ZSINÓRPADLÁS - Programajánló

Snoblesse Oblige 2023/40.

  • Narancs
  • 2023. október 4.

Színház

Egész életemben Moszkvába vágytam, de már egyáltalán nem értem, miért. Miért hittem, hogy ott boldogabb leszek, mint itt.

(Selmeczi Bea: Három és fél nővér)

október 6. péntek 19.00 Szakácskönyv a túlélésért

E rendhagyó és régóta futó szín­darab alapja az ugyanilyen című, 2013-ban kiadott életinterjú- és receptgyűjtemény, amelyet – további túlélők és rokonaik visszaemlékezéseiből – az előadás rendezője, Borgula András és dramaturgja, Németh Virág írtak színpadra. A Gólem Színház produkciójában Hédike, Hedvig és Hédi néni, azaz Radnay Csilla, Hay Anna és Nagy Mari egy vacsorára invitálja a 44 fős közönséget, akik a nagy családi asztal mellett hallgatják-nézik-eszik végig az elmúlt évszázadot.

(Gólem Központ, Bp. VII., Csányi u. 3.)

 

október 7. szombat 19.00 Három és fél nővér – bemutató

Olga, Mása, Irina és Natasa a ’20-as évek káoszában, a ’60-as évek összezártságában, a kétezres évek elejének kifordult világában. Életművésznők a 20. századon át, négy felvonásban. Selmeczi Bea drámája Csehov, Petrusevszkaja, Ulickaja és Szvetlana Alekszijevics művei nyomán arról szól, mi történhetett a három nővérrel az eredeti dráma vége után. A gondolatkísérletet a Csehov-szakos Telihay Péter kelti életre Járó Zsuzsa, Herczeg Adrienn, Varga Lili és Tarr Judit közreműködésével. A jelmezeket Katona Bálint tervezte. Másnap ismétlés.

(Pinceszínház, Bp. IX., Török Pál u. 3.)

 

október 7. szombat 22.00 TÁP 30 Fesztivál – zá­ró és támogató buli

„Nem másokon gúnyolódnak. Önmagukat teszik (virtuózan) nevetségessé. Vállalják komolykodásuk, előadói fontoskodásuk kínosságát. Megmutatják, mennyi alanyi nekifohászkodást igényel a rossz színház. Milyen mélyről fakad a tehetségtelenség és az alkalmatlanok szerepvállalása. Bölcseleti alapon hülyülnek. Elvből tiszteletlenek. Rendes, fölkészült anarchisták” – írta róluk Molnár Gál Péter a kezdetekkor. A hazai „minden rossz színház” megteremtője, a 30 éves TÁP Színház további működését segíteni kívánó hangos és életigenlő gesztus, hogy a Trafóban, a Jurányiban és más helyeken bemutatott jubileumi előadás-sorozat után önsegítő parádét szerveznek a legendás, vörös tónusú szórakozóhelyen. A közreműködők: Vajdai Vilmos, Szabó Simon, Hajduk Károly, Fekete Ádám, Ezüsthigany és pár szupersztár DJ: Vedat Akdağ, ZSÉ x Sklady meg Infragandhi.

(Edith bár, Bp. VI., Nagymező u. 25.)

 

október 8. vasárnap 18.30 Ismétlés + Asztali történet

A Front Színház újra előadja a megújult Ismétlést, amelyet az Asztali történet követ. Lehet, hogy minden ismétlődik és nem változik semmi, erről szól az előbbi, az utóbbi meg arról: lehetséges, hogy minden jó. Lesz szó frontról, etikus méregről, akaratgépről, mérleghalakról, de a létezés és isten is szóba kerül.

(Három Holló, Bp. V., Piarista köz 1.)

