Újabb nyilatkozatot tettek a Vígszínház elszerződött társulati tagjai

  • narancs.hu
  • 2020. március 23.

Színház

Hiányolják a beismerést és a bocsánatkérést.

A Vígszínház egykori munkatársai ismét niylatkozatot adtak közre, amelyben üdvözlik, hogy Eszenyi Enikő visszavonta igazgatói pályázatát. Emellett azonban kiemelik, hogy hiányolják Eszenyi részéről a beismerés és a bocsánatkérés gesztusát. Hangsúlyozzák, hogy kiállásukban és megszólalásukban nem politikai szándék volt, hanem morális és szakmai kérdések vezérelték őket.

"Korábbi nyilatkozatunkkal a verbális erőszak és a hatalommal való visszaélés ellen léptünk fel, megosztva saját tapasztalatainkat" – írják.

A nyilatkozatot kiadók hangsúlyozzák, hogy az említett eseményekben nem Eszenyi volt az áldozat, aki még csak nem is reagált érdemben a megfogalmazott és nyilvánosságra hozott állításokra, általában pedig tagadta azokat.

A színház volt dolgozói elengedhetetlennek tartják, hogy a fenntartó lefolytassa a már korábban elrendelt vizsgálatot, hogy kiderüljön, a Vígszínház volt és jelenlegi munkatársai által említett események jogilag is zaklatásnak minősülnek-e, hogy azok megengedhetők-e egy munkahelyen, egy színházban. Mint írják, "azt állítjuk, hogy ez a viselkedés nem fogadható el, ártalmas, és véleményünk szerint nem elkerülhető, hogy ebben a kérdésben a Fenntartó is állást foglaljon".

Lemondott Eszenyi Enikő és visszavonta pályázatát

A Vígszínház vezetője ezt a Facebookon jelentette be. A társulata jó része kérte, vizsgálják ki az igazgató abúzusait. "Az elmúlt napokban életem legnehezebb pillanatait éltem meg. Sokat tapasztaltam ez alatt a néhány nap alatt: támogatást, gyűlöletet, együttérzést és kiközösítést" - írja Eszenyi Enikő a Facebook oldalán.

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

Kamukéró

A lakástámogatási program a Fidesz-kormányok nagy találmánya. Ha az embereknek nincs pénzük lakást venni, akkor adjunk nekik támogatott hitelt – nagyjából ez a minta huszonöt éve.

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.

Nemtelen helyzetben

Egy hónapja éhségsztrájkol a vizsgálati fogságban Budapesten a német szélsőbaloldali aktivista, Maja T. A német média kifogásolja az ellene folyó eljárás és fogva tartásának körülményeit.