Színház

Szabadság, egyenlőség, testv…

Schiller: Don Carlos

Színház

Nagy Péter István rendezővel és állandó dramaturg alkotótársával, Sándor Júliával egy generációba tartozunk. Ez egy színházi kritika szempontjából többnyire érdektelen információ, ám ezúttal mégis van értelme elmondani, hiszen a rendszerváltás környékén születettek politikával kapcsolatos alapvető tapasztalata az, amit az előadásban látunk.

Azért speciális tapasztalat ez, mert velünk a rendszerváltás nem úgy történt meg, ahogy mindenkivel az X-ektől fölfelé. Politikai ébredésünk arra az időszakra tehető, amikor a Fidesz másodszorra nyert választást, vagy pontosabban a 2006-os őszödi beszéd és az azt követő zavargások hívták fel a politikára először megtisztelő figyelmünket. Tizenkét év hosszú idő egy fiatal felnőtt életéből. Én egyenesen úgy érzem, mintha ebben az országban mindig is Orbán Viktor lett volna a miniszterelnök, és ez a jövőmre nézve nem tölt el túl sok lelkesedéssel. A darabból kiderül, hogy Nagy Péter István és Sándor Júlia körülbelül ugyanígy vannak ezzel.

A Vas István fordítása alapján készített szövegkönyv legfőbb célkitűzése az volt, hogy a mai fül számára minél ismerősebben csengjenek Schiller mondatai. Megtartották viszont az infáns kifejezést, mely olyan élesen cseng a II. Fülöp királyt alakító László Zsolt szájából, mintha csak azt mondaná, taknyos. Az alkotók talán ezzel is generációnk másik alaptapasztalatát hangsúlyozzák, azt, hogy az idősebbek jó- vagy rosszindulatúan infantilizálnak minket. Mi ezt nem tudhatjuk, akkor még óvodások voltunk! Talán még igaz is, hogy szüleink (túl)féltő szeretetétől övezve mintha tényleg kicsit lassabban nőnénk fel, mint az előttünk járók.

A generációs eltéréseket a szereposztással is aláhúzza a rendezés: László Zsolt Fülöp királya mellett Lerma grófot Gazsó György játssza, míg a fiatal generációhoz tartozó Don Carlost Nagy Márk, Posa márkit Baki Dániel, a szintén ifjú Erzsébet királynőt Mészáros Blanka, udvarhölgyét, Eboli hercegnőt Sodró Eliza. Náluk kicsit idősebbek, de a királynál jóval fiatalabbak az udvar intrikus haszonlesői, Domingo (Pál András) és Alba herceg (Rusznák András). Utóbbi két figura a Fidesz másodgenerációjával rokonítható, ők azok a Szijjártó Péterek, akiknek valódi politikai hitvallásuk nincs, csak érdekeik. Ők azok, akik már nem az értékek, hanem az érdekek mentén felépülő rendszerben szocializálódtak.

 
Nagy Márk. Fotó: Dömölky Dániel

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.