Tánc

Vass Imre: Standing Ground

  • - sisso -
  • 2017. november 12.

Színház

A konceptualista és koreográfus előadása vélhetően egy kísérleti trilógia második része. De lehet, hogy csak a márciusi taking place című opusra alapozva drukkolok, hogy az legyen, mert a tánc alapú, kutató jellegű színházi performance-sorozat a mániám. Az előző darab a néző és az előadó színházi viselkedésének vizsgálatán, emez az egyén és a csoport, valamint a szabadság és a korlátok viszonyának felmérésén alapul.

A színpadon az alkotótársak: Dányi Viktória, Kelemen Patrik, Raubinek Lili, Rózsavölgyi Zsuzsa és Vavra Júlia. Izgalmas táncos személyiségek, a világ legvisszataszítóbb színű és szabású egyenjelmezeiben, deformáltan, egyéniségüktől megfosztva, kitartóan nyomják a programot. Menetelnek a térben, néha kitérnek egymás elől, féktelen szólókba bocsátkoznak, miközben mozgási szabadságuk csak a másik korlátaihoz képest határozható meg. A teret vetített ábrák, a táncpadló szélén analóg ragasztószalagcsíkok és fények határolják, aztán fokozatosan ezek is lebomlanak, olykor digitális hatást keltenek. Egyszerre nagyon jelen lévő az egész, és ugyanakkor gegszerűen idézi a nyolcvanas évek multimédiás, elektronikus zenés koreográfiai kísérleteit.

A zene (Porteleki Áron) időnként eléri a bravúros noszogató fokozatot, a koreográfus ezúttal nem mozog, inkább hanganyagként szervesül ő is, a filozófiát tolja a mikrofonon át. Egészen posztapokaliptikus. Végül kiderül – bár kb. húsz perccel később, mint kellene –, hogy a padló sem az, aminek látszik, és óvatosan elszabadul a pokol. Mert van feljebb.

MU Színház, október 7.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.