„Azért egy dramaturg, az nem ártott volna” – állapítja meg a Szóról szóra utolsó előadásának vége után pár másodperccel a mellettem ülő, gyorselemző néző. Ilyesfajta gondolatok az előadás készítőinek fejében is megfordulhattak: talán ezért dolgozott – a produkciót vezető Lengyel Annával együtt – öt dramaturg is az előadáson. Tájékozatlan szomszédom valamit azért megérzett a lelkiismeretes kutató- és terepmunkára épülő dokumentumszínházi előadás ellentmondásos szerkesztési elveiből. A Szóról szóra ugyanis több szempontból pengeélen táncol: színházat csinál, ugyanakkor színházidegen is kíván lenni; dramaturgiailag pontosan szerkesztett, miközben dokumentarista szárazságot és esetlegességet sugall; a színészek játéka pedig egyszerre épít az illusztratív helyzetfelmutatás és a naturalista szerepformálás technikáira.
Fotó: Klacsán Margó
A cigánygyilkosságok dokumentarista feldolgozását a nyolc színész több, általában töredékes cselekményszálon keresztül valósítja meg. Vetített interjúrészletek és színházi jelenetek váltják egymást, szívszorítóan tárgyilagos és ijesztően hétköznapi mondatok keverednek az utca emberének és a magyarországi cigányság tagjainak beszédében. A színpadra helyezett tévék, a vászonra vetített képek és szövegek, a színészek jelenléte, illetve a kezükben tartott kamera felvételei különböző világokat, lehetséges történeteket és nézőpontokat villantanak fel – amelyek nem állnak össze feszes szövetté. A multimedialitás és a történeti töredezettség következtében pedig a cigánygyilkosságok eseményei, társadalmi környezete hiányos mozaikként jelenik meg előttünk. A néző – akárcsak a tévéhíradók jeleneteiből, újsághírek félinformációiból – maga rakja össze történetét: tudatosan van magára hagyva az információs romhalmazban. Ez műfajilag és tematikusan indokolt, de nem mindegy, miként történik: jobb lenne, ha pontosabban, határozottabban jelölnék ki azt a teret, amelyben aztán magunkra maradunk.
A Szóról szóra nem túl lendületes, de jól kimért pofon a kollektív struccpolitikának. Helyenként megtorpanó, de tétovaságaival együtt is vagány beszéd a társadalomról, a társadalomhoz: közbeszéd a közbeszédről és a mellébeszélés vagy nem-beszélés következményeiről, (köz)felelősségéről. A közéleti bevállalósság és a politikai szókimondás hiánycikk, a PanoDráma pedig fórumot nyit, beszédmóddal, attitűddel kínál meg.
Trafó, február 29.
