Mitől lesz valami gyerekelőadás, és mitől családi? Családi előadásnak általában az olyan, gyerekeknek szánt előadásokat nevezzük, ahol a nézőtéren ülő szülők vagy nagyszülők sem fontolgatják a menekülés vagy az öngyilkosság lehetőségét.
A napokban példaértékű kiállás zajlott Nagyváradon a kulturális intézmények összevonása ellen.
Mások mellett Kiss-B. Atilla az Operettszínház igazgatója is a grémium tagja lesz.
Hattyúkirály, Mesekirály, Őrült Lajos: II. Lajos bajor király árulkodó ragadványnevei. A történet az ő életrajzából indul ki. Apjának, II. Miksának határozott pedagógiai elképzelései voltak a királyi sarjak neveltetését illetően, belefért az éheztetés, a hideg vízben fürdetés, a fizikai erőszak.
Bár a Győri Balett folyamatosan megbízható színvonalat hoz, elhelyezésük a magyar táncpalettán távolról sem egyértelmű: a népszerű együttest a szakmai körök a kortárs táncművészet kívülálló szereplőjeként kezelik. Ebbe az is belejátszhat, hogy a legfontosabb ismertetőjegyeik évtizedek óta változatlanok.
Mennyire fontos számunkra gyermekeink jólléte és biztonsága? Látszólag borzasztóan. Ugyanakkor van ebben egy nagy adag képmutatás is, és sokszor egyszerű, gondatlanságból elkövetett figyelmetlenségek miatt kockáztatjuk mindezt.
Május 1-jével újra kinyithattak a múzeumok, színházak, mozik, de úgy tűnik, a visszatérést nem kapkodják el. Sok helyen még kivárnak.
A húszas évei elején járó Matthew pszichiátriai kezelésre szorul: Down-szindrómás bátyja halála óta küzd skizofréniával.
A történet egy isten háta mögötti angol faluban, Shropshire-ben játszódik. Akik kezdeni akartak valamit az életükkel, már rég leléptek, már csak az idősek és az elveszettek élnek itt. Mint az a háromtagú család, akik az idősebb gyermek, Adam elvesztését próbálják épp feldolgozni.
Az április közepén elhunyt Törőcsik Mari helyére választották meg.
Nagy Péter István rendezővel és állandó dramaturg alkotótársával, Sándor Júliával egy generációba tartozunk. Ez egy színházi kritika szempontjából többnyire érdektelen információ, ám ezúttal mégis van értelme elmondani, hiszen a rendszerváltás környékén születettek politikával kapcsolatos alapvető tapasztalata az, amit az előadásban látunk.
Budapesten prózai, Berlinben operarendezői szakon szerzett diplomát, azóta pedig felváltva dolgozik a két országban. Digitalizációról és koronavírusról, kellemetlen színházról és barokk operákról beszélgettünk, és szóba került az SZFE ügye is.
Nem előzmények nélküli az, hogy a pesti vásárcsarnokokban (vagy előttük) képzőművészeti alkotások jelennek meg.
