Meghalt Peter Brook, az egyik legnagyobb brit színházi rendező

Színház

A modern színművészet kiemelkedő alakja 97 éves korában, szombaton, Párizsban halt meg.

Meghalt Peter Brook, a XX. század egyik legnagyobb hatású brit színházi rendezője - tudatta vasárnap környezete a francia sajtóval.

A Nagy-Britanniában született alkotó az 1970-es évektől Franciaországban élt, létrehozta letisztult kísérleti színházát a párizsi Bouffes du Nord-ban, ahol haláláig rendezett előadásokat.

Peter Brook 1925. március 21-én született Londonban egy litván zsidó családban. Első előadását 17 évesen rendezte, s fiatalon emelkedett a legnagyobb brit rendezők sorába. Ő mutatta be Londonban Jean Cocteau és Jean-Paul Sartre műveit. 1947-50 közt a Covent Garden opera főrendezője volt, egyik híres rendezése Richard Strauss Salome című operája volt 1949-ben, amelyhez a spanyol szürrealista művész, Salvador Dalí tervezett díszleteket és jelmezeket.

1962-től a Royal Shakespeare Company igazgatójaként számos Shakespeare-drámát újraértelmezve vitt sikerre. Az Artaud-féle kegyetlen színház elvei szerint színpadra állította Jean Genet A paravánok című művét, valamint Peter Weiss nagyhatású darabját, a Marat/Sade-ot. Ez utóbbi szokatlan stílusa sokkolta a világot, ugyanakkor nemzetközi elismerést szerzett Brook számára. 1968-ban Seneca Oedipus-át rendezte meg, majd kiadta Az üres tér című színházelméleti művét, amely magyarul is megjelent. Ebben azt hirdette, hogy a rendező az előadás legfőbb teremtő ereje. Több új technikát vett át Jerzy Grotowski lengyel, valamint Julian Beck amerikai rendezőtől.

Peter Brook ez idő tájt, az 1960-as években járt először Magyarországon, utoljára pedig 2017-ben, a Trafóban vendégeskedett egy darabbal, akkor a pályáját Tompa Andrea foglalta össze a Magyar Narancsban:

Negyven évig tartó brit sikerszéria után, amelyek során Laurence Olivier-től Orson Wellesig a legnagyobb színészeket rendezte, Peter Brook azt vallotta, hogy "kimerítette a konvencionális színház lehetőségeit", elköltözött Franciaországba, ahol kísérleti színházcsinálásba fogott.

1970-ben Párizsban Nemzetközi Színházkutató Központot létesített, 1974-ben nyitotta meg színházát a Bouffes du Nord épületében, ahol különböző kultúrákból érkezett színészekkel monumentális, egzotikus hatású előadásokat rendezett. Az autentikus és hiteles színjátszás jegyében Afrikában, Iránban, az Egyesült Államokban is folyatott kísérleti munkákat, amelyekben a színész és a néző kapcsolatának megújítása érdekelte.

A legismertebb mesterműve a Mahábhárata, az indiai eposz kilencórás színpadi változata, amelyet 1985-ben rendezett meg. Későbbi fontosabb rendezései: Athéni Timon, Übü király, Antonius és Kleopátra. Filmet is készített, egyebek közt A legyek ura, a Jean-Paul Marat üldöztetése és meggyilkolása című filmek rendezője.

Jóllehet Peter Brook 2010-ben a Budapesten is bemutatott Varázsfuvola-adaptációjával 36 év után leköszönt a párizsi Bouffes du Nord színház igazgatói posztjáról, rövid, látszólag könnyed és egyszerű előadásait továbbra is ezen a játszóhelyen mutatta be, amelyet egy külvárosi, lepusztult és elhagyatott egykori színházépületből ő tett Franciaország egyik leghíresebb színházává.

A budapesti Trafóban is bemutatott Csatamező című produkció után, amely a Mahábhárata záró epizódjából készült, sokan azt gondolták, hogy a brit mester végleg visszavonul. Az emberi létezés alapkérdései, a háború, a halál, az igazságszolgáltatás témái azonban továbbra is foglalkoztatták, élete végén elsősorban saját maga által átélt történeteket vitt színre hosszú évtizedek óta állandó munkatársa, Marie-Hélene Estienne közreműködésével.

A brit becsületrend, az Order of the Companions of Honor tagjaként Peter Brook új horizontokat nyitott a kortárs dramaturgiában, elősegítette a különböző kultúrák, Európa, Afrika és Ázsia kultúrája közötti eszmecserét.

Felesége Natasha Parry brit színésznő (1930-2015) volt, két gyerekük született, Simon Brook filmrendező és Irina Brook színházi rendező.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Neked ajánljuk