne egy férfi ül. Tyimofejev másodmagával lakik ebben a fél szobában meg néha a feleségével, aki éppen most fogja holmi filmrendezőért elhagyni. De itt tartják a lakógyűlést is, amelynek főbb témái az állam középszerűsítési programja, a földszintes házba projektpénzből beépített lift belsejébe firkált férfi nemi szervek problémája, illetve a lakbér kifizetése. Hogy ez a rémálom vagy az, amikor szétválnak a piciny szoba falai, és az elénk táruló, villódzó, perspektivikus térben múlt és jelen egymásba átömlik, Rettegett Iván pedig szétveri a filmrendezőt, majd pedig a teljes társasházi lakóközösséget – nem lehet eldönteni. Ifj. Vidnyánszky Attila előadását nézve soha nem vagyunk benne biztosak, hogy elképesztően groteszk rajzfilmfigurák önfeledt baromkodását látjuk, vagy keserű iróniával átitatott, borúlátó társadalmi szatírát.
Különösen jó nézni, hogy a különféle gegek és poénok szétválaszthatatlanul összekapcsolódnak a történettel, vagyis humor és komorság nem oltja ki egymást. Az is rendkívül élvezetes, ahogy a Radnóti színészei eldobják az agyukat a meghívott alkotók és színészhallgatók között. Nem csak a bulgakovi sztori, de az egész színház kimozdul a helyéről: az előadás kezdete előtt pár pillanattal a telefonok kikapcsolására felhívó bejátszás félbeszakad az „áramszünet” miatt, a szolid vörös függöny alól kilógnak a szünetre ott felejtett hullák, a rendes díszletezők helyett a színészek rendezik át a teret és így tovább. De minden csintalanság ellenére ez mégis klasszikus színház, ami dekonstruálja Bulgakovot, kirobbantja helyéről a Radnótit, de mindvégig szelíd párbeszédben marad ezekkel a pretextusokkal. Az értelmezést és populáris utalásokat tekintve fiatal és friss, színházi nyelvében csudamód szófogadóan konzervatív, összességében szemtelenül helyes munka.
Radnóti Miklós Színház, október 30.
