A családot sokkolta a gyász, így állapotát igen későn ismerték fel, évekig nem kapott szakszerű segítséget. A fiatalkori mentális betegségeket nehéz felismerni, pláne ha egy tragédiát követően jelennek meg az első tünetek. A Nathan Filer regénye alapján készült inkluzív előadás a MáSzínház produkciója, amelyben professzionális ép és Down-szindrómás alkotók együtt játszanak.
A fiú történetét 9 éves korától követjük, s betekintést kapunk egy család életébe, akik együtt nevelnek egy fogyatékkal élő és egy egészséges gyereket. Az előadás a normalitás és a betegség határát keresgéli, képet ad arról, hogyan tudjuk kezelni a veszteségeinket, traumáinkat, megmutatva, hogy mi történik akkor, ha egy tragikus esemény kibeszéletlen marad. Az előadás sokféleképpen használja ki az érzékeltetés, hatáskeltés különböző módjait, van, amikor működik is, de a túlzás, mint eszköz csak megfelelő módon, jókor s jól alkalmazható. Egy lineáris dramaturgia szerint működő darabban az éles váltások, durva hanghatások, az erőltetett artikuláció és a szélsőséges viselkedés ábrázolása nem mindig érnek célt. Kreatívan és érzékenyen csupa jót akarnak az alkotók, de a játékmód és a rendezés elidegenít. Ez azért is kár, mert a darabot életre hívó törekvés hiánypótló, s nyilván szükség lenne jó előadásokra ezekről az élethelyzetekről.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
