Interjú

„Menjenek ők”

Gergye Krisztián táncos, koreográfus, rendező

  • Vida Virág
  • 2020. november 19.

Színház

Évek óta foglalkozik művészként az emberi létezés alapkérdéseivel. A test emlékezete című új művének bemutatását hosszú alkotói folyamat előzte meg. Életről és halálról, kötöttségekről és szabadságról beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: Milyen általában a viszonyunk a halálhoz?

Gergye Krisztián: Főleg Európában és a nyugati kultúrákban a halál valami csúnya dolog. Diszkréten kell kezelni, mert visszataszító és undorító. Romlott hús, tetem, amit inkább ne nézegessünk. Tüntessük el, minél szebb koporsóba zárva. Horrorisztikus, mennyire személytelenné vált az egész folyamat, kicsavarva az emberek kezéből az elbúcsúzás lehetőségét. Minden embernek magának kell kialakítania a kapcsolatát a halállal a társadalmi viszonyok ellenében. Küzdenünk kell a saját halottunkhoz fűződő viszonyunkért is, s ez ijesztő. A mostani rutin személytelenít és még saját magunktól is elidegenít. Rettegünk a haláltól, ahelyett, hogy foglalkoznánk vele. Pedig amivel foglalkozik az ember, azt elkezdi, ha nem is érteni, de érezni. Felszabadítóan hatna ránk.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Figyelmébe ajánljuk

Apa megsebesült, ezért anya hadikórházat nyit

A háborúk emberi történeteken át nézve nagyon hasonlóak, ezekre és a hozzájuk kötődő emlékhelyekre sokfelé turizmus épül. De míg az olasz temetőkben olyan feliratokat lehet olvasni, hogy az ott nyugvó ellenfelek testvérek lettek a halálban, ez a szellemiség a régiónkban kevésbé érvényesül.