Tánc

A túlvilág kapujában

A Győri Balett és Lajkó Félix: GisL

  • Vida Virág
  • 2021. május 19.

Kritika

Bár a Győri Balett folyamatosan megbízható színvonalat hoz, elhelyezésük a magyar táncpalettán távolról sem egyértelmű: a népszerű együttest a szakmai körök a kortárs táncművészet kívülálló szereplőjeként kezelik. Ebbe az is belejátszhat, hogy a legfontosabb ismertetőjegyeik évtizedek óta változatlanok.

Noha a társulat működése negyvenkét év alatt három komolyabb korszakra bontható, a vezetőváltások (Markó Iván, Kiss János, Velekei László) ellenére a Győri Balett ugyanazt a művészeti irányvonalat képviseli, amelyet valóban nehéz a mostani kortárstánc fogalmába beleerőltetni.

A mostani Giselle-adaptációban Velekei koreográfusi és Csepi Alexandra dramaturgi kezét biztosan vezeti a klasszikus dramaturgia, az eredeti romantikus cselekmény lényegre törő kivonatát látjuk megvalósulni. Találó hát a cím, GisL: mintha a két alkotó sorkiemelő filccel futotta volna át a librettót, és csak a történetmesélés szempontjából leglényegesebb jeleneteket hagyták volna bent az adaptációban. És az elképzelés jól működik. A szereplők kiléte pontosan meghatározott, és könnyen értelmezhető a lineáris vonalú történetmesélés is. Nézőként nem kell őrlődnünk a mögöttes tartalmak felfedezésén, élvezhetjük a puszta vizuális élményt. Éppen ez az egyik fontos jegye a Győri Balett előadásainak. Tudható, mire számíthatunk, meghökkentő újításokra, merész színpadi ötletekre, polgárpukkasztó, mellbevágó jelenetekre, színpadi meztelenségre biztosan nem. A vizuális élményt pedig most is a jól válogatott és kiválóan képzett táncosoknak, a csinos jelmezeknek, a designos díszleteknek, a drámai fényeknek és Lajkó Félix hegedű- és citeravirtuóz zenéjének köszönhetjük. A táncosok mozgásának kidolgozottsága és a közöttük lévő összhang talán az egyik legfontosabb erénye a társulatnak, amely most, ebben a magas technikai tudást és jó fizikai erőnlétet igénylő darabban is jól érvényesül. Öröm nézni, ahogyan a pas de deux-k gyors emelései végigszántják a teret a falusi táncnál, ahogyan a villik kecses karjai lengedeznek a legtöbbször sötétre fényelt színpadon. Szépen megkomponált kép, amikor a temetői színben, túlvilági életükre utalva, a villik fejjel lefelé lógnak nyírfás díszletdobozaikban. A szimbólum erős, a túlvilági lét az e világi tükrözött változatának sejlik fel egy pillanatra, ahol a villik a túlvilág kapujában repdeső nyugtalan pillangóknak tűnnek.

A koreográfus szándéka szerint az előadás a nő és a férfi örök és megfejthetetlen, feszültségekkel teli viszonyrendszerére koncentrál. Jól találja meg ehhez szereplőit: Herkovics Eszter Adria (Giselle) és Daichi Uematsu (Albrecht herceg) kifejező és pontos táncosok, sodró erejű színpadi jelenléttel. Felkészültségük, precíz mozgásuk és átszellemültségük kifogástalan, saját személyiségükből is adnak a szerephez. De Velekei nem hatol elég mélyre, marad a modoros biztonsági játéknál. Az előadást záró duett így is jól sikerül: a szerelem elvesztésének fájdalma katartikus élménnyé válik.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.