Tartalom

MaNcs 29. évf. 40. sz. (2017-10-05)

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Más állapotok

Orbán Viktor őcsényiekre vonatkozó kijelentéseiben az a jó, hogy nem kell őket megfejteni, lefordítani, de még értelmezni sem: minden teljesen egyértelmű. (Az is jó még persze Orbán kijelentéseiben, hogy szeptember 29-én, Farkas Mihály születésnapján hangzottak el, de ezzel sajnos most nem foglalkozunk.)

A szerk.

A szerk.

Az MSZP végórái

E heti lapszámunk számos oldalán nagy részletességgel számolunk be arról, hogy milyen folyamatok vezettek Bárczi-Botka László halva találásához, ezeket előre összefoglalva annyit árulunk csak most el, hogy nem a harc mezején omlott el ő, ellenberger gyilkos erőszak ölte meg László-Benőnket, a Radványi Sötét Erdő Demokratikus Pártjának jelöltjét a főagronómusi posztra.

Egotrip

Halasi Zoltán

Egotrip

Pont fordítva

Goethe

Akkoriban ünnepelték a 250. születésnapját. Két évvel előbb jött ki az első verseskötetem, már dolgoztam a következőn, készültek a liftciklus komor groteszkjei. Ebbe a folyamatba szólt bele egy könyvkiadó, aki orientális tárgyakat árusító boltjaiból élt és keleti témájú könyveket adott ki. Ő kihozná a jubileumi évben a Nyugat-keleti dívánt, már ha én lefordítanám, így szólt a felkérés.

Publicisztika

Keszthelyi András

Publicisztika

Üresedés

Botka László miniszterelnök-jelölt bukása

Botka László lemondásának legalább három oka van.

Külpol

A független igazságszolgáltatás végórái Lengyelországban

Külpol

Az elnöki pecsenye

Miután Andrzej Duda államfő megvétózta egykori pártja két alkotmánysértő törvényét, amelyek gyakorlatilag felszámolnák a lengyel igazságszolgáltatás függetlenségét, nagy várakozás előzte meg az elnök e tárgyú új javaslatait. Ám e várakozás hiábavalónak bizonyult: valójában ő sem akar független igazságszolgáltatást.

Népirtás Mianmarban

Külpol

Buddha eltakarja a szemét

Emberi jogi szervezetek november 5-ét a rohingják napjává tennék, hogy felhívják a figyelmet a mianmari humanitárius katasztrófára. Ám sem a globális nagyhatalmak, sem a regionális szereplők nem érzik a sajátjuknak a számkivetett kisebbség szenvedéseit. A tragédia következménye a helyi muszlim közösségek radikalizálódása lesz.

Belpol

Újabb milliárdok a roma nők képzésére és foglalkoztatására

Belpol

Majd most!

Egy 7,5 milliárdos projekttel terelné a roma nőket a szociális és gyermekvédelmi pálya felé a kormány – ahogyan a 2012–2015 közötti elődprogrammal is. Az akkori korrupciógyanús költésektől aligha független, hogy a mostani programot az ORÖ helyett az Emmi koordinálja.

Valamit visz a Ráckevei-Duna

Belpol

Tarlósra kenik

Több tízmilliárd forintnyi uniós forrást kapott korábban a magyar állam arra, hogy kitisztítsa a Ráckevei (Soroksári)-Dunát, de a fekália máig folyik a természetvédelmi szempontból kiemelt területre. A hatóságok tudnak a szennyezésről, bírságolnak is. A megoldást a főpolgármester lassú reakcióideje sem segíti.

Honnan jön Tarjányi Péter?

Belpol

A baloldal kéretlen „megmentője”

Az egyik kulcsfigurája volt a folyamatnak, amely hétfőn Botka László miniszterelnök-jelölti visszalépéséhez vezetett. Tarjányi Péter neve nem először bukkan fel politikailag vagy üzletileg kényes ügyekben, és a szocialista párt néhány vezetőjével is volt már konfliktusa.

