ZSINÓRPADLÁS - Interjú

„A gondolatolvasásról szól”

Lovass Ágnes súgó

Színház

Az idén megjelent kézikönyve a prózai színházban dolgozó súgóknak nyújthat segítséget, de a Súgókönyv által a nézőknek, színházrajongóknak is érdekes lehet bepillantani a kulisszák mögé.

Magyar Narancs: Mi inspirált a könyv megírására?

Lovass Ágnes: Inkább az a kérdés, hogy eddig miért nem született még ilyen munka. A színházi háttérembereknek, a szcenikusoknak, a színpadmestereknek elérhető ugyan valamiféle képzés, de ezeket a szakmákat is csak rövid ideje oktatják. Súgóképzés nincs, nem is volt soha. Minimum tíz éve ott volt már a fejemben, hogy rögzíteni kellene az összegyűlt tudásomat, sőt egy súgóiskola létrehozásán is gondolkodtam, de nem vagyok jó organizátor. Aztán még a régi SZFE-n végre indult egy felnőttképzés, asszisztensnek lehetett jelentkezni. Három évfolyamot indítottak, amelynek keretei között mindhárom évben – az országban először – én taníthattam a színpadi súgást. Itt kimondottan hangsúlyozom, hogy a tanulók hallgatók voltak, fél év alatt ugyanis ezt a szakmát lehetetlen megtanulni. Itt született a könyv alapja, tulajdonképpen az volt az én óravázlatom, kicsit kiszélesítve, s huszonöt nyomtatott oldalon a rendelkezésükre is bocsátottam. Ezt a jegyzetgyűjteményt egyfajta kapaszkodónak, szinte tananyagnak tekintették. Aztán jött a járvány, a színháznélküliség, amikor végre volt időm összerendezni és leírni a gondolataimat.

MN: A könyvben nagyon sok színházi anekdota is szerepel. Hogyan alakultak ki az arányok?

LÁ: Se a stílusát, se az arányait nem szándékosan alakítottam így, mivel nem vagyok író. Egyet tudtam csak: hogy el akarom mondani a szakmának azokat a rejtett lépcsőfokait, amelyek átadhatók és megtanulhatók. Aztán úgyis a gyakorlatban lesz valaki súgó, a színészeken kezd el próbáról próbára, előadásról előadásra gyakorolni. Ha van hozzá érzéke – és sajnos nem minden súgónak van –, körülbelül három év elteltével fogja jól csinálni. Ezt az időszakot próbáltam lerövidíteni, megsegíteni.

MN: A ritmusérzéket emeled ki mint a súgó legfőbb képességét. Ez talán kevésbé fejleszthető.

LÁ: De sok más szegmense a munkának igen. Nehéz dolguk van a színházigazgatóknak, mert nehéz megtippelni, ki mennyire ügyes. Sajnos sok a gyenge súgó, legalábbis a pletykák szerint. De ehhez hozzátartozik, hogy a nagyon rosszakról meg a remek képességűekről beszélnek, az átlagsúgóról nem szól a fáma.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.