magyarnarancs.hu: Harminc év alatt mindössze két színházban dolgozott, és húsz éve a Radnóti társulatának tagja. Miért alakult ez így?
Kováts Adél: Ahhoz, hogy az ember otthagyjon egy helyzetet, ki kell mondania, hogy „itt már nem jó nekem, és ez nem az én hibám, ennél többet már nem tudok tenni”. De én szívós alkat vagyok, szeretek megdolgozni a dolgokért. És hiszek a társulati létezésben, és abban, hogy a műhelymunkához kell egy folyamatos, tartós állapot. Nekem ez a helyben maradás, úgy érzem, elmélyülést hozott. Ez alatt a húsz év alatt természetesen volt egy egészséges fluktuáció, de Csomós Mari, Szervét Tibor, Martin Márta, Schneider Zoli, Szávai Viki csaknem ugyanilyen régóta itt vannak. És van egy szellemi mag, ami egyben tartja társulatot. A tehetséges fiatalok pedig mindig jöttek és mentek is.
magyarnarancs.hu: Másmilyen színész lenne ma, ha nem adatik meg ez a műhelymunka?
| ||
KA: Ezzel nem foglalkozom. A magánéletemben nehezen tudom túltenni magam bizonyos dolgokon, de a szakmai életemben ez nincs így. Költözés után megtaláltam Ruszt József és Szikora János egy-egy levelét: mind a ketten édes-bús, nagyon kedves sorokat írtak arról, hogy nem adott ki az akkori Nemzeti Színházból Vámos László, mert nélkülözhetetlen voltam azokban a még többnyire kis szerepekben. Elgondolkodtam, hogy mi lett volna, ha akkor elmegyek Szolnokra vagy Zalaegerszegre – de az ilyesmi nem visz előre. Szakmailag csak előrefelé nézek, ami azért is jó, mert nem hordozok magamban sérelmeket. Mindig az aktuális feladatra figyelek; ha az ember a volttal meg a lesszel törődik, nem marad energiája a munkára, amit el kell végeznie. Most az foglalkoztat, hogy benne vagyok egy érdekes munkában, aktuálisan Mohácsi Jánossal (A csillagos ég – K. B.). Úgy dolgozunk, ahogyan én eddig még nem: üdítő, jó érzés együtt barkácsolni egy előadást. Érdekes látni, ahogyan minden színésznek lassan csavarodik rá az agya a „mohácsizmusra”.
magyarnarancs.hu: Épp egy éve mutatták be első rendezését, David Harrower Blackbirdjét. Fog még rendezni?
KA: Nem tudom, mindenesetre egyelőre nem áll szándékomban. A Blackbird tanulságos, jó dolog volt az életemben.
magyarnarancs.hu: A Blackbird bemutatójának idején hangsúlyozta: az előadással társadalmi párbeszédre is szeretne ösztönözni a darab témája, a gyerekek szexuális bántalmazása kapcsán. Elégedett ennek az eredményességével?
KA: Az előadást kevesebbszer játsszuk, mint szeretném, mert nehéz egyeztetni a két színészt. Volt egy közönségtalálkozó, ahol nagyon felfokozott és izgalmas beszélgetésre került sor: ott kézzel foghatóvá vált, hogy milyen sokan érintettek. És én is sokat nyilatkoztam a témáról. Mindenfajta bántalmazással, agresszióval szemben védtelenek vagyunk, és a nők, gyerekek elleni erőszak sokkal inkább az életünk része, mint gondolnánk. Bár már lehet beszélni róla, jelen van a közéletben, az egyes emberek esetében mégis tabunak számít. Ezen a helyzeten javíthatna, ha társadalmi szinten is kezelve lenne a kérdés Magyarországon és a világon is. Ezért kell ilyen témákról előadásokat készíteni.
magyarnarancs.hu: Feladata egy ismert színésznek kiállni ehhez hasonló vagy akár politikával kapcsolatos ügyekért?
| ||
KA: Válasszuk ketté a dolgokat. Általánosan nem lehet kimondani, hogy kinek mi a feladata. A színész: színész, ez a foglalkozása – attól, hogy megismerik az utcán, még nem muszáj elmondania, hogy mi a véleménye bármiről is. De ha erre belső késztetést érez, és megteszi, azzal nyilvánvalóan számolnia kell, hogy annak lesz visszhangja. Én pont ezért beszéltem sokszor a saját életemmel kapcsolatban olyan dolgokról, amikről úgy gondoltam, hogy segíthetek vele másokon, vagy az arcomat adtam fontos kezdeményezésekhez. A politika itt és most sokkal ingoványosabb terület. Szerintem nem jó, ha egy színész megosztóvá válik, hiszen az a küldetése, hogy a teljes nézőtérnek egy felhőtlen vagy elgondolkodtató estét szerezzen, „és ha a Jóisten eljön”, katartikus estét okozzon. Nem szerencsés, ha az előadás külső tényezőkkel van megterhelve. Ezzel persze nem azt akarom azt mondani, hogy ne lehetne olykor éppen az a legjobb, ha maga az előadás megosztó.