 

október 8. vasárnap 19.00 Emb Trag – bemutató

„Alkotótársaimmal minket az érdekelt, hogy minél több járatot nyissunk ezen a szöveten, és ezekbe behatolva olyan előadást hozzunk létre, amelyben nem nemzeti drámánk nyelvi és szerkezeti bravúrjai előtt hajtunk fejet, hanem megengedjük magunknak, hogy segítségével asszociáljunk, mellérendeljünk, felnagyítsunk részeket, problémákat, és ezzel új utazásra invitáljuk azokat, akiket hasonló kérdések foglalkoztatnak.” Székely Kriszta rendező, csakúgy, mint Madách, hiszi, hogy az emberiség képes a fejlődésre, tanul és jobbá lehet. Ennek jegyében állította színpadra az Ember tragédiájának parafrázisát. Október 12-én, 19-én és 26-án látható újra.

(Katona József Színház, Bp. V., Petőfi S. u. 6.)

 

október 10. kedd 19.00 Mirandolina – budapesti bemutató

Idén nyáron a Művészetek Völgyében mutatták be az Art-Színtér produkcióját Szulák Andreával a címszerepben. Goldoni lendületes, zenés vígjátékában a további fő karaktereket Szemenyei János és Kautzky Armand alakítják. A Pozsgai Zsolt rendezte előadás most a fővárost is igyekszik meghódítani.

(Art-Színtér, Bp. II., Árpád fejedelem útja 3–4.)

 

október 12. csütörtök 19.00 Ágnes, báránykám – bemutató

John Pielmeier története szerint dr. Martha Livingstone-t, a törvényszéki pszichiátert egy zárdába rendelik ki. Feladata, hogy felmérje egy apácanövendék beszámíthatóságát, akit saját újszülöttjének meg­gyilkolásával vádolnak. Miriam Ruth anya, a zárda főnöknője eltökélten próbálja Ágnest távol tartani az orvostól, amivel tovább fokozza Livingstone gyanúit. A szenvedélybeteg pszichiátert Gubík Ági, Ágnest, a „szent” apácanövendéket Fodor Boglárka, a terhelt múltú zárdafőnököt Pásztor Edina alakítja. Az Oh My God Productions előadását Bodor Géza rendezte. A budapesti premier október 21-én lesz a Kettőspont Színházban, a Ráday utcában.

(Gyulai Várszínház, Kamaraterem, Gyula, Kossuth u. 13.)

 

október 13. péntek 20.00 Visszatérni délre – lemezbemutató

A Cabaret Medrano zenekar idén 22 éves, és új lemezének különleges, dramatizált, vizuális effektekkel és apró jelenetekkel színesített bemutatóját színházi körülmények között tartja, ami nem akkora csoda, hiszen a zenekarvezető Kamondy Imre kilenc évig volt a kaposvári Csiky Gergely Színház társulatának tagja, és számos filmszerepet is maga mögött tudhat. Az új lemez dalaiban is megelevenednek a fővárosra jellemző jelenetek és hangulatok: az utcán kiabáló szódaárus, a gangon napozó félszemű macska, vagy egy szürke kórterem ridegsége. De a közönség elutazhat velük Korzika és Andalúzia mesés tájaira is.

(Katona József Színház, Bp. V., Petőfi S. u. 6.)

 

október 14. szombat 11.00 Hacukaland

Góbi Rita táncművész, koreográfus és táncpedagógus ezúttal interaktív táncelőadást tart a legkisebbeknek. Ahogy a babaszínházi előadása, ez is felszabadító élmény a kicsiknek, hiszen az előadó a manószerű, bohókás, kortalan lényét helyezi a középpontba, miközben a reggeli öltözködés vicces zsákutcáiról és szellemes útvesztőiről mesél. Nagy Fruzsina élénk színű, strapabíró ruhatárá­val felszerelve, Csernák Samu zenéjére tart trükkös táncos divatbemutatót gyerekeknek.

(Müpa, Üvegterem, Bp. IX., Komor Marcell u. 1.)

 

október 14. szombat 19.00 Az idő marasztalása – bemutató

Horváth Csaba és Földeáki Nóra több mint egy éven át kutatták dr. Józsa Tivadar, írói nevén Bodosi György szellemi hagyatékát a Balaton-felvidéki Pécselyen. A falu és a szomszédos települések körorvosaként hosszú évtizedekig szolgáló polihisztor szerzői munkásságát szinte senki sem ismeri, pedig indulását Illyés Gyula és Weöres Sándor is támogatta. Miközben járta a térség falvait, mindent megfigyelt. A falusi ember karakterét, sorsát, életformáját és problémáit, a természeti jelenségeket, az univerzum tanításait. Életképek, történetek, karakterek egy falu életé­ből, költőiség és fizikalitás Dresch Mihály lélekemelő zenéjével – mindebből egy saját törvények szerint működő ismerős világ, egy­úttal egy szokásosan különleges Forte-produkció áll össze. A rendező természetesen Horváth Csaba. Másnap is nézhető, aztán még november 2-án. Csak jelezzük, hogy decembertől a nagy múltú színházi műhely, a Szkéné sorsa is bizonytalan.

(Szkéné Színház, Bp. XI., Műegyetem rkp. 3.)

 

október 20. péntek 19.00 3 tél – bemutató

Magyarországon először látható Tena Štivičić kortárs horvát drámaírónő díjnyertes darabja. Igazi kelet-közép-európai történet, amely egy zágrábi arisztokrata ház falainak emlékeit tárja fel, hogy az ott lakó horvát család négy generációja miképpen tölti meg élettel, szeretettel és fájdalommal ezeket a privát tereket 1945-ben, 1990-ben és 2011-ben. Történelmi időket élünk, tehát újra fókuszba került a széthullás, a menni vagy maradni dilemmája. A Falcsik Mari által fordított mű Alföldi Róbert rendezésében aprólékos karakterábrázolással számos izgalmas női sorsot mutat be. Másnap és harmadnap is látható, aztán novemberben újra.

(Radnóti Színház, Bp. VI., Nagymező u. 11.)

 

október 22. vasárnap 19.00 A szél kapuja

„Számos kultúrában a Szél a világot és az embert mozgató erő metaforája, mely önmaga sosem látható, csak a hatását érzékeljük. Általa rezdül, mozdul meg az anyagi világ, felébred, él, pusztul és megújul. A »Szél kapuja« maga az ember, egy átjáró az anyagi világ és a szellemi tér között. (…) Az előadás mozgásvilágát a tai chi chuan, a shen dao kung fu és az ezekből építkező természetes gesztusok ötvözete adja” – írja Goda Gábor rendező az Artus társulat különleges előadásáról.

(Nemzeti Táncszínház, Bp. II., Kis Rókus u. 16–20.)

 

október 22. vasárnap 20.00 Irtás – bemutató

„Ez a mi Bécsünk a szó legvalódibb értelmében egy művészmalom, ténylegesen a világ legnagyobb művészmalma, amelyben évről évre porrá zúzzák, apróra őrlik a művészeteket és a művészeket egyaránt. (…) Ami a kuriózum, hogy az emberek teljességgel szabad akaratukból ugranak bele ebbe a művészmalomba, amely azután totálisan felőröli őket…” Az előadás alapja Thomas Bernhard azonos című, Indulatmű alcímű regénye. A darab maga is indulatszínházi kísérlet. Az alkotók pályakezdők, az egy Zsótér Sándort kivéve. Jelenlétük pillanatkép zuhanásukról a hengerszék felé. Bagossy Bálint rendező is pályakezdő, de nem amatőr. A produkció a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett Staféta program keretében valósult meg. Másnap ismét látható.

(Trafó, Bp. IX., Liliom u. 41.)

 

október 24. kedd 19.00 Múviláv

Egy egészen friss, zenés romkomfantázia az Orlai Produkciótól, amelyben népszerű romantikus filmjelenetek sodorják útjukon a főhősöket. Mindezt természetesen a filmtörténet legromantikusabb dallamaitól átlényegítve és sok humorral. Klem Viktor rendezte, aki Trokán Nóra mellett az előadás másik főszereplője is. Az előadás az évadban még december 2-án látható a 6SZÍN-ben.

