Színház

Szabadság, egyenlőség, testv…

Schiller: Don Carlos

Színház

Nagy Péter István rendezővel és állandó dramaturg alkotótársával, Sándor Júliával egy generációba tartozunk. Ez egy színházi kritika szempontjából többnyire érdektelen információ, ám ezúttal mégis van értelme elmondani, hiszen a rendszerváltás környékén születettek politikával kapcsolatos alapvető tapasztalata az, amit az előadásban látunk.

Azért speciális tapasztalat ez, mert velünk a rendszerváltás nem úgy történt meg, ahogy mindenkivel az X-ektől fölfelé. Politikai ébredésünk arra az időszakra tehető, amikor a Fidesz másodszorra nyert választást, vagy pontosabban a 2006-os őszödi beszéd és az azt követő zavargások hívták fel a politikára először megtisztelő figyelmünket. Tizenkét év hosszú idő egy fiatal felnőtt életéből. Én egyenesen úgy érzem, mintha ebben az országban mindig is Orbán Viktor lett volna a miniszterelnök, és ez a jövőmre nézve nem tölt el túl sok lelkesedéssel. A darabból kiderül, hogy Nagy Péter István és Sándor Júlia körülbelül ugyanígy vannak ezzel.

A Vas István fordítása alapján készített szövegkönyv legfőbb célkitűzése az volt, hogy a mai fül számára minél ismerősebben csengjenek Schiller mondatai. Megtartották viszont az infáns kifejezést, mely olyan élesen cseng a II. Fülöp királyt alakító László Zsolt szájából, mintha csak azt mondaná, taknyos. Az alkotók talán ezzel is generációnk másik alaptapasztalatát hangsúlyozzák, azt, hogy az idősebbek jó- vagy rosszindulatúan infantilizálnak minket. Mi ezt nem tudhatjuk, akkor még óvodások voltunk! Talán még igaz is, hogy szüleink (túl)féltő szeretetétől övezve mintha tényleg kicsit lassabban nőnénk fel, mint az előttünk járók.

A generációs eltéréseket a szereposztással is aláhúzza a rendezés: László Zsolt Fülöp királya mellett Lerma grófot Gazsó György játssza, míg a fiatal generációhoz tartozó Don Carlost Nagy Márk, Posa márkit Baki Dániel, a szintén ifjú Erzsébet királynőt Mészáros Blanka, udvarhölgyét, Eboli hercegnőt Sodró Eliza. Náluk kicsit idősebbek, de a királynál jóval fiatalabbak az udvar intrikus haszonlesői, Domingo (Pál András) és Alba herceg (Rusznák András). Utóbbi két figura a Fidesz másodgenerációjával rokonítható, ők azok a Szijjártó Péterek, akiknek valódi politikai hitvallásuk nincs, csak érdekeik. Ők azok, akik már nem az értékek, hanem az érdekek mentén felépülő rendszerben szocializálódtak.

 
Nagy Márk. Fotó: Dömölky Dániel

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit.