Színház

„Jobb egy védett zugban”

A második nyilvánosság alternatív játszóhelyeinek világa ma már a szélesebb közönség számára is elérhető. Bár profitra szinte lehetetlen szert tenni, egyre többen érzik úgy, hogy még mindig nagy szükség van a lakásszínházakra és a polgári szalonokra.

Mint akárki más

A Független Színház Apák és fiúk-trilógiájának harmadik darabja három generáción keresztül beszéli el egy család és közvetve a magyar cigányság egy rétegének történetét a hatvanas évektől a jelenig.

„Rém izgalmas”

Az egyik legismertebb színházi fotós, de ma már kevesebbet dolgozik színházban. A pályakorrekció okairól és irányáról, a kiállításáról és mindenféle kulisszatitkokról beszélgettünk vele.

„A gondolatolvasásról szól”

Az idén megjelent kézikönyve a prózai színházban dolgozó súgóknak nyújthat segítséget, de a Súgókönyv által a nézőknek, színházrajongóknak is érdekes lehet bepillantani a kulisszák mögé. Lovass Ágnessel beszélgettünk.

„Csinálnék egy divatmárkát”

Pető Kata elismert tehetség, de szabadúszóként hol van munkája, hol nincs. A színészet mellett jelmeztervezéssel foglalkozik. Medeáról, a női szerepekről, a kapcsolati és társadalmi viszonyokról beszélgettünk vele, de szó esett Elfriede Jelinek iránti rajongásáról, illetve a MILF létről is.

„Ha szabad lennék”

Benedek Zsolt a klasszikus értelemben vett rendezést a háta mögött hagyva valami teljesen újba kezdett: 2015-ben elvégezte a család- és rendszerállítás-tanfolyamot, és jelenleg a Sztoriműhely vezetője. Trauma feldolgozásáról, berögzült színházi struktúrákról és a változás lehetőségeiről beszélgettünk vele.