Magyar Narancs: Az idegenség és a kívülállóság erős motívumai a Narratíva Kollektíva új, Hegymegi Máté rendezte előadásának, a Medea gyermekeinek. Mit érzékelsz ezekből a mindennapokban?
Pető Kata: Én magam nem vagy csak nagyon ritkán érzem magam idegennek, nem innen fogalmaztam meg a szerepemet. De mindig muszáj személyes módon megközelítenem az anyagot, amellyel épp dolgozom. Most a belső világomban találtam meg az érzelmi azonosulási pontokat.
MN: Mi fontos neked a Medeából?
PK: A női lét küzdelme. Annak a kétfajta női minőségnek az ütköztetése és az ezzel kapcsolatos társadalmi, családon vagy kapcsolaton belüli és személyes elvárások, amelyek szerint a nők egyszerre erősek, küzdők, minden terhet, feladatot elbírnak, megoldanak, de mindeközben lágyak, gondoskodók, gyengédek és akár gyengék is. Magamra vetítve a gyerekneveléstől kezdve a mindennapos egzisztenciális kérdéseken át a szakmai létezés sokszínűségéig sok mindenből építkeztem. Medea azt állítja, hogy ebbe bele lehet vagy kell halni, mert nem lehet választani az énképek közül.
MN: Vagyis a női lét maga a dráma?
PK: Mindennapos kérdés, hogyan és kihez – a társadalomhoz, a szeretteimhez vagy a szerelmemhez – képest definiáljam magam nőként.
MN: Másmilyen a társadalmi nyomás most, mint korábban?
PK: Nem erősödött fel, csak talán hangosabb. Kevésbé van tabusítva, így nyilvánvaló, hogy sokan küzdenek a saját szerepeikkel. Ha rájössz, hogy nem vagy egyedül a problémáddal, az erőt ad. A társadalmi viszonyok nem változtak, én legalábbis ugyanazt a küzdelmet élem meg már évtizedek óta.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
