Színház

A szemébe nézni

Joe White: Tiszavirág

  • Sándor Panka
  • 2021. május 12.

Színház

A történet egy isten háta mögötti angol faluban, Shropshire-ben játszódik. Akik kezdeni akartak valamit az életükkel, már rég leléptek, már csak az idősek és az elveszettek élnek itt. Mint az a háromtagú család, akik az idősebb gyermek, Adam elvesztését próbálják épp feldolgozni.

Az előadás egyetlen nap eseményeit mutatja be, a fiú halálának egyéves évfordulóján. Látjuk: a gyász mindenkit máshogyan teper le, egyik szereplő sem tud megbirkózni a traumával. Az apa, Ben (Rancsó Dezső) nem bírja kimondani a fia nevét, s nem hajlandó (vagy nem tud) a felesége szemébe nézni sem. Az anya, Cat (Soltész Bözse) újabb és újabb hangüzeneteket hagy a halott gyerek telefonján, felvételeket néz róla és alkohollal tompítja bánatát. Lányuk, Loops (Cseke Lilla Csenge) pedig kizárólag kamuflázst hord és teljes élethazugságot épít maga köré. Azt mondja, hogy ő nem képes érezni. A hátramaradt családtagok képtelenek közösen, egymásba kapaszkodva, egymást gyógyítva túllépni a tragédián, magányosan, szinte idegenekként élnek együtt. Rettegnek attól, hogy kilátástalan helyzetük örökre szól, mégsem találják a menekülés útjait.

Mindegyikük életébe fordulatot hoz Harry (Bölkény Balázs), aki a falu bezárásra ítélt kocsmájában dolgozik. Az ő személyén keresztül váratlan lehetőséget kapnak a múlt tisztázására. Valamiért Adamre emlékezteti őket a fiú, így az egyébként esetlen, szorongó, visszahúzódó Harryből a család megmentője lesz. Az Adam után maradt űr megtelni látszik a személyével. Erre persze csak fokozatosan, Harryvel együtt jövünk rá, aki csak lassan rakja össze, micsoda furcsa játék, játszma ez. Mint egy bábut, úgy ruházzák fel az elhunyt itthagyott nyomaival, akár konkrétan a ruhadarabjaival is, hogy aztán mindenki a maga módján tudjon végső búcsút venni tőle. Reményvesztett emberek utolsó kétségbeesett kísérletét látjuk a túlélésre, a sebek begyógyítására.

Cseke Lilla Csenge és Bölkény Balázs 

Fotó: Juhász Éva/PMSZ

A közönség jelenléte nélkül nagyon nehéz megállapítani, hogy mennyire működőképes, mégis frappáns megoldásnak tűnik a darab humortalanságból fakadó humora. A szereplők kínosan erőltetett módon próbálnak viccelődni egymással, a poénok soha nem úgy csattanak, hogy felszabadító hatásuk legyen. Ez egyszerre teszi nevetségessé és nagyon emberivé őket. A közhelyek új fényt kapnak, az elrontott idézetek új tartalommal töltődnek fel.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."