ZSINÓRPADLÁS - Kritika

Mint akárki más

Országépítők

Színház

A Független Színház Apák és fiúk-trilógiájának harmadik darabja három generáción keresztül beszéli el egy család és közvetve a magyar cigányság egy rétegének történetét a hatvanas évektől a jelenig.

A cím csak részben szimbolikus, a három nemzedék útját szegélyezve valóságos házak épülnek: az apa vályogvetőként keresi kenyerét a paraszti társadalom peremén, a fia elveti ezt, hogy a szocializmusban téglagyári munkás legyen belőle, majd az ő fia generálkivitelezőként építi a saját cégét. A faluszéli cigánytelepről a szocreál panelház tizedik emeletére, majd onnan egy ridegen minimál vállalkozópalotába jutunk. Közben pedig minden lépésnyi előrejutásnak ára van. Az örökségül kapott életmódtól és értékrendtől való eltávolodás, az előző generáció értetlensége és idegenkedése, és a felzárkózás vagy felemelkedés illúziója mögött még mindig ott a levetkőzhetetlennek látszó különbözés.

A társulat színpadi nyelve expresszív. Megjelenik benne a sztereotip kiejtés, a hangosság, az élénk gesztikuláció, és ott vannak az átkozódások és a fogadkozások is. Az alakítások formavilága erősen realista; nonverbálisan is nagyon kifejező, egyértelmű arc- és gesztusjátékkal dolgozik. Expresszivitása mellett ugyanakkor nagyon energiatakarékos és frappánsan erőforrás-optimalizáló is egyben az az előadásmód. A színészi játék megteremti maga körül a teret, cuppog a sár, surrog a vasvilla, fröcsög a víz, recseg a gégemikrofon. Ennek megvan a humora, de gyönyörködtet és be is húz a plasztikussága, és az erejét az sem tompítja, hogy egyébként vannak hiperrealistán működő kellékek is, gurulnak, repednek az almák, szétpattannak a dióhéjak.

Humor a szerepmegosztásban is jelen van. Például amikor a négy színészre hirtelen öt szerep jut, és egyikük a jelenetben ide-oda ugrál két szerep között, az vicces, ugyanakkor megvan az a szépsége is, hogy a nagyapák játsszák a későbbi unokákat. Kifejezetten érzelmes és érzékeny a játékmód, és ebben nem is törekszik külön mértéktartásra: a szerelmesek között villámcsapásnyi a kapcsolódás, a családtagok közötti közelségek és ellentétek egyaránt nagy amplitúdókkal válnak láthatóvá, a becsvágy pedig szinte népmesei, túlzó próbatételeket követel. A megjelenített érzelmi intenzitás azonban egy pillanatra sem válik szirupossá vagy édelgővé, nem lesz giccs. Ez a néha egyenesen lírai, humorában pedig egyszer önfeledt és játékos, másszor fanyarul ön­ironikus, magát egy pillanatra sem túl komolyan vevő alaphang adja a FüSzi előadásainak egyedi ízét.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.