ZSINÓRPADLÁS - Interjú

„Rém izgalmas”

Gordon Eszter fotográfus

Színház

Az egyik legismertebb színházi fotós, de ma már kevesebbet dolgozik színházban. A pályakorrekció okairól és irányáról, a kiállításáról és mindenféle kulisszatitkokról beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: Két éve készítesz a Jurányi plakátjaihoz portrékat, ezekből nyílt most kiállításod Takarásban címmel. Miért vonz a portrézás?

Gordon Eszter: Szeretem a műfajt. Amikor az első gépemet megkaptam és elkezdtem fotózni, édesapám épp a sajtóban dolgozott, én pedig nagyon sok rendezvényre elkísértem, ahol publikálási kötelezettség nélkül fotózhattam az embereket. Igyekeztem gyakorolni, megfigyelni a közeget, a többi fotóst, kitapasztalni, hogyan kell mozognom köztük és a fotóalanyok között, ami persze jó lehetőség volt a kapcsolatépítésre is. Akkor és a pályám első tíz évében is még filmre dolgoztam, ami technikailag nagyon más jellegű munka volt.

MN: A kiállított képek nem is annyira a bemutatóra utalnak, inkább a művészek civil arcát mutatják meg.

GE: A plakátra nem feltétlenül az adott bemutató egyik szereplője kerül, olykor a rendezőt vagy más alkotót választunk. A koncepció szerint nem kell a készülő előadás hangulatát megidézni, természetességre, vidámságra törekszünk. Nem akarok senkit rávenni arra, hogy a szerepének megfelelő arckifejezéssel rukkoljon elő. Az előadásra csalogató képeket készítek, és azt szeretném, ha ezek mosolygásra késztetnék a nézőjüket.

MN: Színházi fotósként váltál ismertté. Hogyan alakult, hogy bejáratos lettél színházakba?

GE: Angol és orosz irodalom, illetve nyelvtanári szakon végeztem az ELTE-n, így rengeteg irodalmat kellett olvasnom. Az egyetem után azonban már nem volt elég időm a munka mellett. Sokféle területen kipróbáltam magam, kerestem az utamat, de azt tudtam, hogy fotózással szeretnék foglalkozni. Az orosz szakon sikerült többször eljutnom Szentpétervárra egy-egy részképzésre, ott szerettem bele a színházba. Lett egy ötletem, elkezdtem felvenni a kapcsolatot több színházzal. Először csak fotós próbákra jártam a bemutatók előtt, és az elején még hónapokig a saját fiókomnak gyártottam az anyagokat, majd szép lassan lettek felkéréseim is. Először egy magazin keresett meg, hogy legyen egy rovatom, majd megkerestek színházak is, hogy legyek a fotósuk. Így voltam tizenöt évig az Örkény Színház fotósa, aztán párhuzamosan a Nemzeti Színházé is, amikor Alföldi Róbert volt az igazgató, akivel előtte a Bárka Színháznak is dolgoztam. Aztán jött az Operettszínház, jelenleg a Vígszínház fotósa vagyok. Meghatározó volt a választásomban az, amikor először jártam Keleti Éva néninél. Már fotóztam, amikor az ügynökségének, az Europressnek az irodájában felkerestem azzal, hogy nézze meg a képeimet, érdemes-e szerinte színházi vonalon továbbmennem. Amikor megláttam körülötte az ikonikus fényképeit, amelyeket mindannyian ismerünk, eldöntöttem, hogy én is szeretnék lenyomatot hagyni a saját koromról.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.

Dőlve halnak

Lóhalálában terjesztették be és fogadták el egy salátatörvénybe csomagolva a védett erdők könnyebb letarolását lehetővé tevő módosításokat a kormánypárti képviselők. Az erdőkért aggódó szakemberek is csak találgatnak, kinek sürgős a várható erdőirtás.