Tánc

A túlvilág kapujában

A Győri Balett és Lajkó Félix: GisL

  • Vida Virág
  • 2021. május 19.

Kritika

Bár a Győri Balett folyamatosan megbízható színvonalat hoz, elhelyezésük a magyar táncpalettán távolról sem egyértelmű: a népszerű együttest a szakmai körök a kortárs táncművészet kívülálló szereplőjeként kezelik. Ebbe az is belejátszhat, hogy a legfontosabb ismertetőjegyeik évtizedek óta változatlanok.

Noha a társulat működése negyvenkét év alatt három komolyabb korszakra bontható, a vezetőváltások (Markó Iván, Kiss János, Velekei László) ellenére a Győri Balett ugyanazt a művészeti irányvonalat képviseli, amelyet valóban nehéz a mostani kortárstánc fogalmába beleerőltetni.

A mostani Giselle-adaptációban Velekei koreográfusi és Csepi Alexandra dramaturgi kezét biztosan vezeti a klasszikus dramaturgia, az eredeti romantikus cselekmény lényegre törő kivonatát látjuk megvalósulni. Találó hát a cím, GisL: mintha a két alkotó sorkiemelő filccel futotta volna át a librettót, és csak a történetmesélés szempontjából leglényegesebb jeleneteket hagyták volna bent az adaptációban. És az elképzelés jól működik. A szereplők kiléte pontosan meghatározott, és könnyen értelmezhető a lineáris vonalú történetmesélés is. Nézőként nem kell őrlődnünk a mögöttes tartalmak felfedezésén, élvezhetjük a puszta vizuális élményt. Éppen ez az egyik fontos jegye a Győri Balett előadásainak. Tudható, mire számíthatunk, meghökkentő újításokra, merész színpadi ötletekre, polgárpukkasztó, mellbevágó jelenetekre, színpadi meztelenségre biztosan nem. A vizuális élményt pedig most is a jól válogatott és kiválóan képzett táncosoknak, a csinos jelmezeknek, a designos díszleteknek, a drámai fényeknek és Lajkó Félix hegedű- és citeravirtuóz zenéjének köszönhetjük. A táncosok mozgásának kidolgozottsága és a közöttük lévő összhang talán az egyik legfontosabb erénye a társulatnak, amely most, ebben a magas technikai tudást és jó fizikai erőnlétet igénylő darabban is jól érvényesül. Öröm nézni, ahogyan a pas de deux-k gyors emelései végigszántják a teret a falusi táncnál, ahogyan a villik kecses karjai lengedeznek a legtöbbször sötétre fényelt színpadon. Szépen megkomponált kép, amikor a temetői színben, túlvilági életükre utalva, a villik fejjel lefelé lógnak nyírfás díszletdobozaikban. A szimbólum erős, a túlvilági lét az e világi tükrözött változatának sejlik fel egy pillanatra, ahol a villik a túlvilág kapujában repdeső nyugtalan pillangóknak tűnnek.

A koreográfus szándéka szerint az előadás a nő és a férfi örök és megfejthetetlen, feszültségekkel teli viszonyrendszerére koncentrál. Jól találja meg ehhez szereplőit: Herkovics Eszter Adria (Giselle) és Daichi Uematsu (Albrecht herceg) kifejező és pontos táncosok, sodró erejű színpadi jelenléttel. Felkészültségük, precíz mozgásuk és átszellemültségük kifogástalan, saját személyiségükből is adnak a szerephez. De Velekei nem hatol elég mélyre, marad a modoros biztonsági játéknál. Az előadást záró duett így is jól sikerül: a szerelem elvesztésének fájdalma katartikus élménnyé válik.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."