ZSINÓRPADLÁS - Kováts Adél

„Oh! irgalom atyja, ne hagyj el”

  • Kováts Adél
  • 2017. október 21.

Színház

A minap, egy hétköznapi beszélgetésünk során édesanyám száján kiszaladt ez a sor az Ágnes asszonyból.

Azt kérdeztem, „Ezt most miért...?” Aztán a csodáról beszélgettünk, arról, hogy szerinte mindennap történik velünk csoda valamilyen formában. És hogy sajnálja azokat, akik ezeket az apró üzeneteket, megmentő, kegyelmi helyzeteket nem veszik észre. Akkor már tudtam, hogy ezt a pár ezer karaktert meg kell írnom, és amiről az anyám beszél, az valójában a színház kiváltsága.

Helyzet mindig van. Országban, világban, színházban. Tendenciák vannak. Társadalmi közérzet és mentális állapot kérdése az, hogy mire vagyunk nyitottak, befogadók, mire van igényünk. Látom, hogy kétirányúság van, hogy polarizálódik a helyzetünk, az egyik egyre fárad, mert nehéz ma élni és megélni a világban, óriási a pörgés, mérhetetlen az inger. A „zajban” nem látjuk meg a segítséget. Nincs mód elidőzni, spontánnak lenni vagy csak lenni, gondolkodni, és többen élnek úgy, ahogy nem szeretnek élni, de csak így tudnak. A másik figyelmességre int, a pillanatra, megállásra, az érzékenységre bátorít, falakat renget, egyfajta ellenreakcióban van, ahogy a színház is. Hiány van, és ez a hiány igényeket szül a párbeszédre, gondolkodásra, inspirálódásra. Érzékelem, hogy minden fronton nagyobb az igény a csodára, az önmentésre. Vannak nézők, akik igenis igénylik, hogy koncentráltan kapjanak egy nagyobb dózist a szellemi, lelki azonos hullámhosszból. Ma sokkal nagyobb a színház felelőssége, ám ez engem nem nyomaszt, hanem inspirál. Hogy úgy mondjam: ez jószolgálati munka.

Most jó színházat csinálni, mert nagy az érdeklődés, kíváncsiság van a színházra, a média hatásának hangsúlyai átrendeződtek, felnőtt egy generáció, amelyet már nem húz be a könnyűség, amely választani akar, amely keres és megmozdul. Keletje van a színházcsinálásnak, nagy a piac, sok a lehetőség; egyre több a független színház, a társulat nélküli Broadway-szerű színház, a projektszerű produkciók, amiket befogadnak játszóterek, raktárak, arénák, színháznak rögtönzött épületek. Minden mozog, fonódik. Ez nagyon innovatív és kreatív. Ebben a lüktetésben azonban a klasszikus értelemben vett kőszínházi társulattal egyre nehezebb tartósan műhelymunkát végezni. Pedig a társulatiság a szakmának olyan gyakorlása, ami hosszú távon megtartó és egyben építő erő. Az ilyen „fészkekben” kinevelődni egymásnak, a társadalomnak: érték, ugyanakkor kiváltságos helyzet is, amivel sem visszaélni, sem benne elkényelmesedni nem szabad.

Milyen szerencse, hogy anyámmal éppen a csodáról beszélgettünk.

Figyelmébe ajánljuk

Egy nácisztikus személyiség

Leni Riefenstahlt ellentmondásos filmrendezőnek szokták nevezni, aki kétségtelen, olykor egyenesen zseniálisnak aposztrofált tehetségét rossz célok szolgálatába állította, pedig a képlet nem olyan bonyolult: életében és művészetében következetesen vezérelte saját becsvágya.

A padlónál is lejjebb

Steven Knight nem kóborol messze a Peaky Blinders világától; az Ezer bokszütésben tekintetét változatlanul az erőszak mindenféle for­mái­ra, az általános kegyetlenkedés közepette szövődő véd- és dacszövetségekre és a személyes ambícióra szegezi.

„Vigyen a ló”

A fegyverkovács alakjához kapcsolódó historikus szimbólumhordozás és a villoni balladaírás jelenti a szerző új verseskötetének képi és vershagyományát.

Curtis, az etalon

A belvárosi kerületek nagykörúton túli, jó közlekedésű, de kevésbé frekventált részein található üzlethelyiségek jellege és profilja folyamatosan változik, elég csak a Rózsa utca–Aradi utca–Izabella utca–Andrássy út által határolt kicsiny rész egykori legendás helyeire gondolnunk.

„Állj, ki vagy?”

Csáki Judit az utóbbi években kevesebb színikritikát írt, ám annál többet beszélgetett. Három év alatt három portrékötete jelent meg: 2022-ben Csuja Imréről (Imi, ne csináld!), 2023-ban Alföldi Róbertről (Alföldi – rajtam nem múlt), legutóbb pedig Csehalmi Györgyről.