Hízelgő lehet, ha az ember elhiszi, hogy sokan kíváncsiak a véleményére, ugyanakkor csak azért, mert valaki egy fontos témában markánsan megnyilvánult, nem elvárható tőle, hogy ezt egy következő kérdéssel kapcsolatban is megtegye: nyugodtan mondhatja, hogy „kérem szépen, most már tessék engem békén hagyni”. Én is ehhez tartom magam.
magyarnarancs.hu: Amikor ön mondott ki egy-egy „keményebb” állítást, sosem féltette az egzisztenciáját?
KA: Nem, és a Radnótiban sem merül fel, hogy cenzúrázzák a nyilatkozataimat. Az ember tegyen mindent alakhelyesen, tisztességesen és ízlésesen. Azt mindenesetre elég nagy problémának érzem, hogy ez a kérdés ma elhangozhat; hogy valaki azt mondhatja, nyilatkoznék, de féltem az egzisztenciámat.
magyarnarancs.hu: Dörner Györgyék kinevezése előtt tagja volt az Új Színház igazgatói pályázatait elbíráló, Márta István javára ítélő szakmai bizottságnak. Vállalna ilyen szereplést még egyszer – akár a Vígszínház ügyében?
KA: Nehéz kérdés, mert közvetlenül az új színházi kudarc után azt gondoltam, soha többé nem vállalnék ilyet – de lehet, hogy éppen most ezt felülbírálnám. Nem mindegy, hogy kik ülnek ezekben a bizottságokban, amivel persze nem akarom azt mondani, hogy erre én lennék a legalkalmasabb.
magyarnarancs.hu: Tarlós Istvánék többször nyilatkoztak úgy, hogy nem beszélhetünk a színházak kinevezése kapcsán politikai kézi vezérlésről, hiszen – mintegy az ő kegyükből – mindmáig a helyén van Mácsai Pál és Bálint András is.
| ||
KA: Bevallom, nem vagyok naprakész. A főváros egy fenntartó, vannak jogai, amelyeket, mint azt jól láthattuk, gyakorol is. Demokráciában élünk, a trónusok nem vérségi ágon pottyannak a politikusok ölébe – gondolom, ennek a felelőssége kell, hogy áthassa a munkájukat. Jó, hogy tehetséges emberek vezetik ezeket a színházakat. Hiszek abban, hogy minden ágazatban vannak elhivatott emberek, akiknél a szakmaiság, a tisztesség felülírja az egzisztenciális vagy politikai érdekeiket is.
magyarnarancs.hu: Tart attól, hogy mi lesz, ha lejár Bálint András igazgatói megbízatása?
KA: Azután, hogy András – valószínűleg – nem fog újra pályázni, az lenne a legkívánatosabb, ha valaki olyan jönne utána, aki innovatívan tudná továbbvinni a színház szellemiségét. Az, ahogyan a Katona József Színházban vagy a Vígszínházban kinevelődött a társulatból egy új vezető, járható út lehetne a Radnóti számára is. De ez egyelőre nincs napirenden a társulaton belül. Talán jó lenne idejében a kérdés elé menni, de a pályázati rendszerrel kapcsolatban ma a legtöbben úgy gondolkodnak, hogy felülről kellene jönnie egy hívásnak, hogy érdemes nekivágni. Mindenki úgy érzi, hogy ha nincs megszólítva, már elindulni is felesleges, sőt még ha meg is van szólítva, akkor is résen kell lennie, vajon nem csak vattának van-e rá szükség. Nehéz létezni ebben a mai, cinikus közegben. Jó lenne, ha lennének fiatalok, akik mindezek ellenére mégis úgy érzik: „márpedig én szeretnék egy színházat”.
magyarnarancs.hu: Hallottam olyan vélekedést, miszerint Alföldi Róbert meghívása a Radnótiba „politikai tett” volt. Mit gondol?
KA: Nem hinném, hogy bármiféle lojalitás lenne a meghívás mögött; András annyit mondott róla az évadnyitó társulati ülésen, hogy jó rendezőnek tartja Alföldi Róbertet, és úgy gondolta, most rá fog érni. Egyébként nem is gondolom, hogy félteni kéne Robit. Sőt a meghívás lehet egy jó üzleti fogás is: nem hiszem, hogy üres lesz a színház, ha kiírják a plakátra, hogy „rendezte: Alföldi Róbert”. Márpedig egy igazgatónak nem mindegy, hogy tele van-e a nézőtér.