Botka László útja a lemondásig

Belpol

Puccsok és árulók

A múlt héten még ajánlatot tett az ellenzéki pártoknak, most hétfőn már kiszállt. Búcsúzáskor azért odaszólt: a fideszes maffia az MSZP-t is behálózta. Végigvesszük, miért nem nyerte meg a szegedi polgármester ezt a meccset, amelyben maga is követett el hibákat.

Könyv

Könyv

Könyv

Szertelenül

Milen Ruszkov: Nyakig a természetben

A spanyol kultúra Aranyszázadában, csaknem egy időben azzal, hogy Alba herceg hadai – soraikban Cervantesszel – megállították a törököt Lepantónál, Sevillában különös kötet látott napvilágot.

Könyv

Könyv

Nyári ének

Rakovszky Zsuzsa: Célia

Ha valaki el akarná magyarázni fürge eszű, kiskorú barátnőmnek, L.-nek, miért olvas az ember (s miért épp az ember olvas), nyilván olyasmikre utalna, mint jelen regény elbeszélője a tűnődései során. Hogy a könyv belépő egy ismeretlen, sok esetben izgalmakkal teli világba, hogy valóságosabbnak tűnik, mint az ember sajátja, hogy utaztat, hogy tele céllal, értelemmel.

Zene

HANGADÓ

Zene

Életben maradni

Maria Callas Live – Warner Classics

Tudjuk, Maria Callas csak egy volt – vagy maximum kettő. A kudarcos magánéletű, női vágyait és sérülékenységét operaszerepek sorába átköltöztető díva, meg a már Callas életében jószerint önállósuló legendaalak: a rajongók, az esztéták, a lelkiző giccs­őrök és éppígy a világ szimpla bulvárfogyasztói által egyesült erővel megteremtett mikromitológia hősnője.

HANGADÓ - Opera

Zene

Ablak a napra

Fischer Iván Don Giovannija

Fischer Iván rendezőként-karmesterként lebont, nem épít. Kiszabadítja a Don Giovannit az összezsúfolt interpretációk poros raktárából. Kinyit egy ajtót, amin a friss levegővel együtt bejön a mű, de mű mivoltát az előszobában hagyja. Nem egyszerre jön be, úgy be sem férne az ajtón. A figurák hozzák magukkal darabonként a hangjukkal, gesztusaikkal, személyiségükkel, játékukkal. Aztán újra felépítik.

Coltrane nyomában

Zene

Ürügy vagy hitvallás?

A jazzlegenda halálának 50. évfordulója alkalmából egy dokumentumfilm-bemutató mellett három emlékkoncertet is rendeztek Budapesten. A viszonyulás John Coltrane-hez nemcsak tiszteletadás, hanem jó alap is a kortárs művészi pozíció meghatározásához.

HANGADÓ

Zene

Csillogás a víz színén

Fábry Boglárka ütőhangszeres

Női hentest vagy kovácsot ő is nehezen tud elképzelni, de szerinte azon már senki nem akad fenn, hogy a dobok mögött nő ül. Üstdobon, marimbán, vibrafonon játszik, kavicsokat ütöget, téglával bélelt olajos hordóba dobál üveget, vagy egy lavór vizet paskolgat, s mindezt tanítja is a Szent István Zeneművészeti Szakközépiskolában és a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán.

HANGADÓ - Az internet és a klasszikus zene

Zene

Zene 2.0

Internet nélkül nincs élet – de hogyan hat a világháló a klasszikus és kortárs zenére, a komponálásra, a zenehallgatásra és a zene megőrzésére?

HANGADÓ - Interjú

Zene

„Figyelem, hogyan lélegzik”

Malcolm Gillies zenekritikus, zenetörténész a zenekritika csapdáiról

Az ausztrál származású brit zenetudóst Bartók-kutatóként is számontartják. A zenekritikát, e látszólag létjogosultságát vesztett műfajt nem a kicsinyes hibakeresés eszközének tartja, hanem élvezetesen informatív beszámolónak és tisztességesen megindokolt véleménynek. A kulcsszó a méltányosság.

