Interjú

„Menjenek ők”

Gergye Krisztián táncos, koreográfus, rendező

  • Vida Virág
  • 2020. november 19.

Színház

Évek óta foglalkozik művészként az emberi létezés alapkérdéseivel. A test emlékezete című új művének bemutatását hosszú alkotói folyamat előzte meg. Életről és halálról, kötöttségekről és szabadságról beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: Milyen általában a viszonyunk a halálhoz?

Gergye Krisztián: Főleg Európában és a nyugati kultúrákban a halál valami csúnya dolog. Diszkréten kell kezelni, mert visszataszító és undorító. Romlott hús, tetem, amit inkább ne nézegessünk. Tüntessük el, minél szebb koporsóba zárva. Horrorisztikus, mennyire személytelenné vált az egész folyamat, kicsavarva az emberek kezéből az elbúcsúzás lehetőségét. Minden embernek magának kell kialakítania a kapcsolatát a halállal a társadalmi viszonyok ellenében. Küzdenünk kell a saját halottunkhoz fűződő viszonyunkért is, s ez ijesztő. A mostani rutin személytelenít és még saját magunktól is elidegenít. Rettegünk a haláltól, ahelyett, hogy foglalkoznánk vele. Pedig amivel foglalkozik az ember, azt elkezdi, ha nem is érteni, de érezni. Felszabadítóan hatna ránk.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.