(Csengey Dénes Kulturális Központ, Paks, Gagarin u. 2.)

 

október 25. szerda 20.00 HALO – bemutató

A 2023/2024-es Ensemble projekt első bemutatója kortárs tisztelgés táncos őseink előtt. Jenna Jalonen finn-magyar koreográfus a korábbi, RING című, Lábán-díjas darabja után ezzel folytatja a hagyományos táncok kutatását, a hagyomány és innováció határait feszegetve. Míg a RING a körtáncokat vizsgálta, a HALO továbbmegy ezen az úton, és olyan szakrális táncokban, rituális mozdulatokban mélyül el, amelyek történetileg összekapcsolódnak a természet megértésének és befolyásolásának kísérleteivel. A múltban a szakrális táncok különböző célokat szolgáltak. De mi a tánc célja ma, és milyen rituáléval képviselteti magát a mai társadalomban?

(Trafó, Bp. IX., Liliom u. 41.)

 

október 28. szombat 19.00 Eltűntek

Elise Wilk romániai szász írónő Európa-szerte játszott drámája egy erdélyi szász család három generációjának története kivándorlásról, az egyéni sorsokat keresztbetörő történelemről, egy eltűnt németajkú közösségről, ami már csak egy maroknyi öregember és néhány emigráns emlékeiben létezik. De a holtak emlékeznek és mesélnek nekünk, élőknek, itt maradottaknak. A Staféta programban nyertes előadás, amelyet Dohy Balázs rendezett, november 21-én is látható, amikor a közönség az előadás után azt is megnézheti, mit rejt a takarás. Még a díszletfalak eltüntetését is végig lehet nézni.

(Szkéné, Bp. XI., Műegyetem rkp. 3.)

 

november 12. vasárnap 19.00 A Királyi Úton – Free­szemle az Örkényben

Ma kezdődik és november 18-ig tart a mustra, amelynek célja, hogy bemutassa a Freeszfe Egyesület hallgatóinak munkáit, és támogassa a szervezet tevékenységét. A fesztivál hét napja alatt tizenöt előadás-performance, filmvetítés és konferencia is lesz. A nyitó előadást, amely a jobboldali populizmus katasztrofális politikai gyakorlatát, valamint a társadalom tehetetlenségét vizsgálja, a Free­szfe és a salzburgi Mozarteum diák­jai közösen hozták létre. Másnap is látható.

(Örkény Színház, Bp. VII., Madách tér 6.)

 

november 15. szerda 19.00 Gyévuska

A 2003-ban bemutatott előadásban főtisztek, tisztek, honvédek, valamint hozzátartozóik és munkaszolgálatosok viszik a második világháború korában játszódó, de Pintér Béla és Darvas Benedek előadásait ismerve nem feltétlenül kizárólag csak arról szóló cselekményt, ami laktanyában, bálteremben és a távoli orosz rónákon bonyolódik, Pucciniba oltott slágerek, magyar nóták és katonaindulók mentén. Pintér Béla és Társulata húsz évvel ezelőtt bemutatott ikonikus előadása most újra műsoron. Másnap és harmadnap is látható.

(UP Rendezvénytér, Bp. IV., Szent István tér 13–14.)

 

november 17. péntek 19.00 Dorottya – bemutató

Frivol farsang, közös örömjáték Csokonai Vitéz Mihály születésének 250. évfordulójára, legalábbis Szabó K. István rendező ezt ígéri. A verses művet Verebes Ernő drámaíró, dramaturg írta át, aki számos helyen megőrizte ugyan Csokonai 1799-ben született eredeti versezetét, de friss, mai, szellemes szöveggé alakította, ami az eredeti szerzőt követve tele van élcelődéssel, vaskos humorral, frivol részletekkel és élettel teli figurákkal. Az idősödő Dorottyát Bakota Árpád színművész játssza majd.

(Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen, Kossuth u. 10.)

 

november 22. szerda 19.00 Cseppkánon

„A hétköznapi cselekvéseket táncosító színházból és az ősi mozdulatsorokból történetek alakulnak párhuzamosan és egymásra reflektálva. Egy súlypontáthelyezésnek is óriási jelentősége van, egy árva kézmozdulat hangorkánt indíthat el, egy leütés a zongorán kimerevítheti a képet és így tovább. Kortárs zenemű, mozi és táncszínház beszél egymással, mintha soha nem is lett volna elválasztható. Álom, trükk, mágia” – írtuk 2016-ban lapunk Visszhang rovatában az előadásról. Az Artus – Goda Gábor társulata – és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója összefoglaló műként született a társulat 30. évfordulójára. Lábán-díjjal tüntették ki. Azóta is időnként műsorra tűzik, például most. És másnap is látható.

(Müpa, Fesztivál Színház, Bp. IX., Komor Marcell u. 1.)

 

december 13. szerda

19.00 Skorpió – bemutató

Az Orlai karácsonyi ajándéka Kerékgyártó István új drámájának színrevitele lesz. 2000 és 2025 között játszódó családtörténet, egy nagyvállalkozó és fiai sorsa az a prizma, amely által megérthetjük a rendszerváltás máig ható ellentmondásosságát, amelynek sötét oldala a legújabb kori Magyarországra is árnyékot vet. A sok humorral és aggodalommal megírt, izgalmas Lear-parafrázist Máté Gábor rendezi. Szereplők: Ullmann Mónika, Mészáros Máté, Schruff Milán, Járó Zsuzsa, Csonka András, Pataki Ferenc. Másnap ismétlés.

(Belvárosi Színház, Bp. VII., Dohány u. 1/A)

 

december 16. szombat 11.00 Csodaváró betlehemes

A Magyar Állami Népi Együttes a szenteste napját, a karácsony vigíliáját, a várakozás örömét, izgalmát, csodáját bemutató produkciója a népi hagyományból eredő játékokból, szokásokból, a Jézus születését üdvözlő tradícióból, valamint az e naphoz köthető mesés történetekből épül fel. De a tálalás modern. Megbokrosodott szán­húzó lovak, hógolyócsaták, párválasztó korcsolyatáncok fokozzák a hangulatot. Mindez Pál István „Szalonna” művészeti vezetésével, Kocsis Enikő, Fitos Dezső és Mihályi Gábor koreográfiájára és Varga Vince animációival. 18.00-tól is látható, aztán másnap megint és karácsonyig még többször is.

(Müpa, Fesztivál Színház, Bp. IX., Komor Marcell u. 1.)

 

A mellékletet Karafiáth Orsolya, a Snoblesse Oblige-t

Artner Szilvia Sisso szerkesztette.

 

 

 

 

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Münster egén

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában

  • - turcsányi -

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

Elsüllyedt Budapest

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Búcsú a gonosztól

A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.

Kedvezmény

Az idén 125 éves Közlekedési Múzeumot bombatalálat érte a 2. világháborúban, az épület és a gyűjtemény nagy része elpusztult. Csak 1965-ben nyílt meg újra, majd ötven éven át működött, a hiányosságai ellenére is hatalmas érdeklődés mellett. A Liget-projekt azonban a Közlekedési Múzeumot sem kímélte, 2015-ben bezárták, 2017-ben lebontották.

Isten nevében

Egy gyermek ára: három miatyánk, két üdvözlégy – pimf összeg, mindenkinek megéri, vevőnek, eladónak, az üzlet hivatalos tanújának (ezúttal a Jóisten az, lakcím, anyja neve, három példányban), de legfőként a Fidesznek. Most még pénzbe se kerül: alsónadrágokban fizetik ki a papságot. Választások jönnek, tartják a markukat, lökni kell nekik valamit, hogy misézés közben rendesen korteskedjenek, Isten akarata szerint.