Színház

Színház

Színház

A Fiú története

Hamlet

A színházi adattárak majdnem száz magyar Hamlet-bemutatót jegyeznek. Ennek ellenére még soha nem játszotta a Vígszínház, a Nemzeti Színház(ak) pedig legalább két tucatszor. Mindez egy olyan korszakra mutat, amikor a színházak profilja Budapesten élesen különvált. A Víg dolga elsősorban a szórakoztatás volt, a Nemzetié a nevelés. Ezeket a profilokat, a „komoly” és a „könnyű” szétválasztását nemcsak az idő számolta fel a művészet minden területén, de a „komoly” is eléggé könnyűvé vált színpadainkon.

Interjú

Színház

Fekete Ernő: "Ritkán hívnak válogatásra, ha meg hívnak, nem engem választanak"

Fekete Ernő színész

Tépelődő, igazmondó hősök nyomvonalán halad Miskin hercegtől Ivanovon, Alceste-en át Thomas Stockmannig. Időnként becsúsznak groteszk, elrajzolt karakterek, mint a Hóhérok pályamódosító főhóhéra. Huszonkét év folyamatos „katonás” tagsága mellett másfelé is kirándul. Az Orlai Produkcióban legutóbb reverendát öltött Flynn atya szerepében, akit egyik diákja molesztálásával gyanúsítanak. Kétely a „köbön”.

Film

Film

Film

Mozgó poszter

Janus Metz Pedersen: Borg/McEnroe

Minden idők legjobb fináléjának nevezik az 1980-as wimbledoni döntőt, amely alapjaiban változtatta meg a teniszt.

Interaktív

Rádió

Interaktív

Vágni vagy nem vágni

Faápolás a Kossuth rádióban

Az utóbbi évtizedekben úgy alakult a fákhoz való viszonyunk, mint valami fűrészporos kis polgárháború; a végletesen megosztott nép egyik fele, ha kellett, a fatörzsekhez láncolta magát, míg a másik láncfűrésszel hadonászva járta be az országot. Bár lehet, hogy az egész nem annyira drámai, mint inkább tragikomikus, az mindenesetre biztos, hogy ha megkérdeznék, akármelyikünk kapásból fel tudna sorolni néhány emlékezetesen értelmetlen fapusztítást a közelmúltból.

Képzőművészet

Képzőművészet

Megérkezett a sugar daddy művészet

Weiler Péter: Üdvözlet Aligáról

Egy budai galéria ezúttal a puncs.hu sugar daddy társkereső portál ügyvezetőjének képeit állította ki. A portál arról híres, hogy koros gazdag férfiak és csóró fiatal lányok őszinte randivonalaként hirdeti magát, s mint ilyen uniós támogatással a prostitúció új online formája, az egyetemvárosok mai kelléke. Az alkotó büszkén megpihent, miközben a plakátokat valakik „Öld meg a stricid!” felirattal húzták keresztbe. Lépjünk be az ügyvezető tárlatára!

Tudomány

A génszerkesztés sötét titkai és fényes jövője

Tudomány

Ledobjuk a láncot

A génszerkesztés rohamtempóban fejlődő technológiája beláthatatlan távlatokat nyit meg előttünk, de aggodalmakra is okot adhat, s már hosszú ideje komoly társadalmi viták övezik.

Gasztro
Lélek

Interjú

Lélek

„Mindig ő alakította a megkötözött lányt”

Szilágyi Gyula szociológus

A BDSM rövidítés a szexuális örömöt okozó kötözést és fegyelmezést, a dominanciát és alávetettséget, a szadizmust és mazochizmust fogalja magába. Szilágyi Gyula szociológus szerint a BDSM-kapcsolatok nagyfokú bizalmat és ráhangolódást igényelnek mindkét fél részéről.

Lokál

A 3-as metró pótlása

Lokál

Garázsvásár

Óriási létszámhiánnyal vág bele a BKV a 3-as metró felújításába, jelenleg is csak sok-sok túlórával biztosítható az elégséges szolgáltatás. Miközben a bértárgyalás 20 perces érdemtelen találkozóra redukálódott, a cég olyan buszokat vásárol az eredeti árnál drágábban, amelyeket korábban pont emiatt nem akart megvenni.

Tévétorrent