Homofób sértegetésért szabott ki pénzbüntetést a bíróság

  • narancs.hu
  • 2025. január 3.

Bűn

375 ezer forint közösség tagja elleni erőszak miatt. A sértett szerint a bocsánatkérésnek nagyobb hatása lett volna.

Közösség tagja elleni erőszak miatt folytatott eljárást a Szentendrei Járásbíróság, és 375 ezer forint pénzbüntetést szabott ki. A szeged.hu mostani írása, valamint a 444 korábbi cikke ismerteti az esetet.

Egy Budapest környéki település iskolájában a takarító rendszeresen nem takarított abban az osztályteremben, ahol egy meleg pedagógus tanított. Amikor mégis arra utasították, hogy takarítson ott is, megtagadta a munkát, hazament, majd visszatért az édesanyjával, aki a diákok és az iskola dolgozói előtt homofób kijelentésekkel sértegette a tanárt. Azt is megmondta neki, tudják, hogy kivel él, és nem fogják hagyni, hogy a gyerekeiket tanítsa. A takarító anyja azzal is fenyegetőzött, hogy megvereti a tanárt, és intézkedik a polgármesternél, hogy rúgják ki. 

A vitához rendőröket hívtak, akik becsületsértés miatt indítottak eljárást, ami megszűnt később.

A Háttér Társaság jogsegélyszolgálata is bekapcsolódott az ügybe, és ezután közösség tagja elleni erőszak, vagyis gyűlölet-bűncselekmény címén indult új eljárás. Az elkövető ekkor közvetítői eljárást kezdeményezett, az ügyészség azonban úgy látta, hogy erre nincs lehetőség, mert az eset egy általános iskolában történt, és a takarító anyját nem érdekelte, hogy amit kiabál, azt kiskorú gyerekek és más pedagógusok is hallják.

A Szentendrei Járásbíróság büntetővégzéssel – a már említett pénzbüntetéssel – zárta le az ügyet. Az indoklás szerint az elkövető közösségellenes magatartása alkalmas volt arra, hogy riadalmat keltsen a sértettben és a többi jelenlévőben. Indítéka előítéletes volt, így ami történt, valóban gyűlölet-bűncselekmény volt.

Az eset sértettje azt mondta, a Háttér Társaság jogászai nélkül semmit sem ért volna el. „Ez pedig nem a jogszabályok, hanem a hivatalos szerveknél dolgozó emberek miatt van. Az ő hozzáállásuk, rejtett homofóbiájuk az, ami miatt gyakran maradnak egyedül az áldozatok. Ami a büntetést illeti, ez legfeljebb visszatarthatja a potenciális elkövetőket, de nem változtat a szemléleten, és nem segíti elő a békés együttélést, elfogadást.

Jobbnak tartottam volna, egy bocsánatkérést vagy egy LMBTQ+ civil szervezetnél elrendelt önkéntes munkát. Ez jobban szolgálná a közösség fejlődését.

Együtt élünk. Hogyan? Ők kerülik a tekintetem, mások kerülik a témát. Lappang a gyűlölet. Szerintem pedig beszélni kellene…” – mondta a sértett.

Polgári Eszter, a Háttér Társaság Jogi Programjának vezetője az üggyel kapcsolatban azt nyilatkozta, bátorít mindenkit, akit szexuális irányultsága vagy nemi identitása miatt ért verbális vagy fizikai abúzus, hogy ne hagyja annyiban, tegyen feljelentést, egyúttal forduljon civil szervezethez is. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.