Színház

Felnőttnek is nehéz lenni

Tóth Krisztina: Denevér

Kritika

Mennyire fontos számunkra gyermekeink jólléte és biztonsága? Látszólag borzasztóan. Ugyanakkor van ebben egy nagy adag képmutatás is, és sokszor egyszerű, gondatlanságból elkövetett figyelmetlenségek miatt kockáztatjuk mindezt.

Rosszindulat viszont általában nincs a tettek és mulasztások mögött, önzőségünk a társadalom túlzó elvárásaival időnként szembekerülő, esendő emberi mivoltunkból következik. Legalábbis ez derül ki a darabból, amely 2019-ben jelent meg a Jelenkor című folyóiratban, és a belőle készült online ősbemutatóból is, amelyet Dicső Dániel rendezett Melkvi Bea és Karalyos Gábor szereplésével. A Denevérben gyermekek módjára viselkedő felnőttek igyekeznek egymásra tologatni a felelősséget. Vajon sikerült-e felnőniük annyira, hogy gondoskodjanak a következő generációról? A kérdés nem csak a szereplőkhöz szól.

A főszereplők válófélben lévő értelmiségi szülők (az anya színész, az apa ügyvéd), akik igyekeznek kulturáltan viszonyulni egymáshoz, és elmúlt szerelmük dacára jó szülei lenni gyereküknek, Lalikának. Hogy pontosan mi volt a válásuk oka, az nem derül ki a különben rendkívül szövegcentrikus előadásból, min­den­esetre a rengeteg apró szúrásból, a problémákat az asztalról állandóan lesöprő férfi magatartásából, illetve a nő passzív-agresszív megnyilvánulásaiból azért megsejthetünk valamit. Feltehetően semmi extra, csak elegük lett egymásból az évek során. Hétköznapi helyzet, mentes a túlzásoktól, a szélsőségektől, ami által a darab nagyon érzékenyen ragad meg ismerős helyzeteket, ám kicsit egyhangúvá is teszi a jeleneteket.

Lalika nem jelenik meg, és viszonylag keveset tudunk meg az érzéseiről is. Megtudjuk, hogy egyszer bepisilt az óvodában, és hogy kedvenc játéka, egy gumiból készült denevér, elveszett. Lalika személye helyett a vele kapcsolatos feladatok, kérdések lesznek fontosak, amelyek a két szülő közötti harc epizódjaivá válnak: vitt-e a szülők egyike gyümölcsöt az óvodai gyümölcsnapra, mit gondol az óvó néni, volt-e váltónadrág a szekrényben, kell-e a gyereket pszichológushoz vinni, és aztán mit tanácsolt a gyerekpszichológus? E feladatok között a denevér visszaszerzése az egyik, ami az anya rögeszméjévé válik, mintha ez a gesztus lenne az egyetlen bizonyíték arra, hogy megfelel az anyaszerepnek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.