kulthírek

  • .
  • 2007. szeptember 27.

Trafik

kulthírek
REKORD KASSELBEN Csúccsal zárt a documenta12: a száz napon át tartó nemzetközi képzőművészeti kiállításon 750 ezer fölötti látogatói létszámot regisztráltak, ami 100 ezerrel több az öt évvel ezelőttinél (bővebb beszámoló a múlt heti Narancsban). Folyt. köv. 2012-ben.

30 ÉVES A SEX PISTOLS November 8-án a londoni Brixton Academy színpadán ünnepli közönség elé lépésének 30. évfordulóját az 1978-ban feloszlott Sex Pistols. Ott lesz a zenekar mind a négy eredeti tagja. A húszéves évfordulón, 1996-ban, majd 2003-ban megint összeálltak; most egy egyszeri koncertről van csak szó.

ÍRÓSZÖVETSÉG Kalász Márton utódaként Vasy Géza irodalomtörténészt választotta három évre elnökének a Magyar Írószövetség választmánya. A tisztújító közgyűlés nyilatkozatban tiltakozott a Benes-dekrétumok szlovákiai újraszentesítése ellen.

DÍJ Életművéért Hubay Miklós, a színpadi beszéd megújításáért Parti Nagy Lajos részesült a Magyar Dráma Napján kiosztott Szép Ernő-jutalomban. Esterházy Péter a Színházi Dramaturgok Céhe díját nyerte el a Rubens és a nemeuklideszi asszonyokkal: ezt választották az évad legjobb magyar drámájának.

Latzkovits Miklós nyerte az első, Jenei László a második, Demény Péter pedig a harmadik díjat a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Jelenkor folyóirat által meghirdetett Philip Marlowe Magyarországon című novellapályázaton. Az eredményt a Budapest Transzfer II. nemzetközi irodalmi fesztiválon hirdették ki.

WAHORN KIESELBACHNÁL Amilyen sok képet mutatnak be, olyan rövid ideig, mindössze egy hétig, szeptember 20-28. között látható Wahorn András Mindennap című kiállítása a Kieselbach Galériában.

GRIEG ÉS SIBELIUS ÉVE Legnagyobb komponistáira emlékezik Norvégia és Finnország: száz éve, 1907. szeptember 4-én hunyt el Edvard Grieg, ötven éve, 1957. szeptember 20-án pedig Jean Sibelius.

A troldhaugeni Grieg Museumban új állandó kiállítás nyílt. Az oslói városháza harangjátéka reggel héttől éjfélig minden órában az ő dallamait játssza. 1843-ban Bergenben született, itt is halt meg 64 éves korában. Itt hozta tető alá az első norvégiai zenei fesztivált, melyet mindmáig megrendeznek - most, szeptemberben természetesen vele a középpontban. Az itteni szimpóziumon Patrick Dinslage, a Nemzetközi Grieg Társaság elnöke Grieg és Liszt kapcsolatáról tartott előadást. Adatai szerint Grieg lipcsei tanulmányai idején hallotta először hangversenyen a nála 32 évvel idősebb Lisztet, 1865-ben, Rómában ismerkedtek meg. "Koncert Pinellivel. Láttam, ahogy Liszt ifjú hölgyekkel flörtöl" - írta naplójába. Amikor három évvel később Grieg ismét Rómába készült, Liszt támogató levele is szerepet játszott abban, hogy utazásához megkapta a kormányzattól kért ösztöndíjat. 1869-ben Rómában, 1883-ban Weimarban is találkoztak. Róma azért is fontos volt Grieg életében, mert 1865-ben itt ismerkedett meg Henrik Ibsennel is, aki 1874-ben zenét kért tőle - így született két legismertebb kompozíciója, a két Peer Gynt-szvit. Az 1765-ben alapított Bergeni Filharmonikus Zenekar, a világ egyik legrégebbi ilyen intézménye Grieg összes zenekari művének felvételéért az Év Lemeze díját kapta meg a Brit Grieg Társaságtól. 1880-82 között ő volt a zenekar művészeti vezetője, s öröksége egy részét arra az alapra hagyta, mely a mai napig a zenekar egyik finanszírozója. Az amerikai Andrew Litton vezette bergeni filharmonikusok is Grieg jegyében turnéznak novemberben az USA-ban.

