Nem így a pincér. A tömött bajszú marcona férfi hajlíthatatlan. "A terasz zárva, nem terítettünk meg." Lángos tekintetében a hadiüzemi portások mindentagadása: látjuk rajta, legszívesebben üvöltené felénk, kiülni tilos, de mivel épp egy melegítőbe bújtatott nyugdíjascsoporttal babrál, disztingválásra kényszerül, és ettől még bosszúsabbá válik.
Visszabeszédnek helye nincs, leülünk a félhomályba öltöztetett barkácsáruház-szalon egyik rejtett zugában, s étlap híján az öngyújtóval babrálunk. Egész addig, míg felbukkan a főúr, hogy végre kellő hangerővel ripakodjék ránk: "Tilos a dohányzás! Ha rá akarnak gyújtani, fáradjanak a teraszra!"
Ezzel bezárul a kör, mi pedig továbbállunk, mint a cigánykaraván, amikor a telihold nemcsak ólmot önt az érzékekre, de farkasüvöltést is hoz magával. Pizzériák, halászcsárdák, önkiszolgáló éttermek szaladnak el mellettünk, lassan itt a temető. Mielőtt azonban végleg elhagynánk a várost, bioétterem kirakata kacsint ránk, bár a csauszín-zöld homlokzat kétségkívül tipikusnak mondható. De vajon képes-e egy ekkora város (60ezer lakos) eltartani 1 db ilyen létesítményt?
Nem valószínű. Úgy tűnik, az A la Nature tulajdonosa megfogadta a közismert gyártulajdonos kilencvenes évek közepi aranyköpését - "manapság egyedül a több lábon állás lehet célravezető" -, így hát reformházikójában nemcsak étterem és biobolt, de szauna, masszázs- és pedikűrszalon "is helyet kapott".
Minket kizárólag az étterem érdekel, ami úgy hirdeti magát, hogy naponta változó, hét-nyolcféle meleg étellel várja a hús, tojás, tej és a mesterséges adalék anyagok ellenségeit. "Ételeink friss, növényi alapanyagokból készülnek, küldetésünk az, hogy bebizonyítsuk: ezen hozzávalókból is lehet igazán finom, ízletes falatokat varázsolni az asztalra."
A lelkesedés ellenére azonban úgy tűnik, délután háromra legfeljebb csak a szép szavak nem fogytak el. Választéknak se híre, se hamva, régóta készültünk erre az ócska szóviccre, most végre előkaphatjuk: "A vegetáriánus étterem csak vegetál." Voltaképpen a maradékot kapjuk meg, két tál lencselevest, egy kis sárgaborsó-főzeléket, fél adag kelbimbósalátát, illetve a mácsik névre hallgató fekete-fehér képződményt, amit akár mákos tésztának (mákos csíknak?) is nevezhetnének, de azt ugyebár nem biotésztából főzik. A végére egy a desszert, az ún. rácsos túrós. Panaszra persze semmi okunk, de azért vélhetően e falatoktól senki nem válik húsellenzővé. Ám mivel valóban csak az apraja jutott e kései órán, mindenképp dicséretes, hogy kosztunkat féláron kapjuk, ami üdítőkkel együtt alig több mint kétezer forint. Ennyiből megérte.
