kertész lesek - BÚSULÓ JUHÁSZ

  • .
  • 2011. szeptember 1.

Trafik

Tudomásunk szerint a Gellérthegyen régen szőlőt műveltek, az állattartás a házőrző kutyákra korlátozódott. Ez is egy lehetséges magyarázat, hogy miért búsul odafent a juhász, de sajnos prózaibb oka van az étterem elnevezésének: itt látható Izsó Miklós híres szobrának másolata.
A vendéglátóhely közismert, mint egy válogatott focista az ötvenes évekből, mindenki tudja, hogy a Gellérthegyen található. Arra viszont nem vennénk mérget, hogy bárki könnyen odatalál. A pontos cím: Kelenhegyi út 58.; a hegy délnyugati oldalán keressük, ahol a panoráma ipari-lakótelepi jellegű, de úgy is káprázatos.

Szóval a Búsuló Juhászt mindenki ismeri, de kevesen keresik fel. (Más volt a helyzet a hatvanas évek végén, amikor zenés-táncos szórakozóhely működött itt, olykor Illés- vagy Kex-koncerttel.) Afféle turistavircsaft helyszínének képzeltük mi is, és elsőre úgy tűnt, nem tévedünk. A vendég csupa külföldi, a fegyelmezett felszolgálók már az esti csoport fogadására készülnek: repkednek az ételnevek, mennyiségek és foglalt táblák, de rögtön hozzátesszük: nem a mi rovásunkra, kiszolgálásunk a sajtkrémes welcome-falattól a desszertig tökéletes.

Ráadásul a turistavircsaftot is óvatosabban használnánk. Az étlap nemcsak a jellegzetes magyarosch konyhával riogat, a "Séfünk ételkreációi" fejezet alatt izgalmas fogások sorakoznak. A hideg póréhagymaleves (1190 Ft) a legjobb választás kánikula idején, ahogy a régi reklámban mondták, "üdít, frissít", az articsókával, spárgával és szárított sonkával készült tagliatelle (2690 Ft) viszont túlságosan sűrűnek bizonyul, nem tudunk megbirkózni vele. Még sincs baj, az öt fűszerrel készült kacsamell (3790 Ft) kárpótol mindenért: pikáns fűszerei, különleges kiszerelése (a húst szójaostyára teszik), no és a kiváló hús könnyeket csal a szemünkbe, levezetésnek pedig kiválóan megfelel a friss eperrel tálalt omlós sajttorta (1190 Ft).

A végén nem is a tészta, inkább a rosszul választott időpont miatt bánkódunk, jobb lett volna vacsorára jönni. Legközelebb alkonyatkor keressük fel a Búsuló Juhászt, és a teraszon borozgatva csodáljuk meg, ahogy a kelenföldi panelekre rábukik a nap.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.