rés a présen: Hogyan foglalnád össze a kassai Thália Színház előző évadát?
Czajlik József: Egy fontos koprodukciós előadással, Székely Csaba Bányavakságával indult, amit a Komáromi Jókai Színházzal közösen mutattunk be. Ez volt az első alkalom, amikor a két felvidéki kőszínház összefogott egy közös előadás megvalósításáért. Amely végül számos rangos elismerést is szerzett. A Kisvárdai Magyar Színházak Fesztiválján a négy kiadható színészi díjból hármat elhozott Vasvári Emese, Benkő Géza és Fabó Tibor. A Színházi Kritikusok Céhe pedig Vasvári Emesét jelölte az évad legjobb mellékszereplőjének járó elismerésre. De kaptunk egy 9 előadásra szóló meghívót is Svédországba. A múlt évadban a negatív identitás volt a tematikánk, mert egy felmérés alapján a szlovákiai magyarok többsége úgy határozza meg önmagát, hogy ő mi nem. „Nem vagyok szlovák. Nem vagyok magyarországi magyar etc.” Ezt a diskurzust szerettük volna megpiszkálni, miközben mi is megküzdöttünk a gondolattal, hogy mik nem akarunk lenni.
rap: Neked milyen volt az elmúlt év?
CJ: Az említett Székely-darabot rendeztem, utána a Kassai Állami Színházban Egressy Zoli Balesetét vittem színre szlovákul, ősbemutatóként. Majd Szabadkán rendeztem Spiró Prahját, jelenleg pedig Lackfi János Milyenek a magyarok? című könyveinek „wellness színházi” változatát készítem, mint házi rendező. Aztán Mika Myllyaho Káoszát csinálom ugyancsak Kassán. Februárban visszatérek Magyarországra, Dunaújvárosba, hogy megrendezzem Molnár Ferenc Üvegcipőjét, majd a 2018/2019-es szezont a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színházban kezdem. Mostanában főleg magyar kortársakkal foglalkozom.
rap: Hogyan hat rátok a magyar, illetve szlovák kultúrpolitika?
CJ: A történet ott kezdődik, hogy támogatott intézmény vagyunk, nem pedig költségvetési szerv. Ez reálisan azt jelenti, hogy csak a bérköltségeket és egy minimális alaptevékenységi támogatást kapunk. A többit, a teljes éves költségvetés mintegy 50 százalékát nekünk kell előteremteni. Innentől rögtön eldől, hogy milyen legyen a repertoár, hiszen fél lábbal a piacon vagyunk és nyereséget kell termelnünk. Ez a magyarországi kőszínházak számára teljesen ismeretlen feltétel mindenre hatást gyakorol. Ezért szerepel a repertoárban egy sor bomba és petárda is, ezek kellenek a valóban égető társadalmi kérdésekkel foglalkozó darabok létrehozásához, azokhoz, amelyektől azután a szakmai elismeréseket várjuk. Úgy a szlovákiai, mint a magyarországi szakma elsősorban magára figyel. Ez természetes. Mi úgy döntöttünk, szeretnénk mindkettőnek a része lenni. Ez a kettős lét szinte lehetetlen, de minket a „szinte” érdekel, és ez egy pozitív identitás.
rap: Milyen bemutatók lesznek az új évadban?
CJ: A bérlet 6 előadása a következő szerkezetre bomlik: 2 nagy, 2 közepesen nagy, 2 kicsi előadás. A nagyok klasszikus magyar darabok, a közepes nagyok kortárs európai, a kicsik pedig kortárs magyar és kassai vonatkozású darabok lesznek. Rendezőnk lesz Bérczes László, Telihay Péter, László Sándor Katyó színész-rendező, és az újvidéki színházat európai szintre felhozó egykori igazgató, Szigethy Gábor, meg természetesen én is. Mostani témánk a párhuzamos világ. Elsősorban a bennünk létező.
rap: Milyen más programokat ajánlanál még az új évadra a Tháliában?
CJ: Folytatjuk a Thália Táncestek c. sorozatunkat, amelyet Kántor Kata, a koreográfusunk álmodott meg. A magyar kortárs tánc legjobbjait hívjuk Kassára, mert ez az egyik legkönnyebb kapcsolódási pont az igényes magyar előadó-művészethez egy itteni szlováknak. Művészeti szakközépiskolások sora jár megnézni ezeket, és majdnem mindig rábírjuk a hozzánk érkező táncosokat, hogy tartsanak workshopot is. Feliratozzuk, és tolmácsgéppel szimultán fordítjuk egyébként minden saját előadásunkat. Emellett számos magyar és nem magyar vonatkozású esemény – ünnepek, koncertek, beszélgetések, fesztiválok – szervezői, társszervezői vagy befogadói vagyunk.
rap: Miért érdemes még Kassára menni a Thálián kívül?
CJ: Kassa fantasztikus, gyönyörű és jól élhető város. A 2013-as Európa Kulturális Fővárosa programsorozat óriási változást hozott a városban élők kultúráról való gondolkozásában. Megértették, hogy a kulturáltság kifizetődő. Jobb, finomabb, gazdagabb és változatosabb lesz tőle az élet. Ezért azt fogyasztani kell. Vagyis akkor lesz a tiéd, ha áldozol rá.
