Színház

A szemébe nézni

Joe White: Tiszavirág

  • Sándor Panka
  • 2021. május 12.

Színház

A történet egy isten háta mögötti angol faluban, Shropshire-ben játszódik. Akik kezdeni akartak valamit az életükkel, már rég leléptek, már csak az idősek és az elveszettek élnek itt. Mint az a háromtagú család, akik az idősebb gyermek, Adam elvesztését próbálják épp feldolgozni.

Az előadás egyetlen nap eseményeit mutatja be, a fiú halálának egyéves évfordulóján. Látjuk: a gyász mindenkit máshogyan teper le, egyik szereplő sem tud megbirkózni a traumával. Az apa, Ben (Rancsó Dezső) nem bírja kimondani a fia nevét, s nem hajlandó (vagy nem tud) a felesége szemébe nézni sem. Az anya, Cat (Soltész Bözse) újabb és újabb hangüzeneteket hagy a halott gyerek telefonján, felvételeket néz róla és alkohollal tompítja bánatát. Lányuk, Loops (Cseke Lilla Csenge) pedig kizárólag kamuflázst hord és teljes élethazugságot épít maga köré. Azt mondja, hogy ő nem képes érezni. A hátramaradt családtagok képtelenek közösen, egymásba kapaszkodva, egymást gyógyítva túllépni a tragédián, magányosan, szinte idegenekként élnek együtt. Rettegnek attól, hogy kilátástalan helyzetük örökre szól, mégsem találják a menekülés útjait.

Mindegyikük életébe fordulatot hoz Harry (Bölkény Balázs), aki a falu bezárásra ítélt kocsmájában dolgozik. Az ő személyén keresztül váratlan lehetőséget kapnak a múlt tisztázására. Valamiért Adamre emlékezteti őket a fiú, így az egyébként esetlen, szorongó, visszahúzódó Harryből a család megmentője lesz. Az Adam után maradt űr megtelni látszik a személyével. Erre persze csak fokozatosan, Harryvel együtt jövünk rá, aki csak lassan rakja össze, micsoda furcsa játék, játszma ez. Mint egy bábut, úgy ruházzák fel az elhunyt itthagyott nyomaival, akár konkrétan a ruhadarabjaival is, hogy aztán mindenki a maga módján tudjon végső búcsút venni tőle. Reményvesztett emberek utolsó kétségbeesett kísérletét látjuk a túlélésre, a sebek begyógyítására.

Cseke Lilla Csenge és Bölkény Balázs 

Fotó: Juhász Éva/PMSZ

A közönség jelenléte nélkül nagyon nehéz megállapítani, hogy mennyire működőképes, mégis frappáns megoldásnak tűnik a darab humortalanságból fakadó humora. A szereplők kínosan erőltetett módon próbálnak viccelődni egymással, a poénok soha nem úgy csattanak, hogy felszabadító hatásuk legyen. Ez egyszerre teszi nevetségessé és nagyon emberivé őket. A közhelyek új fényt kapnak, az elrontott idézetek új tartalommal töltődnek fel.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Ezeket fogadtuk meg a legtöbben 2023-ra

  • Fizetett tartalom

Az alábbi, 2023-ra vonatkozó best of újévi fogadalmak ugyan kifejezetten egy amerikai felmérés eredményei, de nem meglepő módon könnyen megtalálhatjuk a listában a saját titkos vagy kevésbé titkos vágyainkat is.

Kesergő a két öszvérhez

A Három óriásplakát Ebbing határában és az Erőszakik rendezője minden próbálkozás során méterekkel emeli a lécet önmaga előtt, s – mint mindig – most is gond nélkül libben át felette. McDonagh ezúttal is egy elszigetelt atmoszférában kutatja az „emberi” jelző jelentéstartalmát, amelyet magasztalásként és sértésként egyaránt alkalmaz.

Elveszetten

  • SzSz

A rendező 2019-ben, a Házassági történet promókörútján vette újra kezébe középiskolás kora kedves könyvét, Don DeLillo Fehér zaját. Nem nehéz rájönni, miért épp akkor: a regény hősei egy misztikus esemény hatására hirtelen megkérdőjelezik saját szokásaikat, érzései­ket, sőt az egész életüket. Meglehet, hasonlóan érez egy filmrendező is, akinek szekere épp az Oscarig vezető, rögös és értelmetlen úton döcög.

Minden bizonytalan

A videókat és installációkat készítő szlovák képzőművész elsősorban az ún. átrajzolt, leg­inkább újságokban, könyvekben és képeslapokon talált képeken alapuló munkáival vált ismertté. E sikeres, több magángyűjteményben is megtalálható művek nemcsak az emlékeinkben élő, hanem nyomaiban még mindig fel-felbukkanó, a volt szovjet blokk lakói számára nagyon is ismerős vizuális és történeti hagyományait dolgozták fel és írták újra.

Kibontakozik lassan

Egy walesi bányászfaluban nőtt fel az idén 81 éves John Cale, de már gyerekkorában a zene iránt mutatott érdeklődést. Orgonált a helyi templomban, később brácsázni kezdett, azután Londonban, majd New Yorkban folytatott zenei tanulmányokat, ahol Aaron Copland volt a mestere.

Így is szép

A 18. század végén, a polgári hangverseny­élet hajnalán gyakran szerepelt ugyanazon a műsoron intim kamaramű, dal és nagyzenekari szimfónia, utóbbi gyakran több részletre bontva. Ezt a jótékony változatosságot idézte fel Keller András, aki nincs híján a kitűnő ötleteknek.

Elszáradt arcok

Felhajtás, a kínált holmi értékéhez képest túl nagy reklám: ezt jelenti a szerző negyedik regényének címe. A neonzöld szmájli és a betűk neonzöldje a borítón a könyvben felbukkanó árura, egy drogra utal. Az egyenmosoly a grafikai megoldásnak köszönhetően vibrál. Ez a látvány meg is alapozza az olvasmány­élményt, amelynek meghatározó vonulata a bizonytalanság.