Ezen a héten a roppant ritkán játszott, de sokak, így például a 20. század legnagyobb zeneszerzője, Stravinsky szerint is a 20. legnagyobb zeneszerzője, Anton von Webern művei kerülnek sorra a fáradhatatlannak tűnő Kocsis Zoltán irányításával (Olasz Kultúrintézet, január 20., 19.30). Az 1883-ban, Bécsben született Webern szinte szent volt, és szentként is közeledett a művészethez. Nála a művészet voltaképpen a tudománnyal került egy rangra; folyamatosan kísérletező agyában folyvást összefüggéseket keresett és talált. Az úgynevezett dodekafon vagy szeriális komponálási módszerrel egy csapásra megoldani vélte a zeneszerzés összes problémáját, mely a tonalitás, azaz az egy központi hang vagy hangnem köré rendeződött szisztéma felbomlásával keletkezett. A dolog elvileg pofonegyszerű. Vegyünk egy tizenkét hangból álló sort, ez az úgynevezett Reihe, ebből tükörfordítással, rákfordítással és tükörrákfordítással újabb hármat képezhetünk, ezt a négy sort aztán transzponálhatjuk mind a tizenkét hangra, és ekkor már negyvennyolc sorral dolgozunk. "Több nincs", írja Webern, "a teoretikusok minden igyekezete ellenére". Természetesen Webern is Goethét tekintette a kiindulópontnak, szerinte a Goethe-féle "ősnövény" voltaképpen a Reihével azonos, hiszen ebből a őscsírából nő ki minden zenemű: "Mindig más és mindig ugyanaz!" - kiált fel Antonunk lelkesülten. "Aki elérkezik ehhez a helyes művészetfelfogáshoz, nem tehet többé különbséget tudomány és ihletett alkotás között. Minél beljebb hatolunk, annál azonosabbá válik minden, és végül úgy érezzük, hogy nem emberi alkotással, hanem a természettel állunk szemben." Ez persze illúziónak bizonyult. A közönség talán olykor valóban természetet érzékelt műalkotás helyett, ám Webern vagy mestere, Schönberg műveit csak ritkán tekintette a Niagara-vízeséssel egyenértékű csodának, melynek bámulásába befeledkezik az ember. Ez a természet sajnos többnyire néma maradt, bármennyire is igyekezett a publikum, hogy magáévá tegye a helyes művészetfelfogást.
Webern rettenetes halála azt példázza, hogy talán tényleg a puszta véletlen irányítja az ember sorsát. A háború végén, 1945 szeptemberében a Salzburg környéki Mittersillben talált menedéket. Este kilépett a ház elé, hogy rágyújtson egy szivarra, a közeli amerikai őrszem valami ellenséges tűznek vélte a fellobbanó gyufát, odalőtt, és félig-meddig vaktában leadott lövése azonnal megölte a zeneszerzőt.
