ezen a csonthéten, vagy mi. Mert sem vidéken, sem a székesfővárosban nem találunk hallgatnivalót, ezért kedves zenei könyveinkbe temetkezünk, vagy eddig meg nem hallgatott lemezeinket vesszük elő. És persze még mindig ott van hű barátunk, a rádió, amely e héten is közvetít a Salzburgi Ünnepi Játékokból, melyre a Zenegyűlölőnek eddig mindössze egyszer sikerült eljutnia, akkor is egy rémes Ibsen-előadásra. Pénteken, augusztus 10-én 18.30-kor Berlioz első operája, a Benvenuto Cellini megy, a Bécsi Filharmonikusok játszanak, Valerij Gergijev dirigál, a főszereplő Neil Shicoff. Az 1838-ban bemutatott darab csúfosan megbukott Párizsban, Berlioz káprázatosan szellemes Emlékirataiban persze a részvétlen zenészeket és főleg Habenecket (lásd képünkön), a karmestert vádolja. "Amikor a zenekari próbákhoz érkeztünk, a zenészek - Habeneck savanyú pofáját látva - fagyos közönnyel tartották távol magukat tőlem. Feladatukat azért jól végezték. Habeneck viszont rosszul a magáét. Sohasem sikerült neki a saltarello élénk tempóját kihozni, ahogyan ezt a második felvonás közepén a Piazza Colonnán táncolják és éneklik. A táncosok nem tudtak alkalmazkodni a vontatott tempóhoz, hozzám jöttek panaszkodni, és én folyton ezt ismételgettem neki: - Gyorsabban, gyorsabban, élénkebben! Habenecket ez idegesítette, verte az emelvényét, és összetört vagy ötven vonót. Végül, látva, hogy négy-öt alkalommal is ilyen dührohamot kap, hidegvérrel, amely a végsőkig elkeserítette, ezt mondtam neki: - Istenem, ha még ötven vonót is összetör uram, a tempója akkor is csak fele olyan gyors, mint kellene. Hiszen itt saltarellóról van szó! Erre aztán Habeneck abbahagyta, és a zenészekhez fordult: - Mivel nem vagyok olyan szerencsés helyzetben, hogy kielégíthessem Berlioz urat, mára ennyiben maradunk, önök pedig elmehetnek. Így fejeződött be a próba."
A dalművet mindössze háromszor játszották. Tizennégy év után Berlioz így látja műve minőségét: "Gonddal és a leghűvösebb tárgyilagossággal újra átolvastam szegény partitúrámat, s nem tagadhatom, hogy olyan változatos gondolatokra, magával ragadó lendületre és fénylő hangszínekre bukkantam, amilyeneket talán sosem találok meg újra. Jobb sorsot érdemeltek volna." Képzeljük el, hogyan értékelt volna, ha nem a leghűvösebb objektivitással olvassa újra a kottát. Szerencsére Berliozhoz nem kell Wagner-frizsider, így este fél tizenegy tájt még elérjük a kocsmában jól temperált vörösünket.
