Interjú

„Ha szabad lennék”

Benedek Zsolt színházcsináló

Színház

A klasszikus értelemben vett rendezést a háta mögött hagyva valami teljesen újba kezdett: 2015-ben elvégezte a család- és rendszerállítás-tanfolyamot, és jelenleg a Sztoriműhely vezetője. Trauma feldolgozásáról, berögzült színházi struktúrákról és a változás lehetőségeiről beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: Esztétikából és filozófiából diplomáztál az ELTE-n, utána elvégezted a rendező szakot a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen Bocsárdi László osztályában. Miért nem rendeztél?

Benedek Zsolt: Dramaturgként indultam, Bocsárdi és Balogh Attila mellett, csináltam műfordításokat és átiratokat is, de leginkább az előadás-koncepciókkal szerettem dolgozni. Aztán észrevettem, hogy amit Erdélyben a dramaturg jelent, azzal nem tudok azonosulni.

MN: Miért, mit jelent?

BZS: Vannak rendezők, akiknek azt a valakit jelenti, aki főzi a kávét, és aki kinyomtatja a szövegeket. Nos, én nem ezeket tartom a legnagyobb erényeimnek, de még csak nem is a műsorfüzet-szerkesztést. Szerintem az irodalmi titkár, a rendezőasszisztens és a dramaturg munkaköre összekeveredett, sőt, a dramaturg szerepköreihez még azt is hozzárendelik, hogy a lelki szemétládája legyen a rendezőnek. Amikor elkezdtem rendezni, rájöttem, hogy a rendező szerepe az erdélyi kontextusban egyfajta centrális apafigura-szerep. Ez számomra teljesen ellentétes volt azzal, amit én a színházi alkotásból ki szerettem volna hozni. Az első utam ezért a Váróterem Projekthez vezetett, az egyetlen tartósan működő erdélyi alternatív színházhoz. Ott volt egy elég nagy bukásom, mely aztán meghatározta, hogy utána milyen irányba induljak el.

MN: Mi történt?

BZS: Megkeresett egy csoport, akik olvastak velem egy interjút, ahol arról beszélek, hogy szeretnék kilábalni a rendezői, centralizáló színházból. Mondták, hogy milyen szuper, pont egy ilyen emberrel szeretnének dolgozni. Amikor meghívtak az első beszélgetésre – mely egy kocsmában zajlott – az asztalnál, ahol ültek, az asztalfőt üresen hagyták. Az az egy hely volt szabad, így hát odaültem. Rögtön éreztem, hogy valami nem komfortos. Utólag úgy értelmeztem ezt a pillanatot, hogy ők öntudatlanul mégiscsak egy rendezőt vártak, és azzal, hogy a felkínált rendezői széket elfogadtam, öntudatlanul a szerepet is vállaltam. Annyira tapasztalatlanul kerültem oda, hogy nem tudtam erre megfelelően reagálni, ezért nem sikerült megvalósítani, amit közösen elterveztünk.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A fejünkre nőttek

Az incel kifejezés (involuntary celibates, önkéntes cölibátus) má­ra köznevesült (lásd még: Karen, woke, simp); egyszerre szitokszó, internetes szleng és a férfiak egy csoportjának jelölése.

Visszatér

  • - turcsányi -

Johnny Cashnek van egy ilyen című száma, az 1994-es American Recordings című albumán. Nem is az övé, egy Nick Lowe nevű zenészé, aki egy ideig Cash rokona volt – az ő eredeti változatát használta például a pilot vége főcíméhez a Maffiózók (The Sopranos).

Tökéletes egyenlőség

Egy viking törzsfőnökről szóló animált tanmesével indul a film, aki népe minden tagjának (beleértve önmagát is) levágatta a bal kezét (szolidaritásból, mivel a fia bal keze odalett az ellenségtől menekülve), így akarván megőrizni az egységet.

A rossz dolog

Kínálta magát a trauma jelenkori uralmáról szóló kritikai panaszáradat Eva Victor debütfilmje kapcsán. A film több elemzője kiemelte, hogy a Bocs, kicsim erőssége éppen abban rejlik, hogy ellenáll e narratív toposznak.

Perkusszív vérvonal

A cimbalom története valódi sikersztori: az 1870-es években a cseh származású, Budapesten letelepedett hangszergyáros, Schunda Vencel József megalkotta kora népszerű kocsmai hangszerének tökéletesített változatát, a pedálcimbalmot, 1906-ban pedig már a tízezredik (!) példányt szállították ki a Magyar utcai manufaktúrából.

Suttogó szó-képek

  • Dékei Krisztina

A 2016-tól Berlinben élő, de idén hazaköltöző művész viszonylag korán, 2012-ben megtalálta egyéni kézjegyének alapelemét, a pixelt (talán a legismertebb ilyen műve a 2014-es Akadémiai pénisz), majd az ezen alapuló színezést: interaktív alkotásai csak akkor váltak láthatóvá, ha a közönség kiszínezte a tényleges pixeleket.

Fejszék és haszonnövények

  • Molnár T. Eszter

A táncos székekből összetolt emelvényen lépked. A székek mozognak, csúsznak, dőlnek, billennek, a táncos óvatos, de hiába, végül így is legördül.

Madártávlat

Ép és értelmi fogyatékkal élő színészek játszanak együtt a MáSzínház inkluzív előadásai­ban, a repertoárjukon ezek mellett színházi nevelési előadások és hagyományos színházi produkciók is szerepelnek. A közös nevező mindegyik munkájukban a társadalmilag fontos és érzékeny témák felvetése.

Ki a pancser?

  • Domány András

Budapestről üzent Tusk lengyel miniszterelnöknek a Kaczyn´ski-kormányok volt igazságügyi minisztere: nem kaptok el! Zbigniew Ziobrót 180 millió złoty, vagyis 17 milliárd forintnyi költségvetési pénz szabálytalan elköltése miatt keresik a lengyel hatóságok. Ki ez az ember, és hogyan taszította káoszba hazája igazságszolgáltatását?