Interjú

„Ha szabad lennék”

Benedek Zsolt színházcsináló

Színház

A klasszikus értelemben vett rendezést a háta mögött hagyva valami teljesen újba kezdett: 2015-ben elvégezte a család- és rendszerállítás-tanfolyamot, és jelenleg a Sztoriműhely vezetője. Trauma feldolgozásáról, berögzült színházi struktúrákról és a változás lehetőségeiről beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: Esztétikából és filozófiából diplomáztál az ELTE-n, utána elvégezted a rendező szakot a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen Bocsárdi László osztályában. Miért nem rendeztél?

Benedek Zsolt: Dramaturgként indultam, Bocsárdi és Balogh Attila mellett, csináltam műfordításokat és átiratokat is, de leginkább az előadás-koncepciókkal szerettem dolgozni. Aztán észrevettem, hogy amit Erdélyben a dramaturg jelent, azzal nem tudok azonosulni.

MN: Miért, mit jelent?

BZS: Vannak rendezők, akiknek azt a valakit jelenti, aki főzi a kávét, és aki kinyomtatja a szövegeket. Nos, én nem ezeket tartom a legnagyobb erényeimnek, de még csak nem is a műsorfüzet-szerkesztést. Szerintem az irodalmi titkár, a rendezőasszisztens és a dramaturg munkaköre összekeveredett, sőt, a dramaturg szerepköreihez még azt is hozzárendelik, hogy a lelki szemétládája legyen a rendezőnek. Amikor elkezdtem rendezni, rájöttem, hogy a rendező szerepe az erdélyi kontextusban egyfajta centrális apafigura-szerep. Ez számomra teljesen ellentétes volt azzal, amit én a színházi alkotásból ki szerettem volna hozni. Az első utam ezért a Váróterem Projekthez vezetett, az egyetlen tartósan működő erdélyi alternatív színházhoz. Ott volt egy elég nagy bukásom, mely aztán meghatározta, hogy utána milyen irányba induljak el.

MN: Mi történt?

BZS: Megkeresett egy csoport, akik olvastak velem egy interjút, ahol arról beszélek, hogy szeretnék kilábalni a rendezői, centralizáló színházból. Mondták, hogy milyen szuper, pont egy ilyen emberrel szeretnének dolgozni. Amikor meghívtak az első beszélgetésre – mely egy kocsmában zajlott – az asztalnál, ahol ültek, az asztalfőt üresen hagyták. Az az egy hely volt szabad, így hát odaültem. Rögtön éreztem, hogy valami nem komfortos. Utólag úgy értelmeztem ezt a pillanatot, hogy ők öntudatlanul mégiscsak egy rendezőt vártak, és azzal, hogy a felkínált rendezői széket elfogadtam, öntudatlanul a szerepet is vállaltam. Annyira tapasztalatlanul kerültem oda, hogy nem tudtam erre megfelelően reagálni, ezért nem sikerült megvalósítani, amit közösen elterveztünk.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.