Színház

„Bár sápadtak vagyunk és kimerültek” – szólal meg az öltönyös, szemüveges király, akit egy pici aranykitűző különböztet meg öltönyös társaitól. És persze a hatalma. A mondat majdnem ismerős, de csak majdnem: pontosan úgy beszél, többes szám első személyben, mint a Hamlet zsarnoka, Claudius.

Ha olyan színházkultúrában élnénk, amelyet nem a rendezők uralnak, hanem a drámaírók, és egymást érnék a kortárs darabok bemutatói a legkülönbözőbb témában, egy ilyen darab érdekesnek hatna vagy jobban „elmenne”.

Hangos sikerek, a magánszféra és a közszféra szoros együttműködése, minden időben jó politikai kapcsolatok, gátlástalan önreklám és határozott önérvényesítés jellemezte eddig KERO® hosszú igazgatói működését.

A színházi adattárak majdnem száz magyar Hamlet-bemutatót jegyeznek. Ennek ellenére még soha nem játszotta a Vígszínház, a Nemzeti Színház(ak) pedig legalább két tucatszor. Mindez egy olyan korszakra mutat, amikor a színházak profilja Budapesten élesen különvált. A Víg dolga elsősorban a szórakoztatás volt, a Nemzetié a nevelés. Ezeket a profilokat, a „komoly” és a „könnyű” szétválasztását nemcsak az idő számolta fel a művészet minden területén, de a „komoly” is eléggé könnyűvé vált színpadainkon.

A rendező azért kapta az elismerést, mert nagyban hozzájárul az orosz irodalom népszerűsítéséhez.

A népszerű színész azt is elmondja, miért mondott nemet az Élet Menete szervezőinek.

A német színház egyik legizgalmasabb alkotója rámpákkal körülvett, jégkockákkal feltöltött medencében idézi meg a történelemben és a személyben zajló változásokat Dragomán György Máglya című regényének színpadi változatában. A kiskamasz Emma és boszorkányos nagyanyja történetében a hétköznapi mágiák fonódnak össze a Ceaușescu-korszak kísértő múltjával. A rendezővel a nemzetközi koprodukcióban készült vígszínházi előadás próbái és a stuttgarti bemutató között beszélgettünk.