Sibeliusra szeptember elején Lahtiban a nevét viselő fesztivállal emlékeztek, októberben Järvenpää városában nemzetközi énekesversenyt rendeznek műveiből. A Helsinkitől 25 km-re, északra fekvő Järvenpää 1904-től 91 éves korában bekövetkezett haláláig, 1957-ig volt a zeneszerző otthona: a Tuusula-tó partján álló faháza, ahol művei többségét komponálta - s ahol utolsó, nyolcadik, a kutatók által mindmáig hiába keresett szimfóniájának partitúráját 1945-ben elégette - ma múzeum. Múzeumot rendeztek be szülőházában, Hämeenlinnában is, Helsinki egyik kihagyhatatlan látványossága pedig a róla elnevezett parkban álló emlékmű. A finn nemzeti zene egyébként svéd anyanyelvű megteremtőjeként Sibelius jelentős hatást gyakorolt a XX. századi brit zenei életre is, erre utal, hogy e napokban Birminghamben a helyi szimfonikus zenekar, novemberben pedig Londonban az Esa-Pekka Salonen vezényelte Los Angeles-i filharmonikusok mind a hét szimfóniáját előadják. Sibelius and Beyond címmel december elejéig tartanak a brit fővárosban a neki és az őt követő finn zeneszerzőknek szentelt hangversenyek.

MAGYAR AKCENTUS Az Ungarischer Akzent elnevezésű magyar kulturális évad őszi rendezvényeinek keretében a berlini Collegium Hungaricumban német-magyar eszmecsere folyt a magyarok és a Bauhaus kapcsolatairól, már 2010-re kacsintva, amikor a bauhausos kapcsolatokkal (Breuer Marcell, Molnár Farkas, Moholy-Nagy és mások) rendelkező Pécs Európa kulturális fővárosa lesz, a Bauhaus Archívum pedig 50 éves. A stuttgarti Magyar Intézetben Gryllus Dorka és Henriette Müller mutatta be Esterházy Péter Egy nő című darabját, a litera.hu irodalmi portál Forgách Andrásnak, Márton Lászlónak és Karafiáth Orsolyának rendezett felolvasóestet a stuttgarti kabarészínházban, a Renitenztheaterben, ahol az utóbbi dalokat is énekelt Café X című friss albumáról. A Jelenkor Kiadó szerzői közül októberben Darvasi László, Konrád György és Nádas Péter olvas fel Essenben, illetve Mülheim an der Ruhrban.

GYÁSZ 84 éves korában elhunyt Marcel Marceau, a múlt század legismertebb pantomimművésze. A világháború idején harcolt a francia ellenállási mozgalomban, 21 évesen Arlequint alakította Marcel Carné 1945-ben bemutatott filmsikerében, a Szerelmek városában, s jóllehet nem az övé volt a főszerep, névjegyét ekkor tette le. Saját társulatát 1948-ban alapította. Ettől kezdve évtizedeken át járta a világot, lisztfehér arcú, piros szájú, láthatatlan elemekkel küzdő, némán is beszédes figurája mindenhol értő közönségre talált.

MEGHALT POLCZ ALAINE 85 éves korában elhunyt Polcz Alaine pszichológus, író, a magyar hospice-szolgálat megalapítója. Pszichológiai és életvezetési kérdéseken túl (Világjáték: dinamikus játékdiagnosztika és játékterápia; A rend és a rendetlenség jelensége az emberi cselekvésben; Főzzünk örömmel! Egészségesen, gyorsan, olcsón) számos könyve foglalkozott a halál problematikájával (Ideje a meghalásnak; Együtt az eltávozottal; Élet és halál titkai: mit mondjunk a gyermeknek?; Meghalok én is? - a halál és a gyermek; Gyermek a halál kapujában; Gyászban lenni; Az utolsó mérföld: beszélgetés életről, halálról - testről és lélekről / Bitó Lászlóval). Regényei (Macskaregény, Leányregény), visszaemlékezései és esszéi (Asszony a fronton; Éjjeli lámpa; Karácsonyi utazás: halál és cserepek; Kit szerettem? Mit szerettem?), illetve a hozzá legközelebb állókról szóló kötetek (Az életed, Bíró Berta; Egész lényeddel) mellett élete fő művének nevezhető az a több mint öt évtized is, melyet férjével, Mészöly Miklóssal töltött, s amely Mészöly írásain is mély nyomot hagyott.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”